A fejlesztések nem állnak le, jövőre baromfi teljesítményvizsgálót adnának át.

„Ez a laboratórium lehetővé teszi, hogy olyan modern megoldásokat mutassunk be és alkalmazzunk a mindennapi gyakorlatban, amelyek ma a csúcstechnológiát jelentik a mezőgazdaságban. A mi feladatunk, hogy mindezt megismertessük a hallgatókkal, hogy olyan szakembereket bocsássunk ki, akik ennek a tudásnak a birtokában vannak. Ez szolgálja ugyanis a hazai agrárium versenyképességét” – mondta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusán 341 millió forintból megépült Precíziós tejtermelő laboratórium ünnepélyes átadóján Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora. A létesítményben vízágyas matracokon pihenhetnek a tehenek.

Az új laboratórium a remények szerint „egyszerre segíti az agrárpálya népszerűsítését, a magas tudású szakemberek gyakorlati képzését, valamint a minél egészségesebb élelmiszerek előállítását. A tartási és fejési rendszer pedig nagymértékben támogatja az állattartással kapcsolatos döntések meghozatalát, hiszen folyamatosan méri és elemzi a lefejt tej paramétereit.”

A labor egy 1,3 milliárd forintos projekt keretében valósult meg, amelyet a MATE a kaposvári tejipari vállalattal, a Fino-Food Kft.-vel közösen valósított meg. A cég ügyvezetője szerint „a létesítményből érkező tej a korábbiaknál magasabb minőséget képvisel”. A hagyományos tartási rendszerekkel ellentétben

a hatvannégy férőhellyel rendelkező MATE Precíziós tejtermelő laboratóriumban az állatok stresszmentesen, saját bioritmusoknak megfelelően elégíthetik ki biológiai igényeiket, mindehhez pedig minimális humán erőforrás szükséges.

„Az agráriumban hatalmas szakemberhiánnyal küzdünk, ezért is fontos a robotizáció, hiszen így munkaerőt tudunk megspórolni. A MATE Precíziós tejtermelő laboratórium két állattenyésztővel és egy vezetővel működik” – tájékoztatott Sziráki Bence, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. ügyvezetője.

2024-ben egy baromfi teljesítményvizsgálót, valamint saját takarmánykeverő üzemet is létrehoznának a MATE Kaposvári Campusán.

(Forrás: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem)

Ez is érdekelhet:

A magyar háztartások harmadában a macska a főnök

Ezt onnan lehet tudni, hogy a magyar háztartások harmadában van macska.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Múzsát keresel? Zuzanát javasoljuk!

Miért olyan kellemetlen, ha azon a bizonyos ponton ütöd meg a könyököd?

Ezt mondta Japán legidősebb, 110 éves férfija a hosszú élet titkáról

További cikkeink a témában