A Waterdrop kis pezsgőkockáinak a lényege, hogy egy picit izgalmasabbá tegyék a vízivás, lássuk be, valóban unalmas rítusát.

Ó, de hát láttam én már ilyet – ez volt az első gondolatom, ahogy a kockacukornál valamivel kisebb vízízesítő izé pörögve, intenzív habképződés mellett oldódni kezdett a pohárban. Amikor gyerek voltam, limópornak hívták és kis, üvegpalack alakú műanyag fiolában árulták. Ezt szinte soha nem kevertük el vízben (ami nem is lett volna ilyen szórakoztató, a limópor nem tudott pezsegni), mindig a tasakjából öntöttük a szánkba, vigyázva, mert ha összenyálazódott a minipalack szűk nyaka, belecsomósodott a por, onnantól pedig víz nélkül már legfeljebb csak a kolibrik és szenderek tudtak volna hozzáférni a valószínűleg csupán citromsav és cukor keverékéből álló nyalánksághoz.

Később pedig jöttek a pezsgőtabletták, mindenféle vitaminnal a dobozon, különböző színekben, immár a nevükben is szereplő pezsgéssel. A Waterdrop vajon mitől más, mint ezek az ősi vízízesítő és -színező találmányok? Attól, hogy kocka alakú?

Abban mindenképp más, hogy nagyon szépen van becsomagolva. Az igényesen nyomott, érdekesen formázott, nyitható-visszazárható papírtasakban hármasával lakó kockácskákat egyesével lehet kihámozni kis lehúzófóliás műanyagtasakjukból. Nem mondom, hogy egy ökológiai álom ez a csomagolási overkill, de jól néz ki, és végülis a szelektív hulladékgyűjtés korában élünk, tehát ha a felhasználó nem hajigálja szanaszét a szemetet, könnyen megoldható a Waterdrop után maradó holmik újrahasznosítása.

És persze egy ilyen kis kocka még mindig kevesebb hulladékot hagy maga után, mint egy félliteres üdítőspalack vagy aludoboz.

Újszerű az italkockák összetételének kimunkálása mögötti filozófia is. Cukor nyilván nincs benne, az maga a Fehér Halál manapság a tudatosan táplálkozni próbálók szerint. Vannak viszont nyomelemek, vitaminok, miegyebek, úgy összekotyvasztva a Waterdrop laborjában, hogy attól (a legális összetevőkkel elérhető mértékben) a dobozokon olvasható hangulatba kerüljünk fogyasztás közben.

Szépen pezseg? Szép a színe? Jó az íze?

Hárman voltunk a szerkesztőségben, amikor kibontottam a csomagot. Hoztam hát három jókora, a gyártó ajánlása szerint kb. félliteres poharat, és bedobtam a mély vízbe az első három kis kockát: mutassák meg, mit tudnak! A papírtasakból a műanyag tokocska könnyedén kibújt, utána viszont kicsit kellett küzdenem, amíg a szemre kábé kilenctized kockacukornyi kristályrögöt elő bírtam varázsolni nyitófüles műanyagbörtönéből. Különösen bubis vízbe dobva pezsgett gyönyörűen és hosszan, vagy két percig is a cucc.

Már-már szinte ténylegesen át is éreztem a Waterdrop parádésan kimunkált, a rideg magyar rögvalóságban viszont kicsit nyomasztóan rózsaszín marketingszövegét: „Lazulj el, és figyeld a Microdrink kapszulát, ahogyan a pohárban, a kancsóban vagy a kulacsban teljesen feloldódik. És már kóstolhatod is a gyümölcsös italodat.”

Fefe élménye: Nem fél literbe raknám, inkább három decibe. Így arra emlékeztet, amikor gyerekként beledobtam a pohárba a pezsgőtablettát, és már színes volt a víz, de még nem oldódott fel a tabletta, én meg már nem bírtam várni, ezért beleittam – és nem volt semmi íze. Így csak málnaszerű, de jó lenne, ha három decibe raktam volna, akkor málnás lenne.

István élménye: Van benne háromféle vitamin, nagyon megnyugtató ez a covid idején. Íze viszont még az én háromdecis poharamban is csak minimális, kicsit lime-os, édeskés.

Tamás élménye: Az oldódás látványa meglepően intenzív, a pörgő-pezsgő kocka tényleg fogyasztói gyönyört jelent. Utána a beígért gyümölcsösséget viszont már jóval kevésbé éreztem. Fél liter vízben nekem is csak szép pasztellszínű, de reménytelenül híg volt a végtermék.

A Waterdrop Microdrinks LLC-t 2016-ban alapította három osztrák vállalkozó. A cég európai központja Bécsben, amerikai központja Chicagóban található, globálisan kétszáz alkalmazottjuk van. Vállalati missziójuknak az egészségtelen üdítőitalok fogyasztásának visszaszorítását, az egészséges életmódnak megfelelő, nagy mennyiségű vízfogyasztásra ösztönzést tekintik. Környezetvédelmi vállalásuk, hogy a Plastic Bankkel kötött megállapodásuk szerint minden tucatnyi eladott Waterdrop-kocka után eltávolítanak egy-egy eldobott italosflakont a természetből.

Tökélyre vitt marketing, de nem élelmiszerként, hanem életmód-statementként életképes termék.

Ez az ízbéli semlegesség a gyártó szerint egyáltalán nem probléma. A Waterdrop mögötti filozófia szerint a vízízesítőszínesítő funkciója nem az, hogy valamiféle instant szörpöt igyunk víz helyett, hanem hogy több vizet igyunk, amihez a kis kockák szertartásos feloldása és a tasakon lévő összetételi információk áhítatos átböngészése nyújthat extra inspirációt.

A keletkező színes vízben lévő nyomelemek és vitaminok hatásának megítéléséhez nem vagyunk elég képzettek, de a pezsgés és a szín pszichológiailag biztosan segít elérni a RELAX, GLOW, ZEN vagy egyéb állapotokat – ezek a fantázianevei a különböző színű, ízű, összetételű kockáknak.

Nem reprezentatív felmérésünk és a kollégák által hazahordott Waterdrop-mintákkal szerzett tapasztalatunk szerint a termék mögött húzódó marketingkoncepciót inkább a nők szeretik, értik, értékelik, a Player szerkesztőségének szőröslelkű férfitagjai kevésbé tudtak mit kezdeni vele. Az igényes kivitelű kis kockatasakok, a hozzájuk kérhető, szintén igényes, elegáns üvegpalack vagy fémtermosz egyébként kis ajándéknak is jó lehet mint új és trendi hipsztercucc a klasszikus dobozbonbon-üvegbor helyett.

Kipróbáltuk, elmondtuk, mit gondolunk róla, jöhet a lényeg: igen, be lehet kapni csak úgy is a cuccot.

A kockát közvetlenül a szánkba pottyantva a klasszikus pezsgőtablettás habzópofamókánál valamivel kevésbé intenzív, de így is szórakoztató élményben lehet részünk. A tömény, habos, színes érzés viszont pár másodperc után már kicsit túl intenzívvé válik, ilyenkor jöhet a ráivás vízzel – lenyelni viszont nem javaslom a kockát, mert ha a habképződés odalent folytatódik tovább, annak feszítően, esetleg kirobbanóan kellemetlen következményei lehetnek.

De persze a gyártó nem is erre találta ki a Waterdropot, hanem arra, hogy mi egy kis szórakozást vihessünk a vízivásba, ők pedig kapjanak tőlünk kockánként, fél liter vizenként úgy 185–240 forintot, ha jól számolok vissza a kóstolócsomagok árából. Megér ennyit a pezsgés, a szín, a hangulat és a kockákban lévő nyomelemek, vitaminok? Mondd meg te!

Vagy inkább egy jó kis nyári matchás koktélt innál inkább?

Frissítő és baromi egészséges nyári koktélok egy igazi superfooddal

Mutatunk három olyan hűsítő jegesital-receptet, ami még piszok egészséges is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Budapesten is megnyit a világhírű gasztropiac

További cikkeink a témában