Technológia+dizájn+gasztronómia. Beszarás, amit a koppenhágai Hallo Hello étteremben tolnak.

A skandináv dizájn betámadta a gasztronómiát is, persze ez már jó ideje igaz, de nagyon erősen megjelenik ebben a videóban, ami a koppenhágai Hallo Hello éttermet mutatja be. A technológia és a dizájn a legérdekesebb. Érdemes megfigyelni a szervírozás módját, az asztalba beilleszthető tálcákat, az abba kifaragott mélyedéseket, amikbe a poharak és tányérok, tálkák kerülnek.

Aztán ott van maga a főzés: az étterembe mindne fogás csomagolva érkezik egy konyháról, éppen mintha egy repülőgép fedélzetén lennék. Ezeket a levákuumozott csomagokat szuvidolják forró vizes fürdőben, és ez kerül szervírozára. A tálalás dizájnja is olyan, mintha a Nomában lennénk, pedig egy reptéren vagyunk, ami sehol a világon nem számít a gasztronómia fellegvárának, inkább a becsületsüllyesztője szokott lenni. De nem a dánoknál.

A csúcs a desszert és a kávé, amit a vendégek el is vihetnek magukkal, akár a fedélzetre is, ezt egy összehajtható kartonpapírba csomagolják – ahogy az a videó végén látható. A dizájnért egyébként az I’m a Kombo cég a felelős, ami a gasztronómia és dizájn közös metszetében igyekszik mozogni. Ebből a videóból úgy néz ki, hogy elég jól megy nekik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

További cikkeink a témában