Fényvillamos
A legismertebb kivilágított jármű természetesen a fényvillamos, ami több nagyváros mellett hagyományosan Budapesten is közlekedik. A fővárosi fényflotta december 2-án indult útnak, és összetett menetrend szerint vízkeresztig, azaz január 6-ig minden nap más és más vonalon boldogítja az embereket.
Idén hat különböző típusú villamost díszítettek fel Budapesten, és a legismertebb Ganz UV nemcsak az eredeti útvonalán, a pesti rakparton jár, hanem más vonalakon is feltűnik. Rajta kívül egy Ganz „ipari csuklós”, egy Tatra, egy „hannoveri” villamos és egy Combino is fényárba borul, amivel a 4-es, 6-os vonalán találkozhatsz.
A villamosokra összesen több mint 5 kilométernyi fényfüzér került, amelyeken nagyjából 120 ezer energiatakarékos és környezetbarát LED világít.
A fényvillamosok december 24-e és 31-e kivételével mindennap 16 és 21 óra között járnak, külön jegy váltása nem szükséges, a normál díjszabás szerinti jegyekkel, bérletekkel szállhattok fel.
A budapesti fényvillamosok menetrendjét itt találod.
Budapesten kívül Miskolcon, Debrecenben és Szegeden is közelekednek fényvillamosok, december elejétől egészen január 6-ig.
Vissza a cikkhez