Tíz sorozatgyilkos, akiről előbb-utóbb úgyis sorozatot csinál a Netflix

5. Robert Maudsley

A brit Robert Maudsley sztorija igencsak meglepő lehet a sorozatgyilkosos thrillerek rajongóinak, hiszen ő csupán egyetlen embert ölt meg – a börtön falain kívül. Meglehetősen kemény gyerekkora volt. Egyik kihallgatása alkalmával elmondta: nagyon bánja, hogy nem ölte meg szüleit annak idején, hiszen akkor nem vált volna belőle a kábítószerekkel is közeli kapcsolatot ápoló, pedofil hajlamokkal megvert felnőtt. 1973-ban fojtott meg egy zsarolót, aki azzal fenyegette meg, hogy értesíti a hatóságokat Maudsley gyerekekkel folytatott szexuális játékairól.

A gyilkosság miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, a börtönben pedig a szörnyeteg végleg eltépte láncait. Három embert ölt meg, az egyiküknek szinte felnyitotta a koponyáját, így elterjedt, hogy evett áldozata agyából. Bár később az elhunyt boncolása ezt cáfolta, a „Hannibal, a kannibál” gúnynév örökre Maudsleyn maradt.

Ezért lesz belőle sorozat

1983-ban a hatóságok úgy találták, hogy Maudsley életveszélyes tényező a többi rabra nézve, ezért a Wakefield börtön alagsorában külön cellát építettek neki, melyben kartonpapírból készült bútorok biztosították a kényelmét.

Vissza a cikkhez