Tíz sorozatgyilkos, akiről előbb-utóbb úgyis sorozatot csinál a Netflix

4. Szerhij Fedorovics Tkacs

Szerhij Tkacs annak köszönheti az életét, hogy Ukrajna a Szovjetuniótól való elszakadást követő években eltörölte a halálbüntetést. Több mint két évtizedig tartotta rettegésben az országot, mely idő alatt saját bevallása szerint több mint száz, 8 és 18 év közötti lányt fojtott meg, majd a holttestükkel közösült. 2005-ben fogták el, amikor elment egyik áldozata temetésére, ahol az elhunyt egyik barátja felismerte, mint azt a férfit, akivel az áldozatot utoljára látta. Amikor az ügyben kirendelt pszichológusok a motivációiról faggatták, csak annyit mondott, hogy első felesége nem bánt jól vele, ezért minden nőn bosszút akart állni.

A bíróságon egyenesen követelte, hogy végezzék ki, a hatályos törvényeknek megfelelően azonban végül életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Az ügy hátborzongató adaléka, hogy Tkacs évekig nyomozóként kereste a kenyerét.

Ezért lesz belőle sorozat

Tkacs tisztában volt az anyagi nehézségekkel küzdő szovjet rendőrségi szervezet működésével, és mivel egyes források szerint bűnügyi technikusként is dolgozott, így a nyomok eltüntetéséhez is értett. Igazi rémálom lehetett a gyilkosságokban nyomozó detektívek számára.

Vissza a cikkhez