Ez már önmagában is hatalmas presztízzsel bíró sportsiker volt akkoriban, hát még, ha hozzávesszük, hogy mindez ezüstérmet ért nekünk. Igen, akkoriban olykor az ezüstért is győzni kellett. Az 1982-es magyarországi vébén is hatos döntőt rendeztek, és mivel Jugoszlávia és a címvédő NDK leikszelt egymással az utolsó előtti meccsen, adott volt a helyzet: ha megverjük a szovjeteket, ezüstöt szerzünk, ha kikapunk, negyedikek vagyunk. A szovjetek számára már nem volt tétje a meccsnek, ugyanis a korábban véget ért NDK–Jugoszlávia meccs után eldőlt, hogy az arany az övék.

Az 57. percben a szovjetek az egyenlítésért támadhattak volna, szerencsére akkor a kézilabda istene velünk volt, így

végül izgalmas végjáték után 15–13-ra behúztuk a meccset minden idők egyik legjobb magyar női kézilabdázójának, Sterbinszky Amáliának a vezérletével.

A számunkra sorsdöntő mérkőzést tízezer szurkoló követte figyelemmel a Budapest Sportcsarnokban, és több százezren a tévéképernyők előtt – a kézilabda már akkor is a második legnépszerűbb sportág volt idehaza a foci után.

Sterbinszky Amáliát ünneplik csapattársai, miután különdíjat kapott a hatos döntőben nyújtott teljesítményéért. Forrás: MTI/Németh Ferenc

A szovjeteknek az aranyérem ellenére igen rossz volt a kedvük a meccs után, a játékosaik lehajtott fejjel mászkáltak a pályán, az edzőjük, Igor Turcsin pedig szerfelett feszült volt. A vébéezüstöt érő szovjetverés után hatalmas ünneplés kezdődött a Budapest Sportcsarnokban és szerte az országban, a győzelmet és a vele járó vébéezüstöt az egyik legjelentősebb kézilabdasikerként tartjuk számon a mai napig.

Magyarország–Szovjetúnió 15–13 (6–6) [1982. december 12., Budapest, Magyarország]