Jártál már úgy társaságban, hogy mindenféle elméletekről, számokról meg fővárosokról hadováltak neked összevissza, te pedig ultimate pókerarccal – ezt veszi fel a kutya is, miután örömtüzet szórt a nappalidba – bólogattál, mintha csak a platóni ideák birodalmában ücsörögnél talpig hümationban? Na, ezt a helyzetet akkor most szorozd meg önmagával, és el is jutunk a mai témánkig. Itt van ugyanis a Scumbro irányzat, életérzés, férfitípus, akármi. Nem hallottál még róla? Magadra vess!
Ha nem is volt jobb minden régen, de néhány dolog bizonyosan egyszerűbb volt. Például voltak a felsőbb rétegekben mozgó alakok, akik megengedhettek maguknak drágább, minőségibb, divatosabb cuccokat. Meg volt a raj, a panelfalka vagy az utca egyszerű, kicsiny fia, aki tolta abban, ami épp neki jutott. Vagy ahogyan szakberkekben mondták: abban, ami épp leesett a kamionról. Messziről látszott a különbség. Az egyszerű gagyi, vacak, avétos cipők, ruhák és ékszerek oly grandiózusan kitűntek már a horizontról, mint Tito brutalista spomenikjei, az abba talpig öltöztetett Lucky Jóska pedig legalább kétgólos hendikeppel + egy piros lappal indult bármelyik jóravaló fehérnépnél.
Erre jött még rá az idült ízlésficam, mint kényszerű velejáró.
Oda, hogy valakinek felszínre törjön a stílusa, összeálljanak fejben a kedvelt szettjei és öltözködési szokásai – ne köntörfalazzunk: mindenkinek van ilyen, legfeljebb még a kollektív tudattalanban –, nem árt kitörnie a mindent mindennel fémjelezte cowboyvilágból. Úgy viszont nehéz, ha nem is futja rá, na meg ha a helyi role modellek szerepét betöltő falkavezérekben sem merül fel igény a változásra; helyette sárkánymintás ingekben, kutyarágta tréningfelsőkben és tataszabású farmerekben tolják a rajbarlangokban, mintha nem lenne holnap.
Persze más okok miatt is ki elroboghat az ember mellett a stílusvonat, és ha felnőtt fejjel jobban belegondolunk, az anyagi lehetőségek csak egy bizonyos pontig jelentenek kifogást – hiszen takarékosan is remekül felépítheti ma már bárki a saját stílusvilágát.
Hátráltató tényező ugyanakkor az információs elszigeteltség, a lelki gondok, az önismeret hiánya, de jól ismert példája ennek a kockajelenség is, a buborékelmélet ugyanúgy érvényes itt is. A kitörés mindig nehéz, ha az ember szívébe-fejébe főként olyan impulzusok férkőznek be, amelyek vagy az ő nézeteit igazolják, vagy nincs bennük elég áttörő erő, kreativitás és spiritusz ahhoz, hogy szétcsapjon bennünk, és egy kisebb katarzis után változtasson a dolgok jelenlegi állásán.
És akkor most lapozzunk egyet.
Közben ugyanis megjelentek a párhuzamos valóságok is, amelyeknek a szakszerű értelmezésére ötvözni kéne Hawking professzor kvantumhumoros és Kiszel Tünde bugyinaptáras neuronhálózatát. Van ugyanis az a bizonyos fokú jólét, anyagi, kapcsolati és információs hatalom, amikor már az embernek nem okoz kellő kielégülést a jól mutató, igényesen összerakott, minőségi darabok megvásárlása és hordása. Nem, neki ennél is több kell. Hiszen ez már olyan semmilyen az ő világában, ahol mindenki jól csengő, trendi cuccokban szaladgál. Mi ez már neki. Ő is arra vágyik, amire Lucky Jóska: hogy megváltsa önmagát, hogy kitűnjön a tömegből. De az ő univerzumában csakis úgy tudja megmászni az Olümposzt, ha mondjuk belekóstol a divattervezésbe, majd egyfajta istenként diktálhatja másoknak az irányt és a tempót, vagy lefokozza magát, és ásni kezd jó mélyre, hogy a raj teljes jogú tagjává válhasson. Nem könnyű, de nem is megoldhatatlan feladat ezt teli zsebbel végrehajtani, kezdetnek elég annyi, ha
hordasz mindent mindennel. Például ezerévesnek tűnő, kikukázott vagy rikító, de ördögűzésre kiválóan alkalmas darabokat szerzel be (persze vagyonokért), továbbá megszeged az öltözködés, a divat és az esztétika kőbe vésett szabályait. Csak úgy, mert megteheted. Így válhatsz teljes értékű Scumbróvá.
Az irányzat legfőbb képviselője Justin Bieber, Pete Davidson, Shia LaBeouf és Joah Hill, és bár a Scumbro a szponzorizált értelmező szótárak szerint egy megvilágosult férfi híresség – Celebritanius habilis –, aki tisztában van a legújabb trendekkel (hawaii ing, apusapka, élére vasalt nadrág), mégis úgy dönt, hogy magasról tesz az egészre, és bemutat a világnak, na meg a leselkedő paparazziknak. Tehát üzenetértékű duplacsavar ez részükről, modern kori fessön-feketehumor, amely könnyen átcsaphat fetisizmusba is. Bár továbbra is valószínűbbnek tartjuk azt, hogy itt nem mély társadalomkritikáról, nihil énfilozófiáról vagy a kundalini felébredéséről van szó, hanem puszta fancy polgárpukkasztásról és a bulvár ébrentartásáról, amelynek fő felhajtóereje a nemes feltűnési viszketegség.
Szerintünk a Scumbro inkább az a csávó,
- akire az utcán csak azért nem röhögsz rá, mert már így is eléggé sajnálod;
- ha leülne szeles időben kicsit megpihenni, meleg szívvel adnád rá a kabátodat;
- őt hozod fel elrettentő példának a kölyök unokatesód előtt, hogy miért tanuljon jobban a suliban;
- a Hacsi, a leghűségesebb barát és három sör után pedig már hazavinnéd, hogy rejtegesd és ápold a szekrényedben, majd potyagofrit csempéssz neki, mint Mike a Stranger Thingsben.
A Scumbro például nem törődik azzal, hogy méretéhez illően válasszon nadrágot. Az sem zavarja, ha egy rövidebb fazon túlságosan a térde fölé ér, ha a zoknit szandállal párosítja. Tesz rá a darabok, színek és textúrák közötti egyensúlyra, harmóniára.
Néha úgy néz ki, mint egy telehányt festővászon; hippi, kosaras, második világháborús és Kim Dzsongun-os elemeket kever giccses luxusdarabokkal, elnyűtt zoknival és világító túrabakanccsal, ő lényegében nem sört, bort és pálinkát egymás után, hanem mindezt összeöntve, egyszerre.
Ő a divat Bartosa, csak túlgazdagodott, vadkapitalista, hamis kiadásban, amikor a templomfal- és biciklievésre már százezreket költ az ember a város legelőkelőbb helyén, csak úgy, mert megteheti. Megalomániás divatbűnözés ez, amit nem érdemes piedesztálra emelni. Mert amíg Lucky Jóska tudatlanságból büntet a látvánnyal – az internet népe pedig jól kiröhögi –, addig Justin Bieber menőségből, puszta figyelemfelkeltésből teszi ugyanezt. És azt már John Constantine óta tudjuk, hogy a tűz, az tűz. Mindegy, hogy honnan jön.
Szóval a minimum, hogy nem állítjuk be emiatt őket úttörőknek, mert ha most ezt megtesszük, akkor hamarosan arról olvashatunk, hogy igazából fasza dolog több évtizedes borritkaságokat kólával vegyíteni vagy fine dining ételeket uzsonnás zacskóból enni. Végül is, Duchamp is bevitte a piszoárt a múzeumba, ellentmondásosan fogadott kiállítási tárgya meg is változtatta alapjaiban a művészet szerepét, valamint a róla alkotott elképzeléseinket. Azért reméljük, a Scumbro nem fog egy ehhez hasonló kopernikuszi fordulatot előidézni a divatban, mert akkor már tényleg minden mindegy lesz.
Témába vág: