A 46 éves természetfotós, Christophe Courteau éppen egy csapat ezüsthátú gorillát fotózott egy ruandai nemzeti parkban, amikor a csoport alfahíme leütötte, mint vak a poharat. Hogy ez miért akkora sztori? Mert a balhés egyed csúnyán be volt karmolva.

Neve is van a huligánnak, Akarevuronak hívják és 250 kiló, szóval ha nagyon nekidurálná magát, simán tudna akkora fülest adni, hogy már a szelétől egy hétig náthás lenne az egész szerkesztőség. A sorozat első képén már lehet látni, hogy Akarevuronak nem kicsit szállt a fejébe az imént betermelt erjedt bambuszlevelekben lévő alkohol.

Chris már látta, hogy itt balhé lesz, de nem volt ideje félreugrani, ezért inkább kattingatott tovább. Nos, jól tette, hiszen a helytállás eredménye ez a zseniális kompozíció, melynek láttán nekünk azonnal a következő versike jutott eszünkbe: Ütlek, borulsz, rúglak, fekszel, velem többet nem kötekszel.

Az a szerencse, hogy Akarevuro nem Christ akarta kiütni a gatyájából. (Ha így lett volna, az nyilvánvalóan egy természetfotós deficitben végződött volna.) Egy másik hímet látott meg a fotós háta mögött és szittyós állapotban még a szokásos Mivanmivanmivan?-t is kispórolva azonnal neki akart rontani. Emberünket úgy söpörte el az útból, mintha csak egy útban lévő bárszéket lökött volna odébb, hogy odaférjen a delikvenshez. Chris munkatársa szerencsére ezt is rögzítette.

A fotósnak az arcára került nem túl mély vágáson kívül semmi baja nem lett, pedig itt tisztán láthatod, ahogy keresztülrobog rajta 250 kiló tömény izom.

A tanulság: ne akarj az útjába állni egy begőzölt részeg gorillának!

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Európa legkülönlegesebb karácsonyi vásárai

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés