A Bökh a „Három férfiúi képesség” egyike Belső-Mongóliában és Krisztus előtt hétezer óta űzik.

A mongol Bajanhongor provinciában talált barlangrajzok alapján a Bökh nevű küzdősportot már az újkőkorszak óta gyakorolják. Nem véletlenül a legnépszerűbb sport a mongolok között: az éves bajnokságon körülbelül több százan vesznek részt.

A birkózásnak egyáltalán nincs úgymond nyugati szabályrendszere: nincs kor-, súly- és időhatár sem a mérkőzéseknél, egy hatéves is nyugodtan szembeszállhat egy felnőttel (amit nagyon támogatnak is a férfiassá nevelés jegyében). A lényeg, hogy ha a talpon kívül az egyik játékos bármely testrésze éri a földet, az veszített.

Érdekes legenda fűződik ahhoz, hogyan alakult ki a Zodog, mely a mellkasban teljesen nyitott felsőruházatot jelenti a birkózáskor. Úgy mondják, hogy évszázadokkal ezelőtt az egyik Bökh-tornán egy nagyon erős mongol mindenkit legyőzött, és végül széttépte a felsőruháját, hogy megmutassa: igazából nő. Azóta nyitott mellkassal kell megjelenni a versenyeken.

A verseny egy hagyományos tánccal kezdődik: a küzdő bemutatja a régiójára jellemző mongol táncrituálét. A legtöbb ilyen tánc valamilyen állatot utánoz: tigrist, oroszlánt vagy épp szarvast, de a főnixtánc például a robusztus mozdulatok helyett az eleganciára helyezi a hangsúlyt. A mongolok úgy tartják, minél jobb táncos valaki, annál jobb birkózó.

A Bökh, mely kitartást/állóképességet jelent, a Három férfiúi képesség egyike a lovaglás és az íjászat mellett.

(Fotók: Ken Hermann)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

Március 15-ig nem indítja újra a Wizz Air a közel-keleti járatait

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés