Hiába a több Balaton, kevesebb Adria javaslat, boldog-boldogtalan Horvátországba jár nyaralni, ami egyébként érhető is, mert meseszép. De vajon mennyire ismerjük?

Horvátországnak remek focicsapata van, a 2018-as vb-döntő után idén bronzérmet nyert, így aztán a világ most már elég jól ismeri a nevét. Mi persze régebb óta, de főleg a káprázatos tengerpartja miatt. Azonban van ott egyéb látnivaló is.

Déli szomszédunk a második világháború után Jugoszlávia része volt, majd az államalakulat felbomlása után 1991-ben kikiáltották a független Horvátországot. A feldarabolás miatt igen furcsa alakú ország a Balkán-félsziget északnyugati részén fekszik, délnyugaton az Adriai-tenger alkotja természetes határát, és ez adja a legnagyobb vonzerejét is.

Az Adriai-tenger horvátországi partvidéke a szárazföldön 1778 kilométer partvonalat jelent, de ha a szigetek kerületét is figyelembe vesszük, összesen 5835 kilométer.

A horvát Adria szigeteinek száma 1185, ebből 66 lakott. A világ legjobban tagolt tengerpartjával rendelkezik, idegenforgalmi szempontból alapvetően három nagyobb részre osztható: Isztriai-félsziget, Kvarner-öböl és Dalmácia tengerpartja. Ezenkívül a legszebb és legismertebb természeti látványossága a Plitvicei-tavak, amely 1979-től a világörökség része. De ott már majdnem mindenki járt, nézzünk meg más gyönyörű helyeket.

Horvátország fővárosa és legnagyobb városa a 800 ezres Zágráb, ami nem tartozik a turisztikai látványosságok közé, pedig gazdag római kori történelemmel rendelkezik. A város változatos gazdaságáról, magas életminőségéről, sport- és szórakoztató eseményeiről ismert.
Az ország talán legszebb fekvésű városa Omiš. A valamivel több mint hatezres kisváros Splittől 25 kilométerre délkeletre, a Cetina folyó adriai torkolatánál fekszik. A Dinári-hegység és a folyó találkozása, valamint a folyómenti erődök együttese adja a város csodás látképét.
A 102 kilométer hosszú Cetinának nemcsak a torkolata, hanem a forrása is különleges: Dalmácia leghosszabb folyója a Dinári-hegység északnyugati részén ered, ahol egy 150 méter mély mesterséges karszttó is található, melyet a „Föld szemeként” is emlegetnek.
Maradva Dalmáciában: Horvátország második legnagyobb városa Split. A település első lakója Diocletianus császár volt, aki 293-ban palotát épített a barátságos tengeröbölhöz. Ez a történelmi műemlékegyüttes a Diocletianus palotájával azóta a világörökség része.
Splittől egy kőhajításnyira található Trogir. Ennek a kilencezres ékszerdoboznak az óvárosa „Trogir történelmi városközpontja” néven az UNESCO kulturális világörökség-jegyzékében szerepel. A Kamerlengo-erődből pazar a kilátás a városra és a kikötőre. A települést görög telepesek alapították i. e. 385-ben.
A Krka-folyó és annak Nemzeti Parkja nem annyira ismert és szép, mint a Plitvice, de itt is van látványos vízesés.
Újabb világörökségi helyszín Stari Grad. A Hvar sziget nyugati részén elterülő síkság a szomszédos tengerparti városról kapta a nevét, amelyet görög telepesek alapítottak az i. e. 4. században. A síkság jelenleg természeti rezervátum.
A Zrmanja folyó Dalmáciában található a Velebit hegységben, és arról híres, hogy a kanyonban forgatták a híres Winnetou-filmeket Gojko Miticcsel.
Horvátország talán leghíresebb strandja, a horvát idegenforgalom egyik szimbóluma a Zlatni Rat, vagyis az Aranyszarv. A Brač sziget déli részén, Bol település mellett található földnyelvet vagy turzást gyakran emlegetik Európa egyik legjobb strandjaként.
Az Isztriai-félsziget nyugati részén fekvő Rovinj az ország egyik legjelentősebb turisztikai központja. A kedvező fekvés, az enyhe éghajlat, a dús földközi-tengeri növényzet megfelelő feltételeket biztosít a turizmus fejlődéséhez.
Pula, vagy Póla szintén az Isztriai-félszigeten fekszik, és van egy amfiteátruma. A több mint háromezer éves hagyományokkal rendelkező város Isztria legnagyobb városa.
Ezt meg csak úgy itt hagyjuk, mert mesés. Egyébként ez Vis sziget, egyike a lakott szigeteknek.
Horvátország zászlaja.

Ez is érdekelhet:

Nem csak a focicsapata miatt érdekes: a lenyűgöző Marokkó

Az ország fociválogatottja hatalmasat menetel a világbajnokságon, ám Marokkó ennél sokkal több: egy csodás, misztikus ország.

A hét célpontja-sorozat

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában