Kicsivel több mint 88 ezer utas fordult meg szeptemberben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 94 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Utoljára 1973-ban regisztrált ilyen kevés turistát az év kilencedik hónapjában a nemzetközi repülőtér.

Az üzemeltető Budapest Airport csütörtöki közleménye szerint nem csak éves összevetésben jelentős a forgalomcsökkenés, az előző hónaphoz, augusztushoz képest közel 78 százalékkal kevesebben utaztak a légikikötőn keresztül.

Ebben az évben Ferihegyen eddig 3,6 millió érkező és induló fordult meg. A légi áruszállítás ugyanakkor ezen adatokhoz képest jól teljesít: szeptemberben 11 ezer tonna árut kezeltek, 2,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Ez is érdekelhet:

Boeing 747-esből alakították ki ezt a stockholmi szállodát

A pilótafülkében lévő lakosztály a legmenőbb.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

Március 15-ig nem indítja újra a Wizz Air a közel-keleti járatait

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.