Finnország függetlenségének századik évfordulójára fontolgatják a szomszédok, hogy meglepik a finneket egy hegycsúccsal. Mit mondjunk, nem egy bögre.

A norvég miniszterelnök szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az ország erősen fontolóra veszi, hogy nem mással, mint egy egész hegycsúccsal tisztelegjenek Finnország függetlenségének századik évfordulójára. Norvégia számára nem lenne olyan nagy áldozat; országuk hemzseg a hegyektől, több mint ezer 1500 méternél magasabb csúcs meredezik az országban, míg az ezer tó lakóinak csupán egyetlen pontja éri el az 1300 méteres álomhatárt. Ez épp a Halti-hegy, az a vonulat, melynek egy része még Finnországban van, de legmagasabb csúcsa már Norvégiára esik.

A szóban forgó Halti-hegy

A bőkezű ajándékhoz egy húsz méteres határigazítás kellene, amiről már el is indult a vita: a legtöbben támogatják a dolgot, mivel a norvégok keveset veszítenének vele, a finneknek viszont rengeteget jelentene.

Ekkora határigazításra lenne szükség

De persze sokan ellenzik is: némelyek szerint a terv a norvég alkotmány első cikkébe ütközne, ami kimondja, hogy az ország területe oszthatatlan és elidegeníthetetlen – de jogi szakértők rámutattak, hogy már számos kisebb határkiigazításra került sor az elmúlt időkben.

A finn-norvég határ

Az ötlettel először Bjørn Geirr Harsson, egy hetvenöt éves norvég térképész rukkolt elő, akinek fia Facebook oldalon kezdett kampányba:

„Nem kéne egy részét sem elajándékoznunk Norvégiának. A határigazítás alig lenne észrevehető, de biztos vagyok benne, hogy a finneknek nagyon sokat jelentene.”

Finnország jövőre ünnepelné, hogy száz évvel ezelőtt, 1917. december hatodikán függetlenedett Oroszországtól – a hegycsúcsvitának eddigre el kell dőlnie. Szerintünk a világon nem lenne ennél vagányabb és gálánsabb szülinapi ajándék mint egy komplett hegy, úgyhogy reméljük, a felelős politikai szervek a hegyajándékozás mellett döntenek.

(Via: Washintonpost) 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés