Buja zöld természete miatt az Azori-szigetek bármely pontja mesés látnivaló, de ezek közül is kiemelkedik São Miguel szigetének egyik vulkáni krátere, a benne lévő tónak ugyanis kék és zöld színe is van.

São Miguel szigetének legnyugatibb részén található a Sete Cidades vulkán, a kráterének méretei egészen lenyűgözők. Öt kilométer az átmérője, és akár 400 méter magas is lehet a fala, ezért simán elfér benne egy kisváros, és négy tó is. A legnagyobb tó valójában kettő, a Lagoa Azul és a Lagoa Verde, a nevük portugálul a víz kék és zöld színére utal.

A legenda szerint a különböző színű tavak akkor keletkeztek, amikor egy hercegnőnek és kedvesének, egy pásztornak el kellett válniuk egymástól. A könnyekből, amelyeket búcsúzáskor hullattak, a két tó lett, és a vizük olyan színű, mint amilyen a szemük volt. Más, valóságosabb legendája is van: a kék tó színe az eget, a zöldé pedig a földet tükrözi.

Persze a különböző színekre megvan a magyarázat, a két tó eltérő mélysége és ásványi összetétele miatt más színű. Még érdekesebb, hogy a két tó valójában mégis egy tó, mert egy keskeny szoros köti össze, amit egy híddal szeltek át. Szerte a kráter körül nagyszerű magaslatokra lehet kirándulni, ahonnan lenyűgöző a kilátás az Azori-szigetek legérdekesebb ikertavára.

(Képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ez a reptér olyan, hogy először azt hittük, csak egy mém

Egy vékony aszfaltcsík 50 méterre az óceántól: ez vezet el az Azori-szigetek legkisebb településéhez.

Öt lenyűgöző természeti csoda a Bahamákról

Mutatjuk, miért érdemes célba venni a Bahamákat.

10 bámulatos hely, amiről nem hinnéd, hogy a Földön van

Hihetetlen, hogy ez mind valódi, és nem másik bolygón van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Európa északi gyöngye, melynek fűtetőin megcsillan a jég és tűz zenéje

Lenyűgöző városképek a drónfotózás egyik úttörőjétől

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés