A Lonely Planet, az Altour, a Travel and Leisure, és az Orbitz.com vezetői a CNN kérésére összeszedték, hogy mik lesznek 2012 legtrendibb úticéljai, mi pedig szemezgettünk belőlük.

Egyesült Királyság

II. Erzsébet királynő idén 60 éve lépett a trónra, a jeles alkalomról pedig látványos ünnepségekkel emlékeznek meg a szigetországban. A programkavalkád június elején kezdődik, és lesz benne parádé a Temzén, koncertek és felvonulások. Ezen kívül július végén kezdődik az olimpia, idén van Charles Dickens születésének 200. évfordulója, szóval idén nyáron Angliában és főleg Londonban nagy lesz a pörgés. Pár helyen kicsit elszálltak a bérleti díjak, de biztosan lehet kedvező árfekvésű szállásokat találni.

Maja világ

Ha elfelejtetted volna, akkor 2012 decemberében véget ér a világ, legalábbis is maja naptár szerint. Erre azért ne vegyél mérget, túléltünk már néhány apokalipszist, ezúttal is így lesz, ennek ellenére a maja világ maradványai egyre látogatottabbak lesznek, ahogy közeledünk december 21-e felé. (Biztos, ami biztos, azért várjunk a karácsonyi ajándékok megvásárlásával december 22.-éig.) Belize, Mexikó, Honduras, és Guatemala turisztikai irodái próbálják kihasználni a hype-ot, (ők is tudják, hogy jövő évtől az egész maja bizbasznak annyi), és egy halom tematikus programot szerveznek emlékművekhez, piramisokhoz, ősi városok maradványaihoz. Cool helyek: a guatemalai Tikal park és Chiapas Mexikóban.

Mianmar

Miután tavaly demokratikus választásokat írtak ki a korábban brutális elnyomó rezsimként elhíresült Mianmarban, és 20 év háziőrizet után szabadon engedték Aung San Suu Kyi-t, a Nobel-békedíjas politikusnőt, úgy fest, hogy az egykori Burma ismét felkerülhet a térképre. Turizmus eddig is létezett az országban, de felelősségteljes európai polgár nem támogat katonai diktatúrákat a pénzével. Idéntől azonban más a helyzet, a demokrácia, ha döcögőkkel is, valóban épül, és ez jó hír a helyieknek és nekünk is. Egy Thaiföldhöz, Laoszhoz, Kambodzsához hasonló, mégis egyedi kultúra várja a világot. Új sláger célpontok: Inle-tó, Golden Island Cottages, és a főváros, Yangon (Rangoon).

Hollandia

Az áprilisban megnyitott, és októberig tartó Floriade virágfesztivál csak egymagában 2 millió látogatók fog Hollandiába vonzani, állítják szakértők. A Keukenhof kertek így is az ország egyik legfelkapottabb úticélja volt, most, hogy a világ kertbolondjai mind a közelben lesznek, nem kétséges, hogy ezt a színpompás helyet is felkeresik majd. Közben egy egészen másikfajta, de szintén népszerű növénnyel kapcsolatban viszont valószínűleg csökkeni fog Hollandia turisztikai vonzereje, ugyanis egy alig egy hónapja meghozott rendelet szerint év végétől turistáknak tilos lesz coffee shopokban vásárolniuk.

Uruguay

Uruguay eddig meglehetősen a radar alatt repült, ami a láthatóságot illeti, de a Lonely Planet szerint ez az év a dél-amerikai országé lehet, pont azért, mert ismeretlensége révén még mindig tartogat meglepetéseket. Főként a természeti környezet gyönyörű, az ország belső részein lovas túrák, a tengerparton pedig háborítatlan strandok várják a látogatót. Gyöngyszemek: Playa Vik, Estancia Vik és a Punta del Este-i Hotel Fasano.

(Fotó: Hotel Fasano)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában