És nem azért, mert veszélyes vagy épp katonai létesítmény. Bemutatjuk Surtsey-t.

A tiltott helyek listáján előkelő helyet kap ez az Izland közelében létrejött, különös sziget. Surtsey 1963-ban formálódott, egy hároméves vulkánkitörést követően. Már ez is elég egyedi, de az még inkább, hogy azóta senki nem léphet a szigetre.

Ennek az az oka, hogy a tudósoknak a történelem során először van arra lehetőségük, hogy megvizsgálják, miképp alakul ki a totális semmiből, emberi beavatkozás nélkül egy ökoszisztéma.

A vizsgáló tudósoknak épült egyedül egy pici házikó a szigeten, másokat nem engednek Surtsey-re – és minden tudós, aki belép a szigetre, alapos vizsgálaton kell, hogy keresztülmenjen, nehogy idegen magokat hozzon a szigetre elültetni.

Viszont így is történt egyszer egy baki: a semmiből kinőtt egy kis paradicsomcsíra, amit ámulattal néztek a tudósok, honnan került ez ide. Azonban mikor kiderült, hogy az egyik tudós a láván végezte a nagydolgát és ebből kezdett el paradicsom nőni, azonnal eltávolították a csírát a szigetről.

55 éves fennállása alatt a szigeten egyelőre csak moha nő, és két vándormadár-faj fedezte fel magának: a sirályhojsza és a fekete lumma.

Kíváncsian várjuk, hogy alakul a jövőben az „embertelen” Surtsey sorsa, nagyon érdekes kísérlet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Nemcsak a repülőjegy ára, hanem a közvetítői jutalék is visszajár, ha törlik a járatot

Európa északi gyöngye, melynek fűtetőin megcsillan a jég és tűz zenéje

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés