Mi kell a jó karácsonyi hangulathoz? Mármint az utcaihoz. Hó. Hideg. Ha hideg, akkor forralt bor. Valami zene. Nem, nem a Last Christmas. Kolbász. Vagy mindegy, csak harapni lehessen, és rendelkezzen fél disznó zsírtartalmával. És… és nagyjából ez minden, amit mi magyar fejjel el tudunk képzelni egy karácsonyi vásárról. Aztán átértékeljük magunkban a dolgokat, amikor megtapasztaljuk a bécsi karácsonyi hangulatot, ami egészen addig nem válik nevetségessé, amíg meg nem tapasztaljuk az innsbruckit.

Merthogy a festői kvázi-mesevárosban, ahol még az utcatáblák felett/alatt is óriások és mesehősök pózolnak, nem viccelik el a karácsonyt, egyszerre öt (!) vásárral és komoly hangulati elemekkel készülnek az ünnepekre. Ott az ünnep november közepétől január 6-ig tart, és közel sem európai plázakarácsony színvonalon. Innsbruck minden erővel megpróbálja kiverni a fejekből, hogy a december a vásárlásról szól. Hogy lehet ez?

A tiroli város úgy éri el, hogy az ember azonnal karácsonyfát akarjon díszíteni, hogy nem húz le anyagilag. Sőt, legtöbbször csak ad. Tény, hogy nem olcsó, mégiscsak Nyugat-Európáról beszélünk, de a megszokotthoz képest egy kicsit bőségesebb az ajándékok száma, főleg, ha belenyúlunk egy kellemes kis csomagajánlatba, ami már önmagában is felér egy karácsonyi meglepetéssel. De ne szaladjunk ennyire előre.

Utazás

Azt először is jelentsük ki, hogy Innsbruck távol van tőlünk és mégsem közel. Vonattal legjobb esetben is nyolc–kilenc óra Budapesttől. Közvetlen járat nincs, vagy bécsi, vagy salzburgi átszállással kell számolnunk, és az sem mindegy, hogy onnan személy- vagy gyorsvonattal megyünk tovább. Utóbbi gyorsabb és kényelmesebb, előbbi minden megállóhelyen megáll (van belőlük bőven), és néha gyenge fűtéssel fut, magyarul mire elérünk a célállomáshoz, nem biztos, hogy nagyon különbözni fog az állagunk egy Calippo jégkrémétől.

A személy ráadásul más útvonalon közlekedik, ami – ha bírjuk a vonatozást – akár jó is lehet, hiszen olyan csodaszép, hatalmas hegyek között fekvő településeken át vezet az út, hogy az ember nyála önkéntelenül is csorogni kezd egy következő tiroli látogatásra. Aztán oda is fagy. Pedig még meg sem érkezett.

Innsbruck

Maga a város nagyjából 2300 méter magas hegyek között fekszik, ami nem túl meglepő módon remek hátteret szolgáltat a karácsonyi hangulathoz, és szintén nem túl meglepő módon remek sípályákat is kínál. A városban és a környékén szinte minden hegy meghódítható tömegközlekedési eszközökkel, de legjobban akkor járunk, ha bevállaljuk a helyi Nordkettét, azaz a hegyi siklót és felvonót, ami felvisz egészen a csúcsra, a 2269 méter magasan fekvő Hafelekarra is. Talán nem kell ecsetelni a kilátás minőségét, nem egy Kékestetőről beszélünk, és ha nagyon megéheztünk volna a látványtól, a felfelé vezető út minden állomásán meg is ebédelhetünk. A kifejezetten dizájnorientált megállókat egyébként Zaha Hadid tervezte, aki nem véletlenül az egyik legnagyobb név a szakmájában.

Az ember azt gondolná, hogy igencsak nehézkesen tölthet el egy hosszú hétvégét a városban, aztán azzal szembesül, hogy nem volt elég ideje végigparádézni az egész környéket. Innsbruck karácsonyi vásárait végigjárni körülbelül egy teljes nap, mindenhol meginni egy forralt bort, alkoholos vagy alkoholmentes puncsot, enni egy savanyú káposztás, gigakolbászos kiflit (születési nevén bosnát) nem rövid mulatság, arról pedig még nem is beszéltünk, hogy mindenhol szívesen adnak kóstolót a drámai gyönyörűséggel kivitelezett sonkákból és sajtokból.

De ha jót akarunk magunknak, tartogassunk energiát a világ legmagasabban fekvő karácsonyi vásárára is, főleg a sötétedés közeledtével, mert a hungerburgi Nordkette-megállónál található aprócska helyszín olyan látványt nyújt, amit az ember csak nagyon nehezen felejt el.

Vásárok

A karácsonyi vásárok kínálat szempontjából semmiben sem térnek el egymástól, de talán annyiban mégis, hogy legtöbbjük egy-egy nevezetesség köré épült fel. A Marktplatzon található bódésor például a szépséges Innsbruck-híd közelében van, sőt, még egy hatalmas Swarovski-karácsonyfa is csillog a bejáratánál, még az űrből is látható módon. A környék egyébként jóformán úszik a kristályokban, Innsbruck mellett, Wattensben áll ugyanis a Swarovski-gyár, ahol egy igen komoly látványosságba, a Swarovski Kristallwelten nevezetű szórakoztató központba is belefuthat az ember, erre egy másik cikkünkben komolyabban is kitérünk majd.

A város egyik legnagyobb nevezetessége az egyébként meglepően semmilyen Goldenes Dachl (Arany Tető), ami körül a legnagyobb vásár hömpölyög nem túl csendesen. A híres épület egy közepesen izgalmas, közepesen nagy aranytetőt rejt, ami ráadásul nem is arany, hanem réz, és nem is feltétlenül vennénk észre, ha nem tudnánk, hogy ott van. Kíváncsiak lennénk, egy ilyen tető mennyi ideig élte volna túl Magyarországon.

A vásárok kerámiabögrékkel dolgoznak, kéteurós betétdíjjal vihetjük magunkkal (akár haza is), amelyekbe mindenhol finom, gőzölgő glühweint, azaz forralt bort mérnek. Az egyik legnagyobb vásári WTF-díját mégis talán a lángos jelenléte viszi el, amit a helyiek kiachlnek neveznek, na de hát minket nem lehet átejteni, mégiscsak a lángos egyfajta újraértelmezéséről van szó. A kiachl azért egy picit más, ugyanis egyszerre eszik édesen és sósan, lekvárral, tejföllel vagy savanyú káposztával, és szigorúan villával. Igen, ennyire jól nevelt az osztrák.

Árak

Természetesen nyugat-európai árakkal kell számolni, de a helyzet közel sem vészes. Egy bögre forralt borért 2,7 eurót, egy vásári kajáért négy–hat eurót kell kicsengetni, ami persze szimplán falatozást jelent, abból viszont csak minőségi darabokkal lehet találkozni. A beülős éttermek, sörözők sem dolgoznak többel hét–kilenc eurónál, amennyiben persze átlag éttermekre és átlag ételekre (pl. óriáskolbász krumplisalátával) áhítozunk. A kolbászok ízét kifogás nem érheti. A karácsonyi hangulat minőségét sem. Bármikor bele lehet futni némi ünnepi fúvósműsorba, a busójáráshoz hasonló ördögfuttatásba és részeg turistákba is.

Az innsbrucki lét egyik elengedhetetlen kelléke az Innsbruck-kártya, ami sok városkártyával ellentétben tényleg megéri az árát. Az egy napra 31, két napra 39, háromra pedig 45 euróba fájó kis papírdarab ugyanis sokszorosan megtérül: kapunk érte teljes tömegközlekedési bérletet (amibe beletartozik a városnéző busz is), benne van az egyébként közel 29 eurós Nordkette-csúcshódítás, egy Swarovski-ajándék, beugró és shuttle-buszjegy a wattensi Swarovski-kristályvilágba, az összes múzeumbelépő, ingyen városi wifi, sőt, bizonyos helyeken még fotókat is készíttethetünk magunkról, amelyeket a kártya számával letölthetünk a netről.

És ha azt is hozzátesszük, hogy az Innsbruck Card sokszor a hotelszobánk árában is benne foglaltatik, akkor lássuk be,epic win.

Emberek

Innsbruckban az a furcsa, hogy egyszerre tud olyan hagyományos, régi osztrák és friss is lenni. Látod az öregeket is, de tudod, hogy a város este a sok-sok klubnak köszönhetően partihelyszínné változik. Mindenhol fiatalok, olasz turisták, japán turisták, német turisták, olasz turisták pörögnek az utcákon.

A sokszor már több mint százéves sörözőkben és a kávézókban a húsz–harminc év közötti innsbruckiak üldögélnek és bagóznak (ott még mindig szabad a csók és a fedett helyen sörözve cigizés), de jobb lesz felkészülni arra, hogy a többször labirintus-rendszerű, gigaméretű pubok és cukrászdák sem tudnak elég nagyok lenni ahhoz, hogy ülőhelyet kapjunk egy karácsonyi vásár-szintű nagy roham idején. Várd ki a sorodat szépen, kisfiam.

És ami a legfontosabb, amit tanítani nem lehet: mindenki mosolyog. De ne mondja senki azt, hogy hát persze, ilyen körülmények között bárki ezt tenné. Mosolyog a recepciós, a pincér, még a -12 fokban a vásárokon a bódékban szobrozó árus is. Mosolyog a villamosvezető, a pénztáros a szupermarketben, sőt, még a jegyeladó is.

Mosolyog a remek alpesi állatkert (mert hogy az is van) büfés nénije, amikor közvetlenül zárás előtt toppansz be egy bablevesért. És persze kiszolgál téged és az utánad érkező kétgyermekes családot is. És mosolyogni fogsz te is. Ettől lesz olyan jó Innsbruckban karácsonyozni: a mosolyoktól, az előre nem is várt sok ajándéktól, a hegyektől és a barátságos légkörtől. Bécsnek már régóta fel kellett volna kötnie a gatyáját.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkei
Rétről a sziklafalnak, avagy a világ legdurvább repülőterei
Ahol a házi szó minőségjelző – Gourmet-boltok Budapesten