Hibáztathatók-e a Wachowski testvérek azért, mert a Mátrix első része óta nem voltak képesek rendezőként igazán jó filmmel előrukkolni? Hibáztathatóak vagyunk-e azért, mert mi ennek ellenére mégis tökéletes mozikat szeretnénk látni tőlük, amelyek kerek egészet alkotnak, és régen keresett puzzle-darabkaként beépülnek a kultuszfilmek ikonikus világába? Nos, a Felhőatlasz kerek egésszé válásával nincs gond, de az egyszeri moziba járó, aki mindig is gyűlölte a tízezer darabos puzzle-ök összeillesztgetését, előbb fogja feladni a sztori összerakását, mint ahogy a mozigépész kettőt pislogna.

A hat különböző korban játszódó történet megfejtése az azonos című könyv ismeretében lehet, hogy egyszerűbb művelet, de nem lehetetlen összerakni a szétszakított képet a film nézése után sem. Csak éppen nagyon nehéz, ezért a Felhőatlasz nem lesz mindenki mozija. Energiát és időt kell belefektetni ahhoz, hogy működjön. Bizonyos lelkiállapot kell hozzá, és rettentő türelem, hiszen közel három órát végigülni moziban igen nagy feladat egy olyan film esetében, amelynek az első két órája annyira lassú és kusza, hogy nem csoda, ha egyesek feladják, és inkább egy közeli talponállóban vigasztalódnak majd csalódottságukban.

Hogy miről szól tulajdonképpen a történet, arról is megoszlanak majd a vélemények. Valószínűleg mindenkinek más marad meg a sztorivonalakból, lehet az akár a hősiesség, a reinkarnáció, a korrupt vezetés letörése, a szerelem fontossága, minden tettünk összefüggése korokon és helyeken át. Bármi. A mozi mintha sok-sok szilánkot vetne a lábaink elé, hogy azokból kedvünkre összeállíthassunk magunknak egy tükröt, amiben aztán megnézhetjük a minket körülvevő világot. De szükséges ez egyáltalán?

Magunktól is tudjuk, hogy az ember mindig korrupt volt, gonosz és kicsinyes, hogy a halál a sarkon ólálkodik, hogy a hősködésért hatalmas árat kell fizetni. Tiszta sor, hogy más idősíkokban sem volt ez másképp. A Felhőatlasz semmi újat sem mond, azt viszont nagyon hosszasan és nagyon sok formában, de gyönyörű képekkel teszi. Egy kis vígjáték, egy kis sci-fi, egy kis szerelmi dráma, egy kis krimi… mint valami filmes best of, ami mindenkit ki akar szolgálni, és pont ez a látszat lesz sok ember veszte.

A Felhőatlasz nem blockbuster, de nem is művészfilm, valahol a kettő között próbál teljesíteni, láthatóan nagy költségvetéssel, ennek köszönhetően remek látvánnyal, viszont a könyvhöz mégis hűséges marad. Hiába a nagy sztárok és parádés játékuk, hiába alakíthat minden egyes szereplő olyan karaktereket, amire már ők is és mi is régóta vártunk, vagy amelyekről álmodni sem mertünk volna (például Hugh Grant kifestett kannibál törzsi vezetőként érdekes, de meggyőző), valamiért olyan érzéssel hagyod el a termet, hogy ez így mégis kevés volt.

Rendben, nem láthattad női ruhában Hugo Weavinget, Tom Hanks sem alakított soha ultramacsó tahót, és ez az Eddie Murphy-féle minden szerepet eljátszok majd én egyedül hozzáállás sem működött soha ennyire csodálatosan egyetlen filmben sem, mégis valamiért az egész túlságosan nehézkessé válik. Aztán valamiért napokig nem megy ki a fejedből.

Talán pont azért is, mert a sztori nem akarja összerakni magát. Nem rág a szánkba semmit. Igenis elvárja, hogy az emberek megbeszéljék utána, mi történt. Hogy együtt rakják össze a képet. Nem lesz feltétlenül könnyű, hiszen a hat sztori látszólag csak nagyon lazán, vagy egyáltalán nem kapcsolódik össze. Abban viszont megegyeznek, hogy mindegyik katarzist igyekszik kiváltani a nézőből, csak éppen más-más módon.

Az embernek olyan érzése van, hogy Wachowskiék és a hozzájuk csapódott harmadik rendező, Tom Tykwer megtalálták a mindenkinek szóló történetet (ami egy ponton ráadásul a Mátrix-ot is megidézi), de túl sokat akartak. Egy olyan bestsellert igyekeztek filmre vinni, amely ugyan jól működhetne a vásznakon is, de grandiózussága miatt nem feltétlenül filmalapanyag, így vagy meg kellett volna kurtítani a történetet, vagy legalább összesűríteni azt egy emészthetőbb mennyiségű adaggá, mert így kicsit olyan az ember érzése, hogy kapott egy közepesen jó ételt extra adagban, amelyet mind meg kellett ennie ahhoz, hogy elhagyhassa az éttermet. Aztán ha szerencséje van, a nagy adag ellenére gyorsan megemészti, és később jó emlékkel gondol vissza rá.

A Felhőatlasz nem feltétlenül lesz jó élmény, de tele van jó pillanatokkal, meglepő színészi alakításokkal, zseniális maszkmesteri munkákkal, szép csajokkal (Doona Bae és Halle Berry látványa már megér egy jegyet), van humora (a szabadulós jelenetnél David Hasselhoff Looking for Freedom-jának felcsendülése sírva röhögős), és mindenkire hatással lesz valamilyen módon. Csak éppen sokan fájlalni fogják azt a három, lassan elcsordogáló órát. Az értékelésnek ezúttal nincs helye, a mozi annyira megosztó, hogy sem ajánlani, sem lebeszélni nem tudunk róla senkit. Egy próbát viszont megér.

Tovább:
A legfrissebb Player-cikkekhez
Tíz rémisztő horror Európából
Hogyan fizessünk a legkevesebbet a fapados légitársaságoknál?