Nyári sláger mindig kell. Bár mostanában egyetlen megátalkodott Coco Jumbo sem ütötte fel a fejét, azért a magyar ugar is szépen kitermelt néhány nyári hallgatnivalót a forró hónapokra.

The Biebers – Sorry

Kezdjük mindjárt az egyik legnagyobb befutóval, a Puskás-tesók által alapított, ötcsillagos Biebers-formáció második klipes dalával, a Sorry-val. Nem lehet véletlen, hogy egyre több helyen hallod ezt a táncolós dalt, erre bizony vezetni, felkelni, reggelizni, partizni és a strandon barnulni is flottul lehet, így hatalmas jövőt jósolunk ennek a tracknek.

Hősök – Enyém

A Hősök mindenkié. Az egyre népszerűbb rapperek most valami igazán nyárkompatibilis dalt húztak elő a lemezről, amely a fesztiválokon is jól hangzik, lehet rá bólogatni, csajozni, pancsolni, a dallama pedig nem megy ki a fejedből még egy teljes sörgyár elfogyasztása után sem. Laza, szexi, kúl. Így kell ezt csinálni!

Sub Bass Monster – Ne sírj anyám

Szabi egyből egy akkora track társaságában tért vissza a Fekete lemez-ről, ami minden részeg álma, ezt a szöveget nagyjából mindenki szívéből tudja énekelni, aki rúgott már be annyira, mint egy albán kőműves. Lehetőség szerint kettőnél többször. És ugyebár a nyár és a reggae kéz a kézben járnak.

Punnany Massif – Szabadon (Na-na-na)

Már csak azért is lehet a Punnany dalából a nyár egyik legnagyobb favoritja, mert ez bizony a Sziget Fesztivál hivatalos dala, és az sem mellékes tény, hogy bármi, amit a banda kiad a kezei közül mostanában, az arannyá vagy platinává válik. Na-na-názni pedig mindenki szeret. Még az is, aki nem.

Brains feat. Sian Evans – We Are One

A drum & bass dallamosabb oldala sem feltétlenül sötétséghez született, ez a track pedig remekül megalapozza a nyári pancsi-fesztivál-szabadtéri partik hangulatát. Megkockáztatjuk, a legjobb Kosheen-track, amelyhez a Kosheen zenészeinek semmi köze sincs. És az, hogy magyar, külön büszkévé tesz minket.

Cloud 9+ – Breathe In

Namármost a dubsteppel nem ápolunk túlságosan közeli barátságot, a Cloud 9+ azonban meglehetősen szerethető magyar társulat, akik ha úgy vesszük, itthon indulnak neki annak, hogy enyhítsék a Pendulum iránt érzett hiányunkat (már ha létezne bennünk ilyesmi). A Breathe In kellemes nyári fesztiváldal, néhány sör mellett el lehet bólogatni rá, ha megfelelő hangerővel szól.

Mocsok 1 Kölykök – Ebben az évben

Amíg nem érkezik meg az új Supernem-dal, addig a Mocsok 1 Kölykök megbízhatóan szállítják a hasonló felfogású szerzeményeket. Nem nagy csoda, haverzenekarról van szó, megjegyezhető, idézhető szövegekkel. Mert hát milyen sor az, hogy 200 pulton szépen hoztam a formám, remélem, legalább apám büszke volt rám? Zseniális.

The Bülbüls – Féltelek

Gyakorlatilag a semmiből került elő egy testvérpár, és írt egy olyan szomorkodós dalt, ami azonnal a szívedbe mar. Bár még senkinek sem mond semmit a Bülbüls név, van egy olyan sejtésünk, hogy hamarosan a szuszt is kijátssza majd belőlük az MR2. Ha így folytatják, biztosan.

The Moog – Unbound

Teljesen más dal a Moogtól, mint a szokásos, de még a szintipop is jól áll nekik, olyannyira, hogy el tudnánk képzelni egy balatoni retródiszkóban, ahogy nyakszintivel, széles pózokkal adja elő a banda. Erre nemigen lesz példa, ennek ellenére sötét, táncoskedvű nyári napokon tökéletes befutó lehet az Unbound.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés