Ha láttad a Fifty Shades…-trilógia bármely felvonását, és annyira felhúzott a „romantikus” „mondanivalója”, hogy legszívesebben bezárkóztál volna a vörös szobába egy üveg kommersz vodkával dühödben, akkor van egy jó hírem, újra beigazolódott a mondás, miszerint mindig van lejjebb. A 365 Days ugyanis olyan, mintha Mr. Greyék kalandjainak teszkógazdaságos verziója lenne, nyakon öntve azzal, hogy maga az alapsztorija is olyan szinten megkérdőjelezhető morálisan, hogy az ember legszívesebben leülne egy picit beszélgetni az eredeti könyv írónőjével a mentális állapotáról.

Mert igen, ez is egy könyvtrilógia első darabjából készült, és igen, Bianka Lipinska írónő a Fifty-trilógiát vette alapul, amit egy szicíliai kirándulása alatt picit átfazonírozott jóval erőszakosabbra. És itt az igazi probléma. A 365 Days tulajdonképpen nemcsak romantikussá akarja tenni az erőszakot, hanem egyenesen be is mutatja, hogy mennyire kell az egy nőnek, és mennyire lehet az erőszak a csábítás eszköze.

Szó se róla, simán lehet, hogy bálnamercis Lajos egy puruttyadiszkóban úgy fogja meg a kiszemelt áldozata nyakát, és húzza magához, ahogy Massimo teszi azt Laurával, de nem biztos, hogy abból romantikus-erotikus filmet készítenek, ami a világ több helyén a megtekintési listák élén áll. Márpedig ez a sztori könyvben is nagyon népszerű volt, Lengyelországban pedig mozikban nyitott februárban, ahol rövidke mozis kalandja során 9 millió dollárt hozott össze. Ez mondjuk lehet, hogy nem tűnik soknak, de tekintve azt, hogy alig pár héttel később bezártak a filmszínházak, nem is rossz teljesítmény.

Szóval a sztori: Massimo egy szicíliai maffiafőnök fia, akinek apját egy teljesen értelmetlen üzleti tárgyalás során megölik, és ő is kap egy golyót. Mielőtt a tragédia megtörténik, a tengerparton lát egy gyönyörű lányt, aki aztán a földön fetrengve látomásként megjelenik neki. Massimo innentől kezdve éveket tölt azzal, hogy megtalálja a lányt, Laurát, akinek egyébként nagyon nincs rendben a szerelmi élete. A pasija, aki valamiért hat szinttel rondább nála, bunkó is, és takkra úgy néz ki, mint a Coldplay dobosa, valamiért nem akar foglalkozni vele, ezért szegény Laurának a varsói hálószobájában kell szexi cuccokban masztiznia egy vibrátorral a valószínűtlen neonfényben.

Massimo eközben teljesen elveszett, üzleti ügyből üzleti ügybe, zsarolásból gyilkosságba csapódik, de egyébként jó ember, viszont közben barátnője mellett is magányos, szerelmes akar lenni, úgyhogy szomorúan könnyesre szopatja a légiutaskísérőt a magángépen, olyan intenzitással, hogy az ember felvonja a szemöldökét, és mondanánk, hogy igen, érezzük, hogy ő csak az erőből ért, de ezt a jelenetet valamiért erotikusnak kellene látnunk a rendezők szerint, mert a szexi zenére a kettes vágányon szimultán masztizik tényleg szexin Laura, miközben a gépen a szegény lánynak már összefolyt taknya-nyála-szemfestéke. Majd mikor Massimo jól végezte dolgát, a lány elhagyja a helyszínt, és mosolyog. Megtörli a szája szélét. Ugyanott, ahol a többi lány is egy kiadós orál után a filmben. Pont ugyanott. Ilyen ez a bulirepcsi. Ilyenek ezek a mai fiatalok.

Laura és a Coldplay dobosának tufa kiadása aztán Szicíliába utaznak, ahol Massimo nemes egyszerűséggel levadássza, és elrabolja a lányt, majd van annyira kedves, hogy ad neki 365 napot, hogy beleszeressen. Azt mondja, nem fogja megerőszakolni, azt akarja, hogy Laura önként adja oda magát neki, viszont közben ő mondja meg, hogy hová mennek és mit csinálnak. A lány erre közli, hogy nem egy zsák krumpli, amit csak úgy cipelhet magával, aminek aztán pillanatokon belül ellent mond, hogy elcipeli magával néhány luxusüzletbe, hogy egy halom ruhát vásárolhasson magának, amivel Laurának láthatóan semmi problémája sincs. Hát milyen kis romantikus ez a Massimo?!

És hát egyébként is, mit jelent az, hogy erőszak, az egy ilyen relatív dolog, nem? A film szerint az erőszakhoz mindenképp szükség van nemi szervekre, ha nemi szervek nem vesznek részt a műveletben, az nem erőszak, csak heavy petting… erőszakkal. Massimo nem fogja megerőszakolni Laurát, aki egyébként folyamatosan játszik a férfival, úgyhogy az sem erőszak, ha megtapizza, megnyalja itt-ott, és ha lekötözi a magángépen, és picit megujjazza. Az csak olyan… izé. Szicíliában így hívják az előjátékot, értem?

A közel kétórás játékidő persze az ég világon semmi meglepetéssel nem szolgál, Laura persze hogy beleszeret Massimóba, mindez pedig olyan módon történik meg, hogy az romantikusnak nem, de nevetségesnek annál inkább mondható. És itt lép képbe A szürke ötven árnyalata, a történet alapja, ami tényleg furcsamód meglehetősen hasonlít ehhez az egészhez. Ott ugyebár Mr. Grey mindent megtett azért, hogy meganálöklözhesse egy szerződés aláírása után Anastasiát, aztán két rész után eljutottak a lánykérésig, amit a harmadik elején meg is pecsételtek egy jóvágású análök… akarom mondani lagzival.

Figyelem, spoilerek jönnek, de igazából ennél a filmnél mindegy is. Itt szűk két hónap után omlik az elrablója karjaiba Laura, de úgy, hogy előtte folyamatosan veszekednek, verekednek, a lány húzza a faszi agyát, a faszi néha elkapja izomból a nyakát, falhoz szorítja, leteperi az ágyra, úgy, hogy az bőven kimeríti az erőszakoskodás fogalmát. Christian Grey sosem volt erőszakos, csak brutálisan domináns, és persze egy mocskos nagy bunkó, aki mindent pénzzel igyekezett elintézni. De csak azután tett bármit is a szíve és az anál intrúdere választottjával, hogy az beleegyezett volna.

Massimo viszont más tészta, és itt a bibi. Ő nyíltan erőszakos, és azt kellene romantikusnak értékelnünk, hogy megkéri a lányt, tanítsa meg gyengédnek lenni, csak valahogy ez folyamatosan félresiklik. De nagyon. Elmesélek egy jelenetet: Laura és Massimo egy szobában találkoznak, a férfi becsukja az ajtót, hogy a lány ne tudjon elmenekülni. Laura, akit egyébként nem kell félteni, bizonyos kultúrkörökben az idegesítő picsa jelzőt kapná, de úgy látszik, ezek a kultúrkörök nem Szicíliában élnek, szóval Laura nemes egyszerűséggel muffot villant, felhúzza a férfi agyát, majd visszavonulót fúj, erre Massimo fogja, és az ágyhoz kötözi. Aztán a zárt ajtón valamilyen mágikus módon besétál egy prosti, és mint egy előre beprogramozott szopódroid, szó nélkül lecidázza a férfit, és most tessék figyelni, MIKÖZBEN AZ LAURÁVAL SZEMBEN EGY KANAPÉN ÜL A SAJÁT GIGANTIKUS FESTMÉNYE ALATT, AMIN Ő ÉS EGY OROSZLÁN LÁTHATÓ. Aztán odamegy, picit megnyaldossa Laurát az akarata ellenére erőszakmentesen, Laura felakadt szemekkel tiltakozik, majd a férfi elengedi, és már mennek is tovább.

Ez egy ilyen film. Romantikusnak és izgatónak kellene lennie, és bár tény, hogy a szereplői tényleg nagyon-nagyon szép emberek, a Laurát alakító Anna-Maria Sieklucka pedig egyszerűen gyönyörű, a karakterei mind egy szálig erkölcsi hulladékok, így a filmet szinte lehetetlen élvezni, és nem áll véletlenül 0%-on Rottenen. Azt viszont abszolút a javára kell írni, hogy sokkal szexibb szexjeleneteket tud prezentálni, mint az eredetije… azaz bocsánat, mint az inspirációs forrása, és ezek a szexjelenetek néha teljesen élesnek is tűnnek.

A 365 Days a Netflixen nézhető, de csodát senki ne várjon tőle. Olyan, mint egy kétórás drámainak és szexinek szánt sampon- és parfümreklám, ami aztán végül teljesen nevetségessé válik. És már készül a folytatása. Reméljük, láthatjuk a történetet majd a légiutaskísérő szemén keresztül is. Már ha nem folyt bele teljesen a szemfestéke.