Nem volt rossz a Nyomtalanul, a Fácángyilkosok és a Palackposta sem, de A 64-es betegnapló végre tényleg több tud lenni, mint egy középfelső minőségben elkészített standard skandináv krimi. Rajongóknak persze kötelező – viszont a szkeptikusok is nyugodtan beülhetnek rá borzongani. Nem lesznek közben nyugodtak. Kritika.
Assad nyomozó lelépni készül a döglött akták mellől, ezért teljesen nyilvánvaló, hogy utolsó ügye nem lesz majd egyszerű menet – aki egy darab ilyen filmet látott már, vagy olvasott hasonló könyvet, jól tudja, hogy így történik majd. Társa és barátja, Mørck egyelőre a tőle elvárható morcossággal csinál úgy, mintha leszarná Assad távozását. De A 64-es betegnapló végére persze kettejük kapcsolata is megmutatja igazi természetét.
Ahogy mindig, most is a múlt köszön be elég erőteljesen a jelennek, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy vannak bűnesetek, amelyek nem hagyják, hogy elfelejtsék őket. Ezúttal egy lakás falai mögött mumifikálódott holttestek üldögélnek egy szép, pókhálós asztalnál, ami már önmagában igen hatásos kompozíció, de ahogy a jó szimatú kopók szaglászni kezdenek körülöttük, egyre nagyobb lesz a bűz, s most Mørcknak és Assadnak valóban sikerül olyan mocsokba beletenyerelnie, amely a Dán társadalom múltjáról, jelenéről és jövőjéről is félelmetes képet rajzol.
A sorozatban újonc rendező, Christoffer Boe nagyon érezte, hogyan kell sebességben tartani a sztorit, s közben igazi filmet is csinálni: a Q-ügyosztály aktuális (tán utolsó?) nyomozása nem csak a cselekmény szintjén érdekesebb és izgalmasabb az előzményeknél, de moziként is igencsak működik: hangulatosak a képek, követhetőek, lebilincselőek az akciók, s a főgonosz kissé képregényes kisugárzása ellenére is megrendítőnek, s igazán veszélyesnek érezzük a történéseket.
Mert a legfontosabb A 64-es betegnaplóval kapcsolatban az, hogy nem csak a szereplők közti viszonyoknak, hanem az eseményeknek is komoly tétje van: most nem feltétlenül lehetünk biztosak abban, hogy Mørck és Assad sikerrel jár, hisz minden eddiginél elvetemültebb ellenféllel találják szembe magukat, aki tényleg nem riad vissza semmitől. És Boe van olyan jó filmes, hogy el is hiteti velünk, hogy a Q-ügyosztály jelen esetben talán tényleg nagy bajban van. S ha ők bajban vannak, akkor mi lesz az érintett civilekkel?
Ráadásul a történet azért is üt, mert irtó aktuális. És az lett volna egyébként évtizedekkel ezelőtt is – csak máshogyan. Nem ez a legjobb kifejezés erre, de: telibe talál.