Az egyszereplős, egyhelyszínes moziknál elengedhetetlen a biztos kezű rendezés, a feszes forgatókönyv és egy kiváló főszereplő, a dánoknak pedig mindegyiket sikerült kipipálniuk. A sztori egy olyan rendőrről szól, akit egy nagyon zűrös ügy miatt parkolópályára állítottak. Emberünk diszpécserként próbálja kihúzni a közelgő tárgyalásig, és nem igazán buzog benne a tettvágy. Egy este azonban a szolgálat vége előtt fél órával rejtélyes hívást kap egy nőtől, akiről hamarosan kiderül, hogy elrabolták, a főhős számára pedig szépen lassan személyessé válik az ügy.

A 85 perces mozinak egyetlen pillanata sem volt felesleges. Ennyi idő alatt az alkotóknak nemcsak a főszereplő karakterét sikerült gyönyörűen kibontani, de olyan feszültséget teremtettek a vásznon, ami egészen a végső csavarig a szék szélére ültette a nézőt. A bűnös annyira ki volt találva, hogy már a róla írt kritikánkban is leírtuk, erre valószínűleg le fognak csapni a tengerentúlon. Végül így is lett.

A Netflix megvette a jogokat, a rendezői székbe beültette Antoine Fuquát, a főszerepet pedig Jake Gyllenhaalra bízta. Sajnos csak a legutóbbi lépésük volt az, amivel maradéktalanul elégedettek lehetünk. Az átdolgozás során ugyanis a stáb hozott néhány igen szerencsétlen döntést. Az egyik ilyen, hogy dobták a dán eredeti nyomasztó, szinte klausztrofób hangulatát és kinyitották a teret.

Ezzel odáig mentek, hogy a kamera olykor azt is megmutatja, mi történik a telefonközpont falain kívül, ami egy olyan film esetében, melynek feszültsége éppen abból táplálkozik, hogy a főhős csak a külvilág egy részét tapasztalja, és emiatt korlátozott ráhatása van az eseményekre, meglehetősen kontraproduktív. Ez persze csak egy apróság, aminél sokkal nagyobb baj, hogy a cselekményből eltűnt a megfontoltság. A remake a tervszerű építkezés helyett bombaként dobálja a fordulatokat, ráadásul a tempójával is vannak bajok.

A kimondottan erős és sodró lendületű sztori ismeretében szinte hihetetlen, de az amerikai változat cselekménye a még mindig kellemesen kompaktnak mondható 90 perces játékidő ellenére is többször leül. A főhős szakmai és magánéleti válságban vergődik. Ebben az állapotában kapja a nyakába az elrabolt Emily hátborzongató hívását, ami kimozdítja a nullpontról és innentől kezdve már nem szabadna, hogy megtörjön a lendület. Mégis, a cselekményt előremozdító események között beüt néhány üresjárat, melyek alatt kifejezetten zavarossá válnak a főszereplő motivációi.

Azért azt is muszáj leszögezni, hogy a feldolgozás egyáltalán nem tragikus. Annak, aki nem tudja, mit sikerült elrontaniuk az alkotóknak, tisztességes szombat esti szórakozást képes nyújtani. Épp csak annyi a gond, hogy a Netflix remake-je rossz értelemben amerikanizálta a hűvösségében tökéletes eredetit. Beszédes, hogy még egy kvázi happy endet is odavarázsoltak a végére.

Ami tagadhatatlan erénye a 2021-es eresztésnek, hogy Gyllenhaal személyében egy kiváló színészre sikerült rábízni a főszerepet, akinek a játékát ezúttal is élvezet nézni. Már csak ezért sem mennénk el odáig, hogy ellenjavalljuk A bűnös megtekintését.

Végső soron a remake-ben is van kraft és a hibái igazából csak akkor látszanak, ha az újat az eredeti mellé állítjuk. Igaz, akkor könyörtelenül kiszúrják az ember szemét.