A bűntől keletre című regény kőkemény krimi, ami erős felütéssel indul: megölik Magyarország miniszterelnökét. Elolvastuk, mondjuk milyen.

Kondor Vilmost a Gordon Zsigmond-regények (más néven a Budapest-ciklus) miatt szeretjük, és azért is, mert egy olyan irodalmi legendárium kezd kialakulni körülötte, amiből egyre kevesebb van a mai világban. Nevesül: nem szereti a nyilvánosságot, csak emailben ad interjút, nem érdekli a felhajtás, és egy Sopron környéki középiskolában tanít a mai napig, ott, az alpokaljai remeteként írja kiváló regényeit. Vannak vélemények, amelyek szerint Kondor nem valóságos személy, és egy ismert író használja amolyan álcaként, de a kiadói (előbb Agave, majd pár hónapja Libri) ezt cáfolják. A magam részéről nem bánom a titokzatosságot, minél több kellene belőle (meg mágiából is), szóval hagyjuk békén a rejtélyeket meg Kondor úr identitásának kérdését.

Kondor Vilmos

Korábban a szerző azt nyilatkozta, hogy soha nem írna kortárs környezetben játszódó regényt, ám valami oknál fogva meggondolta magát, feladta a dacos lázadást, és előrukkolt egy kőkemény krimivel, ami 2015 nyarán játszódik Magyarországon, ráadásul tele van politikával, politikai utalásokkal, szóval akkora hátraarcot csinált a szerző, mint a Kossuth tér Parlamentestül.

A sztori

Budapest, 2015. A miniszterelnök születésnapi partija tragikus véget ér. A közjogi méltóság ugyanis belefullad egy tál minestrone levesbe. Kitör az országos pánik, a sajtó csak találgat, a rendőrség tehetetlen. Ferenczy nyomozó is abban a csapatban teljesít szolgálatot, amelyet a titokzatos, váratlan és felettébb kínos haláleset felderítésére hoztak létre. Szigorú államérdek, hogy minél előbb kézre kerítsék az elkövetőt, de hogy az Ébredő Magyarok terrorszervezet, az ellenzék mesterkedése, vagy valami egészen más áll a háttérben, annak kiderítése kizárólag az életközepi válsággal küzdő nyomozó tehetségén múlik.

A miniszter félrenyel
A regényt olvasva az ember óhatatlanul elkezdi összehasonlítani a könyvben szereplő személyeket és történeteket a valósággal. A diákjait manipuláló és szexre kényszerítő Sipos-üggyel való hasonlóság kétségbevonhatatlan – ez a pedagógus Kondort nyilván külön érzékenyen érinthette –, a romagyilkosságok szintén, a politikai pártok térképrendszere is megfelel jelenünknek, a miniszterelnök azonban a legkevésbé sem hasonlít a regnáló kormányfőre.

A fő cselekményszál mögé Kondor egy olyan keserű Budapestet és Magyarországot rajzol fel, ami ismerős, de a legkevésbé sem az, amit országimázs kampányokban viszont szeretnénk látni. Olyan a főváros meg a közhangulat, mint egy talponálló bádogpultja, amire rászáradt a korábban kiborult kevert. Tényleg ennyire szar hely lenne, ahol élünk? Vagy jusson folyamatosan eszünkbe, hogy fikciót olvasunk, amelynek elméletileg semmi köze a valósághoz? Esetleg Kondorral is az történt, ami mindnyájunkkal: nevesül, hogy az életünk egészségtelenül és menthetetlenül át van itatva politikával, és ennek megfelelően a szerző tudattalanjából cselekményindító mozzanatként egy miniszterelnök halála mászik elő, meg egy Rogattoni nevű szereplő?

Ferenczy, az archetípus
A hírek szerint a pénztáraknál kiválóan teljesítő A bűntől keletre főhőse egy negyvenes éveiben járó rendőrnyomozó, akiben több a hasonlóság Gordon Zsigmonddal, mint a különbözőség. Van egy élettársa, fontosak a kulináris szokásai (milyen minőségű ételeket eszik, miket iszik), kissé kiábrándult, cinikus, nem riad vissza az erőszaktól, az anyja szinte semmilyen szerepet nem tölt be az életében, de az apával való kapcsolata fontos hangsúlyt kap, vagy ha nem is nagyon fontosat, de az apa legalábbis ott van. Dashiel Hammett óta kb. mindenki tudja, milyen egy jó krimi főhőse, de baromi nehéz olyan alakot alkotni, ráadásul kortárs magyart, aki nem lesz erőltetett, papírízű, és végeredményben roppant kínos.

Kondor erőssége éppen az a szinte tetten érhetetlen erőtlenség, amivel ezeket a baromi nehéz feladatokat abszolválja. Aki szeret kötekedni és a kákán is csomót keresni, az biztos bele tud kötni A bűntől keletre regénybe is, de attól ez még egy végtelenül profin kimunkált, veretes munka pergő párbeszédekkel, még pergőbb cselekménnyel és valami olyan sötétséggel, ami eddig egyik Kondor-műben sem volt tapasztalható. Attól függetlenül, hogy az olvasót taszítja-e az a Magyarország, amit a szerző epébe mártott ecsettel felfest, megint kiderült, hogy Kondor Vilmos az a szerző, akit az igényes szórakoztató irodalmat kedvelő közönség régóta várt, és akit baromira megérdemel.

Kondor Vilmos regényéből film készül, olvasd el, eddig mit tudunk róla.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés