Az HBO-nak nagyon fel kellett kötnie a gatyáját, mert a mindjárt véget érő Trónok harca mindent visz náluk, de a Chernobyl azt mutatja, hogy nincsenek nagyon betojva.
Mondjuk marketing szempontból biztos nehéz lesz az ügy, mivel a Trónok harca azon kevés sorozatok egyike, ami már az első évada elején kultstátuszba repült, és a vécépapírtól kezdve a tojástartóig mindent el lehet adni vele. Hogy ilyet tud-e majd prezentálni a csatorna valamikor a jövőben, az kétséges, de most, hogy láttunk három részt az ötrészes Chernobylból, nem nagyon gondolnánk azt, hogy nem lesznek képesek megint (bocsánat, rettenetes szóvicc pont itt, de) nagyot durranó sorozatokat gyártani.
A Chernobyl egy baromi jó sorozat az első három része alapján, de azt már most jobb észben tartani, hogy nem lesz érdemes egyben ledarálni, ha véget ér. Ez a széria ugyanis úgy földhöz vágja az embert, hogy ott alszik, már ha alszik egyáltalán, és nem azért lesznek rémálmai az embernek tőle, mert kőkeményen nyomná az arcunkba a horrort. Nem horror, de ettől még horrorisztikus, tele van olyan képekkel, amelyek elférnének egy marcangolós hacacáréban, csakhogy ez itt maga a valóság, egy katasztrófafilm, amiben nem csak maga a felrobbant atomerőmű jelenti a tragédiát, hanem a környezet is, amelyben megtörtént.
Azért nagyon jó sorozat ez, mert próbál mindenre kitérni: egyszerre mutatja meglehetősen naturalisztikusan, hogyan próbálták emberek hősiesen megállítani a sugárzást, és azt is, hogy a politika hogyan próbálta meg irtózatos seggfej módon eltusolni az ügyet, nagy mellénnyel, milliókat veszélyeztetve. A Szovjetunió vezetői szinte egytől egyig pofoznivalóan reagálták le az esetet, a sorozat szerint egyedül Gorbacsov volt az, akibe szorult némi jóindulat, a többieket a kommunista eszméken, a gigantikus arcuk mindenki képébe mutogatásán és a hatalom megtartásán kívül nem érdekelt semmi. Csak hát ez egy olyan robbanás volt, amit nem lett volna szabad eltusolni, félvállról venni, és pláne nem seggfejként viselkedni közben, mivel a hatását még mi is megéreztük, és mi nem laktunk közvetlenül a katasztrófa mellett.
A Chernobyl rettenetesen sokat akar, és szinte mindent maradéktalanul teljesít, de azt nem akarja, hogy egy pillanatra is érezd a reménysugárt a nagyjából egyórás epizódok alatt. Ilyen nyomasztó sorozatot isten bizony nem tudom, láttam-e már, de hát mit vár az ember ettől a sztoritól, rettenetet, sugárzástól megnyomorodott embereket, korrupt politikusokat és nulla esélyt arra, hogy bárki is jól jöjjön ki ebből az egészből.
A sztori is kellően érdekes, de ami a Chernobylt előre viszi, az a hangulata. Borzasztóan sötét, már-már horrorba hajló, iszonyúan reménytelen történéshalmaz ez, amihez minden színész 100%-os jelenléttel asszisztál, Jared Harris és Stellan Skarsgård persze még a remek Emily Watson és Paul Ritter mellett is visznek mindent, Stellan Skarsgård ráadásul egyszerre néz ki komikusan és ijesztően, nehéz első blikkre hova tenni őt, kicsit olyan ő, mint egy eltévedt karakter egy Lynch-filmből, de talán pont ettől működik is.
A hangulatot amúgy nem csak a színészek, hanem a tűpontos díszletek is megteremtik, a korabeli Szovjetunió minden „csodája” megjelenik a lakásokban, minden lepusztult, színtelen, olcsó, szakadt, kopott, de pont ettől életszerű. Hála istennek a szereplőket sem beszéltetik kamu orosz akcentussal, annál cikibb semmilyen filmben nincsen, nem is állna jól ezeknek a színészeknek és ennek a történetnek a mesterkéltség, nem lehetne együtt lélegezni és együtt megdögleni mindenkivel.
Működik itt minden, az ember nyomorultul érzi magát, de látni akarja az utolsó pillanatáig, és akkor döbben meg igazán, ha rájön, hogy mindezt kik hozták össze. A forgatókönyvíró az a Craig Mazin, aki eddig életében semmi értékelhetőt nem tudott letenni az asztalra, olyan remekművek fűződnek a nevéhez íróként, mint a Másnaposok 2-3, a Horrorra akadva 3., A személyiségtolvaj vagy A Vadász és a Jégkirálynő.
És hát a rendező. Johan Renck. Ez a név így lehet, hogy nem mond sokat, de ha az ember egy picit belenéz az életművébe, akkor egyből óriásira tágul a pupillája, ennek a fazonnak ugyanis eléggé menő zenei karrierje volt a ’90-es években. Csak nem ezen a néven. Úgy hívták, Stakka Bo. Johan aztán átnyergelt a rendezésre, összehozott pár Breaking Bad-epizódot, de rendezett néhányat a Halt and Catch Fire-nek is, plusz annyi klipet, hogy felsorolni is nehéz lenne.
Ennek a két faszinak lehet megköszönni, hogy minden kedden iszonyúan depressziósnak fogjuk magunkat érezni, most kedden, azaz május 7-én indul ugyanis a vonat lefelé a lejtőn az HBO-n és az HBO GO-n, és csak reménykedni tudunk, hogy az utolsó két részben nem rontják el a mutatványt, mert amit eddig láttunk, az brutális pontossággal adja a sallereket kíméletlenül erősen.