Érdekes visszanézni, hová jutott a Halálos iramban-franchise az első rész óta.

Ami anno egy látványosan eltúlzott, mégis többé-kevésbé a valósághoz ragaszkodó beépítettzsarus-autós akciófilm volt, az mára átment egy totálisan őrült és agyament akcióorgiába, aminek nagyjából annyi köze van a valósághoz, mint a Marvel-moziknak.

A Halálos iramban világában teljesen természetes, hogy egy tengeralattjáró is bekapcsolódik az autós üldözésbe, és az is totál alap, hogy amikor az egész világ – CIA-stől, FBI-ostól, TEK-estől együtt – tehetetlen, akkor a töketlen bűnüldöző szervek egy garázsban bütykölgető kidobó-autószerelő-autóversenyző hibridhez fordulnak segítségért, aki rendszerint ki is húz mindenkit a szarból.

Szóval akik szeretik azokat az akciófilmeket, amikben legalább néha történik olyasmi, aminek valóságszaga van, az már régóta nem néz Halálos iramban-filmet... és most nagyon úgy tűnik, hogy ők a jövő áprilisra datált kilencedik rész miatt sem fognak visszatérni a sorozathoz.

Michelle Rodriguez ugyanis nem rég egy interjúban megerősítette, ami korábban pletyka formájában már keringett a sajtóban, csak épp senki nem merte komolyan venni, vagyis hogy

a kilencedik epizód szereplői ezúttal az űrben is fognak akciózni.

A részletek természetesen még homályosak, hiszen akkorát senki nem akart spoilerezni, hogy elárulja, mégis, hogyan kerül egy kidobó-autószerelő-autóversenyző a világűrbe, de biztosak vagyunk benne, hogy a forgatókönyvírók valahogy meg fogják ugrani ezt a lényegtelen kis apróságot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Megvan a Tankcsapda új gitárosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés