Viszontagságos út vezetett a Comedy Club új évadának egyik legnagyobb dobásához. A Zöld Stand-Upnak keresztelt est során mindjárt három humorista osztja meg ismereteit Földünk legégetőbb környezetvédelmi kérdéseiről. Janklovics Péter, a trió laikus tagja szerint bár a laktózt és a húst több helyen nélkülözi az est, az tanulságoktól mégsem lesz mentes.

Október 29-én 21:00-tól láthatják a nézők a Comedy Central csatornáján a Zöld Stand-Upot, amely a bolygó védelme érdekében egyesíti a hazai stand-up szcéna három népszerű alakját. A „nagyöregnek” számító Litkai Gergely és a Magyarország, szereplek! című műsorban felfedezett ifjonc, Szabó Balázs Máté mellett Janklovics Péter egyenlíti ki a mérleget, és mutatja meg magát elrettentő példaként a publikumnak. Globális klímaválság, fenntarthatóság, túlfogyasztás, állatvédelem, táplálkozás – semmi sem marad kibeszéletlenül!

„Mostoha körülmények között született az est, hiszen a nagy részét a karantén alatt kellett kitalálnunk, miközben el voltunk zárva egymástól. Ettől függetlenül csapatban mindenképp izgalmas fellépni, mert jöhetnek nem várt fordulatok, és sokkal jobb is így ökörködni” – vezeti fel a Zöld Stand-Upot Janklovics, aki jószándékú kívülállóként merült bele a témába. Míg Szabó Balázs Máté vegán módon étkezik, Litkai Gergely pedig élharcosa a zöld tematikának, Péter egyelőre marad húsevő, és úgy érzi, ez nem is fog változni.

„Senkinek a dolgába nem kívánok beleszólni, és elfogadom bárkinek az életmódját. Viszont abban egészen biztos vagyok, hogy ha valamit változtatni kellene az életemen, az nem a vegánság lesz” – meséli a humorista, aki azzal viszont egyetért, hogy a mérsékelt húsfogyasztás előbbre vinné a jelenlegi helyzetünket: „Az előadásban sem az étrend, életmód propagálásáról van szó, csupán felmutatjuk azokat a szempontokat, amelyek szerint az embernek érdemes visszaszorítania a húsevést. A magyarok sokasága kel pacallal és fekszik csülökkel, de ettől szerencsére távol állok.”

A Zöld Stand-Upnak a szórakoztatás mellett nem titkolt célja tehát az ismeretterjesztés is. „Feltett szándékunk, hogy a közönség gondolatokkal távozzon a hallottak után. A humor jó eszköz arra, hogy rávilágítsunk valós folyamatokra. Nem elvicceljük a problémát, hiszen akkor bele se mentünk volna. A klímaválság annyira közeli, hogy konkrétan már benne élünk.”

***

Janklovics Péter, Litkai Gergely és Szabó Balázs Máté közös estje, a Zöld Stand-Up 2021. október 29-én 21:00 órától látható a Comedy Central műsorán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek!

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés