J.K. Rowling megajándékozta a világot a Harry Potter-mondakörrel, amiért nagyon hálásak lehetünk neki, utána viszont elkezdett olyanokat nyilatkozni, hogy szerinte akik menstruálnak, azok nők, ami viszont már kifejezetten sértő lehet egyesek számára.

Anélkül, hogy állást foglalnánk ebben a témában, a tényekre szorítkozunk: a híres írónő ezen kijelentései miatt elég sokszor volt céltábla az elmúlt hónapokban, és az éppen készülő nyílt világú Harry Potter-videojáték készítői is elhatárolódtak tőle, kijelentve, hogy az alkotásuk munkálataiban Rowling semmilyen módon nem vesz részt...

...már ha azt nem számítjuk, hogy a mégis csak az ő szellemi termékéből készül a játék.

A Bloomberg cikke szerint a munkálatokban részt vevő Avalanche és Portkey Games vezetői nem igazán elégedtek meg azzal, hogy közölték, hogy a transzfóbnak kikiáltott írónőnek nincs beleszólása a játékba, egy karakterválasztási fícsörrel még egyértelműbbé tették, mint gondolnak Rowling nézeteiről.

A Hogwarts Legacy karakter-generálásánál ugyanis a játékos transznemű szereplőt is megtehet a játék főhősévé.

A megalkotható karakterek két fő jellemzője ugyan varázsló vagy boszorkány lehet, de a nemek ezen belül is változtathatóak, vagyis lehet csinálni férfi boszorkányt, de női varázslót is.

Ez persze egyelőre még csak pletyka, de nem csodálkoznánk, ha a lehetőség tényleg benne lenne a valamikor 2022-ben megjelenő játékban.

Ez is érdekelhet:

Snoop Dogg nyomott egy fergetegesen kínos videojátékos közvetítést

Végigkáromkodta az egészet, aztán otthagyta a gépet a francba, csak a kamerát felejtette el kikapcsolni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A kutya az ember legjobb barátja, de miért és mióta? És miért ne lehetne a tiéd is?

Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának, de töltsük ki A tanú-kvízt!

Akkora istentelenül büdös nagy öngólt lőtt a rendőrség a TikTokon, hogy hirtelen azt sem tudjuk, hova nézzünk

További cikkeink a témában