1. 10 / 10
    Delhusa Gjon – Fény

    Nem teljesen világos, hogy a Művész a címben megjelölt ital fogyasztása következtében mosolyog-e ennyire barátságosan ránk a napkitörés közben. Mi mégis élünk a gyanúperrel, hogy több felesnyi fény lesz a ludas ezért a kompozícióért.

  2. 9 / 10
    Komár László – Mambo Lackó    

    Már a cím is megérne egy hosszabb tanulmányt, de a vidám borító színvilága, és annak sarkában található, nem túlságosan obligát rajzolt elefánt megjelenésének indoklása csakis egy lángelmének sikerülhet.

  3. 8 / 10
    MC Papa és a Handa Banda – No Limit

    Antal Imre egyetlen és egyben döbbenetes raplemeze, ami tisztán hallgathatatlan, borítója pedig szimplán nézhetetlen. De legalább minőségileg egyben van a tartalom és a forma. Imit ebben a cuccban még Bronxban is békén hagynák az igazi gettó arcok, hiszen ki ne félne egy ilyen rappertől?

  4. 7 / 10

    Omega – Platina

    Uraim, hová tűnt Önökből ez a travi attitűd? Melyik szekrényben lapulnak a magas sarkú csizmák, és ezek a csini harisnyák? Jánosunk, miért nem hordasz már ilyen irdatlan fenékvillantós, pucsítás-orientált forrónacit? Már semmi sem olyan, mint régen…

  5. 6 / 10
    Világslágerek Pataky-módra

    „Te Atti, dobjuk már fel valamivel a képedet. Itt van mondjuk egy paróka, vedd fel, még nem mutatsz elég hülyén a rajzolt szív előtt!” – mondta huncut kacsintással a fotós. Atti bevállalta, és ezzel tökéletes borítót alkottak egy olyan műhöz, amelyen megtalálható Cher Believe-jének magyar változata is.

  6. 5 / 10
    Uhrin Benedek – Már gyermekkoromban gyötört a gondolat

    Aki ismeri az Uhrin életművet, az tudja, hogy a Mester kifejezetten termékeny előadó, csak úgy ontotta magából a lemezeket, melyek borítóin néhány kivétellel egy, a kezéhez nőtt, soha el nem hervadó tarka gerbera csokorral készül belopni magát a szívünkbe. Kezd gyanússá válni, hogy művirágokról beszélünk.

  7. 4 / 10
    Aradszky László – Lady D.

    „Léééédidíííííí, gúúúúdbáááááj” – szól a szívszaggató címadó dal, hozzá pedig itt ez a csodás mosoly, ami megmelengeti a lelkeket, a tenger pedig… hát az ott a tenger. Aki érti, mondja meg, miért. A helyes megfejtő hatalmas jutalomban, egy SemmibőlsemAradszky cd-ben részesül!

  8. 3 / 10
    Balázs Pali – Slágerek házibulihoz 3.

    A fiatal, fehér bőrű Lionel Richie büszkén mutatja be lemezét. Nem, ezen nem szerepel a Hello. A Kék a szeme és az Egy darabot a szívemből viszont annál inkább. Nehéz volt döntenünk az első lemez, és ezen remekmű között, de a pénzfeldobás mindig az ember legjobb barátja.

  9. 2 / 10
    XL Sisters – Nagy test, nagy élvezet

    A Simpsons mozifilm megvolt? Akkor bizonyára tisztában vagyunk a Pókmalac mibenlétével. Nos, brit tudósok végre lefotózták a ritkán látható lényt falra mászás közben, aki előtt az egy súlyos karácsonyi vacsora után a messzi távolba tekintő Dieter Bohlen feszít.

  10. 1 / 10
    Koós János – Nótáskedvű volt az apám

    Egy jókedvű mulatós cd borítófotózáshoz csak néhány kellék szükséges: egy juhász felszerelés, és egy kétliteres Koccintós. Ha mindez megvan, a semmiből is előkerül a már részeg Koós János, hogy ellopja a show-t. Közel sincs vége: a második illetve harmadik rész nagyon erős versenyzőket tartogat, a külföldiekről nem is beszélve!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

Visszatér a 80-as évek egyik legmenőbb Legója, a Blacktron Renegade űrhajó

Jenna Ortega és Paul Rudd egy bosszúszomjas egyszarvú elől menekülnek

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés