Sokkolt minket a hír, miszerint kettéválik az Alma Együttes. Miután kihordtunk egy szívinfarktust két lábon, megkérdeztük az Alma frontemberét, Buda Gábort, hogy mi vezetett idáig. És hogy mi a helyzet a Ma van a szülinapommal.

- Mi történt? Miért oszlottatok ketté?

- Egy zenekar életében ezek előfordulnak. Az Alma Együttes életében is előfordult már számtalanszor tagcsere, meg olyan helyzet, amikor bejött egy újabb zenész. Igazából most ez azért érdekes szituáció, mert én jelentettem be februárban a srácoknak, hogy augusztustól szeretnék egy új zenekarral dolgozni. Ennek pedig emberi okai vannak. Elég sok konfliktushelyzet alakult ki a zenekaron belül, amelyeket próbáltam megoldani a magam módján, amennyire tőlem tellett, de nem jártam sikerrel.

- Ezekről a konfliktusokról nem szeretnél beszélni?

- Azért nem lenne korrekt, mert egyoldalú lenne, és én szeretnék ebben a történetben korrekt maradni. Ezt a döntést igazából én a személyes boldogságom, nyugalmam, és egészségem érdekében hoztam meg. Azért, mert ez a helyzet engem felőrölt. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek volt benne igazsága és hibája is, de azt gondoltam, hogy már annyira felerősödött és állandósult, hogy én ebben a helyzetben már nem tudtam létezni. Ezt láttam egyedüli megoldásnak. Egyébként nem a teljes zenekartól váltam meg, mert az unokatesómnak, Szabó Tibinek, akivel már nagyon régóta dolgoztam, felajánlottam azt, hogy kezdjük újra, de Tibus egy pár hét gondolkodás után úgy döntött, hogy marad a fiúkkal. Az sem volt egyértelmű, hogy ők csinálnak-e egy gyerekprodukciót, hanem idővel találták ki.

Az új Alma

Hozzáteszem én már akkor, amikor februárban bejelentettem ezt a dolgot, ötletként felvázoltam nekik, hogy maradjanak együtt, csináljanak egy másik gyerekprodukciót. Annak, hogy az Almát én viszem tovább, egyszerű oka van. Az Alma Együttes 22 éves, 22 éve alapítottam.

- Atyaisten!

- Akkor még senki sem volt benne a jelenlegi tagok közül. 2003-ban vagy 2004-ben, amikor az Alma már 7-8 éve működött, hárman voltunk a jelenlegi tagok közül. A Zsolt, a Tibus meg én voltunk, és még később jött a Zoli, amikor már megvolt a Ma van a szülinapom, a nagy sláger, ami elég nagy népszerűséget hozott nekünk.

- Mondhatni…

- Hát igen. Országos ismertségre tettünk vele szert, ezt kijelenthetem minden nagyképűség nélkül. Utoljára a Dávid csatlakozott hozzánk.

- Bocsáss meg, de meg kell, hogy kérdezzem. A Ma van a szülinapom mekkora keresztetek? Az Alma Együttes az egyenlő a Ma van a szülinapommal. De hát annyi más slágeretek van, ami kb. azon a szinten van. És én képben vagyok veletek kétgyerekes apukaként, voltam koncerteken is. Szóval inkább kereszt mint áldás ez a dal?

- Szapulnám én a Ma van a szülinapomat, és időnként szemtelenkedek is ezzel a dallal, és mondom embereknek, apukáknak, és neked is, akinek el kellett jönnie koncertünkre, hogy részvétem (nevet).

- De nem, én imádom, amit csináltok.

- Köszönöm. De igazából ez a dal áldás. Most miért hazudjon az ember? Minden zenekar arra vágyik, hogy telt házas koncertjei legyenek, hogy országosan népszerű dalaik, slágereik legyenek, aki mást mond, az hazudik. Vagy még nem írt ilyen dalt. Butaság volna tagadni, hogy a legnagyobb dolgok egy zenekar életében, amikor ilyen kereszteket vesz a hátára, mint mondjuk Sting a Fragile-t vagy az Englishman in New Yorkot. Ezek csodálatos pillanatok egy zenekar életében. A Ma van a szülinapom születése is furcsa volt, pillanatok alatt született meg a fejemben az egész, ráadásul autóvezetés közben.

Ha hangban folytatnád tovább, akkor hallgasd meg az interjút podcastünkben. Ha nem, alább írásban folytathatod.

- Állítólag az a legjobb…

- Igen? Rettenetes, ma már biztosan kapnék hideget-meleget, de mentségemre szolgáljon, hogy nem volt mobiltelefon nálam, úgyhogy nem kellett elővennem és felénekelnem. Csak vezettem a kocsit, és közben énekeltem a dalt. Mire hazaértem, már csak le kellett jegyeznem, és felhívtam az unokatesómat, hogy megvan a szülinapi dal, amit kért. Ő mondta, hogy írjak már egy szülinapi dalt, mert ugye a magánpartik aktualitása, amikor a szülők meghívtak minket, az egy gyermek születésnapja volt. Amikor lement a buli, a végén jött a torta, és természetesen mit játszottunk: Bródy János szerzeményét, a Boldog születésnapot című dalt, amit Halász Juci néni tett világhírűvé. Odajött a Tibi, és mondta, hogy miért nem írunk saját szülinapi dalt? Mire hazaértem az autóval, megvolt a dal. Másnap fel is vettük stúdióban, felfütyültem egy szál gitárral, és aztán hangszereltük.

- A többi már történelem, ezt szokták erre mondani.

- Igen. És akkor még hárman voltunk a zenekarban. Ezek nagyon-nagyon régi történetek. És az emberek nem is tudják, hogy van 15 kiadványunk, többszáz dalunk. Amikor van egy nagyon népszerű slágere, azzal azonosítják a zenekart, és mint egy skarlát betűt az ember hordozza magán. Mindenki, aki még nem is hallott rólam és nem is látott, és azt mondják neki, én vagyok a „Ma van a szülinapom-csávó”, akkor egyből a homlokára csap, hogy „jaaaa, Ma van a szülinapom!”, és egyből megvagyok neki, akkor már be tudnak azonosítani, akkor már tudják, hogy én vagyok az a majom, aki ott ugrál. De ez egy jó dolog. Ezért hálásnak kell lenni, és nagyon-nagyon örülni kell. Én a mai napig hálával tartozom ezért a dalért a fiúknak, és a ki tudja kinek, akitől az ember kapja ezeket a pillanatokat, ezeket a csillagperceket, amelyek megérintik az embert. Erre nincs recept. Nem lehet előre kiszámítani, mi fog működni. Nem csak számtalan gyerekprodukció, hanem felnőtt zenekar is írt szülinapi dalt, és hogy melyik lesz népszerű és melyik nem, az a franc tudja, minek köszönhető.

- Jól kell megírni, ennyi. Ti pedig megírtátok jól. Mert ez egy olyan dal, ami egyszerre vicces és nem annyira vicces. Az a Ma van a szülinapom nagyon nagy előnye, hogy el lehet küldeni egy gyereknek, aki örül neki, és el lehet küldeni egy felnőttnek is, aki röhögni fog rajta.

- Igen, ez így van.

- Azt hogy döntöttétek el, hogy ezt a dalt az Alma és a Kifli is játszani fogja? Ebből nem volt gond?

- Igazából a dal az enyém. Sőt, az Alma-dalok közül az elmúlt 22 évből egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányat nem én írtam. Gyakorlatilag 99,999%-ban az én dalaimat játszuk. Nagyon-nagyon ritkán született dal más tollából, de ez nem azért volt, mert én ráerőltettem a fiúkra, hanem egyszerűen én szeretem ezt a játékot. Ez úgy történt, hogy amikor a Tibusék mondták, hogy ők egy másik gyerekprodukcióval, a Kiflivel indulnak útnak, és volt egy olyan koncertjük, amit láttam, és szomorúan konstatáltam, hogy minden Alma a plakáttól kezdve a műsoron át az átvezető szövegekig, akkor odamentem hozzájuk, és megkértem őket arra, hogy ezt ne csináljuk. Ők erre ígéretet is tettek, mondták, hogy ők még azért játszák ezeket a dalokat, mert nincsenek sajátjaik, de dolgoznak rajta. És tulajdonképpen amikor leültünk, és normális hangnemben megbeszéltük, akkor ők kérték tőlem, hogy hadd játsszák ők is a Szuperkukákat, meg a Ma van a szülinapomat. Meg a Nád a házam…-at, de mondjuk az nem az enyém, azt én is megörököltem.

A többit is játszhatja bárki, nem lehet megtiltani senkinek. Az más kérdés, hogy ha megjelenik, akkor a szerző beleszólhat a dologba, de élő előadásban bárki játszhat bármit. Viszont én annyit kértem tőlük, hogy legyenek olyan jók, és válasszuk szét a két produkciót. Az Alma, mivel én írtam a dalokat, én vagyok a frontember, én vittem végig az egész miskulanciát 22 évig, marad Alma az én szerzeményeimmel, az én előadásommal, az én poénjaimmal, és legyenek olyan jók, és alakítsák ki az új Kifli zenekarnak a repertoárját, a dalait, az összekötő szövegeit, mindent az ég egy adta világon, hiszen ők tehetséges előadók, azt gondolom, hogy alkalmasak arra, hogy egy saját produkcióval kiálljanak, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy ne lenne helyük a magyar gyerekpop-piacon, szóval mondtam nekik, hogy srácok, ne az Almán toljátok fel magatokat, úgyhogy a Kifli alakuljon ki a Dávid frontemberkedésével. Nyilván erre időt kell adni. Másrészt annyira magukénak érzik a Ma van a szülinapomat, értsd, tudják jól, hogy az akkora sláger, hogy… (nevet).

- Értem.

- Nyugodtan játsszák, én nem vagyok irigy. Egyetlen egyszer tiltottam le egy feldolgozást, de annak súlyos okai voltak, annyira trágárra, annyira közönségesre sikeredett, hogy azt mondtam, nem szeretném, hogy a gyerekek hallják. Tehát nem magam miatt tiltottam le, hanem azért, mert ha a keresőbe beírják, hogy Ma van a szülinapom, akkor előjön ez az ocsmány verzió, és annyi közönségesség van a világban, hogy nem kellene, hogy egy gyerekdal is áldozatául essen. A Ma van a szülinapom nem köpőcsésze. Lehet vele viccelni, lehet feldolgozni, még olyan poénok is beleférnek, amin az ember felszisszen, de olyan, ami már alulmúlhatatlan, azt már nem kellene terjeszteni az országban. Volt egy kis balhé körülötte, de nem érdekelt.

- A koncertjeiteken is vannak bőven felnőtt poénok.

- Sőt, olyan kétértelmű poénokat is tolunk, hogy baj is lenne, ha a gyerekek értenék.

- Kétértelmű? Olyan egyértelműek, mint a huzat, csak a gyerek nem érti. Ez az egyetlen szerencse, viszont én nagyon jól szórakozom közben.

- Nézd, én azt gondolom, hogy ez a szülő felelőssége. A szülő mindent el tud mondani a gyereknek. Azt is el tudja mondani, hogy ha az utcán valaki köp egyet. Mondhatom azt is, hogy nézd meg, milyen gusztustalan a bácsi, de mondhatom azt is, hogy biztos fájt a torka, vagy hogy beteg és most nem tudta másképp megoldani. A szülőnek nagyon nagy felelőssége van abban, hogy hogyan kommunikál le bizonyos dolgokat. Én is szülő vagyok, van egy 7 éves kislányom és egy 10 hónapos kisfiam, és nap mint nap megtapasztalom azt, hogy nekem mint egy ernyő, védenem kell bizonyos szituációkban a gyerekeimet. Akár úgy is, hogy lehalkítom a rádiót vagy kikapcsolom a tévét. Akár ilyen szinten is. Én azért vigyázok arra, hogy a koncerteken az átvezetők még ha kétértelműek is, még ha kikacsintás is van bennük, és csak a szülők értik, azért színpadképesek legyenek. Nem vagyok közönséges, amiket mondok, azok inkább ilyen cuki dolgok, és vállalhatóak. Nem kell a szülőnek a gyerek fülét befognia. Ennyi még belefér.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés