Az Erőszakik és a Három óriásplakát Ebbing határában után úgy vártuk Martin McDonagh következő moziját, akár a megváltást, a Mester pedig ezúttal sem okozott csalódást. Annyira nem, hogy A sziget szellemei című film könnyedén a művész eddigi legjobbja.

McDonagh talán minden kortárs alkotónál jobban tudja, milyen szenvedéssel jár az emberlét. Szó se róla, ez a fajta szenvedés értelmiségi probléma, nem mindenki képes olyan kérdésekre rezonálni, melyekkel a rendező a műveiben foglalkozik, de aki gondolkodott már el azon, mennyire ura az ember a saját sorsának, mennyire határoznak meg minket sérelmeink, tragédiáink és csalódásaink, egyáltalán, mivégre vagyunk jelen ezen a Föld nevű bolygón, garantáltan pislogás nélkül üli végig a bevezetőben említett filmeket. Szenvedésről beszélünk, igen, ezek az alkotások mégsem depresszív lemondásra, inkább egyfajta melankolikus, elmélyült elmélkedésre késztetik a nézőt, aki napokig McDonagh hatása alatt marad.

Míg más mozik komoly építkezés árán érik el ugyanezt a hatást, A sziget szellemei már a felütéssel kirántja a szőnyeget az ember lába alól. Adott egy aprócska sziget Írország partjai mellett, melyet nem ért el az ír polgárháború, de a túlpartról szüntelen lövések hangjai árulkodnak a forrongó világról. Itt él két jóbarát, Pádraic (Colin Farrell) és Colm (Brendan Gleeson), akik közül az utóbbi egy nap úgy dönt, hogy megszakítja a kapcsolatukat. Ezt annyira komolyan gondolja, hogy ultimátumot ad egykori barátjának: valahányszor az hozzá szól, ő levágja az egyik saját ujját. Aki látott már egynél több McDonagh-filmet, tudhatja, hogy legyen bármennyire is abszurd ez az alaphelyzet, a nyúl ürege ennél sokkal sötétebb és furcsább helyekre vezet.

A nézőt az első perctől berántja a film hipnotikus hangulata, mely miatt könnyű lenne kizárólag a rendezőt dicsérni, de muszáj megjegyezni az operatőr, Ben Davis, a zeneszerző, Carter Burwell és a díszlettervező, Michael Standish nevét is. Elsősorban nekik köszönhető, hogy a néző képtelen levenni a szemét a vászonról, amiatt pedig a színészeknek jár egy alapos vállveregetés, hogy ezt a szomorú, delejesen nyugodt, mégis rejtett indulatoktól feszülő szigetet képesek benépesíteni mesterien kimunkált karakterekkel. Akinek eddig nem lett volna egyértelmű, hogy Colin Farrell igazi színészóriás, annak most ez rendesen az orra elé lett tolva. Pádraic egyszerű, mondhatni együgyű ember, akinek a húgán és a szamarán kívül Colm barátsága jelenti az életet.

Teljesen hidegen hagyják a létezés nagy kérdései, napjait a házikója, a munka és a kocsma háromszögének egyhangúságában éli, ügyet sem vetve a külvilág dolgaira. Végül épp ez vezet ahhoz, hogy a folyton őrlődő, élete alkonyához közeledve önnön múlandóságán megrettenő Colm eltaszítja őt magától. Brendan Gleeson Farrell karakterével szemben szinte megfejthetetlen. Míg Pádraic az üres fecsegésben is vigaszra lel, Colm örökké vívódik. Nem lát többé értékeket egykori barátja gyermeki jellemében, úgy véli, csak az vezethet megváltáshoz, ha az ember alkot valami maradandót, ami megőrzi őt az emlékezetben.

Nem csoda, hogy Farrell és Gleeson mellett a Pádraic húgát játszó Kerry Condon és a falu bolondjának szerepében hatalmasat alakító Barry Keoghan is mind Oscar-jelölést kaptak a film miatt, hiszen egytől-egyig zseniálisak a szerepeikben. Siobhán talán az egyetlen, aki valamennyire érti, milyen erők munkálkodnak a két férfi viszálya mögött. Inkább anya ő, mint lánytestvér, a női racionalitást képviseli a fura konfliktusban, ami ennek ellenére is egyre pusztítóbb fordulatokat vesz.

Keoghan karaktere ezzel szemben semmit nem ért, és épp ezért válik belőle az egész történet egyik legtragikusabb alakja. Ő a kollaterális áldozat, ha úgy tetszik, aki még békeidőben sem képes irányítani a saját életét, viszályok közepette pedig törvényszerűen porba hullik. Még Pádraichez képest sem gondolkodó lény, akit erős értelem híján csak a szíve vezérel és ennek köszönhetően ő szállítja a film egyik legszebb jelenetét, ami garantáltan gombócot növeszt a nézők torkában.

Akit már a szürreális expozíció is megrémiszt, jobban teszi, ha felköti a gatyáját, A sziget szellemei ugyanis helyenként szinte fojtogató élmény. Még szerencse, hogy McDonagh ezúttal is hozza azt a frenetikus fekete humort, melynek sötét játékossága korábbi műveiben is sikeresen oldotta a feszültséget ott, ahol erre szükség volt. Feloldozó röhögésre persze ne számítson senki, de nem egyszer fog úgy küszködi egy-egy zsigeri kuncogással a néző, hogy tudja, igazából nem illene vigyorognia, mert az adott helyzetkomikum vagy poén biztosan valami csúnya fordulat felé mutat.

Ne legyenek kétségeink, ebben a sztoriban nagyon nincs benne egy tökéletes happy end lehetősége. Szerencsére a rendező nem gondolja azt, hogy hősei menthetetlenül jelentéktelenek lennének, az életnek pedig végső soron nincsen semmi értelme, de az is egyértelmű, hogy szerinte ennek az ellenkezőjében sem lehetünk teljesen biztosak. Mindenesetre a feltett fontos kérdésekre adható válaszok nincsenek a szánkba rágva. A stáblista előtt sincs összegző feloldozás, ahogyan a Három óriásplakát... végén, úgy most is azzal hagy magunkra minket a rendező, hogy ki-ki maga döntse el, mi van a felvezetett képletnek az egyenlőségjel utáni oldalán.

Esendőségről, életről, elmúlásról csak nagyon kevesen tudnak annyira lebilincselően, izgalmasan és eredetien mesélni, ahogyan McDonagh teszi, ráadásul ezúttal is kiváló szakembereket gyűjtött maga köré és olyan színészeket, akik egy szemöldökráncolással egész történeteket tudnak elmesélni. Magabiztosan ki tudjuk jelenteni, bárhogyan is alakuljon 2023, ennek az alkotásnak vitán felül helye lesz az év végi filmes toplisták dobogós helyeinek valamelyikén. Az ujjainkban is mernénk fogadni.

A sziget szellemei

  • Mesteri rendezés és fényképezés, hipnotikus hangulat
  • Kiváló színészi alakítások
  • Zseniális fekete humor
  • Sokáig a nézőjével marad és gondolkodásra késztet
Player-méter
10
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

Szaftos húsokért, bomba jó sörökért és lazán elegáns hangulatért ide kell beülnöd

Elképesztő kedvcsináló érkezett a Stranger Things világában játszódó színdarabhoz

További cikkeink a témában
Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
Hirdetés