Ha csak annyit tudtunk volna, hogy jön egy akciófilm, amelyben Ryan Gosling és Chris Evans esik egymásnak a Russo tesók rendezésében, és a mutatványra 200 milliót kapott a stáb, már előre bontottuk volna a pezsgőt. Igen ám, de ezúttal azt is tudtuk, hogy az egészet a Netflix csinálta, így pedig már bőven volt okunk arra, hogy visszafogjuk a várakozásainkat.
És milyen jól tettük! A streamingszolgáltató ugyanis még ezekből a hozzávalókból is ki tudott hozni egy szolid csalódást. Tavaly a Különösen veszélyes bűnözők volt terítéken, és akkor is sikerült ugyanilyen minőségű eszközkészletből összehozni egy silány mozit. Azért ahhoz is kell tehetség, hogy egy cég megszerezze Dwayne Johnsont és Ryan Reynoldsot, kitömje az alkotókat 200 millió dollárral, és a végeredmény alig legyen nézhető.
A Netflix persze tavaly még megtehette, hogy leszarja, a nézők jól szórakoznak-e egy ilyen mutatványon, hiszen a lényeg, hogy nagyjából mindenki rá fog nyomni a lejátszásra, ha azt látja, hogy két világsztár rohangál ide-oda a világban, egy streamingszolgáltatónak pedig végső soron a megtekintések száma a lényeg, a nézői elégedettség csak a második. Nos, amióta szabadesésbe kezdett az előfizetők száma, a Netflix producereinek át kellene gondolniuk egy s mást. Most már nem az van, hogy van pénz szarásig, így mindegy, mire megy el, hiszen úgyis jönnek a népek és úgy fizetik ki az egyre izmosabb havidíjakat, mintha nem lenne holnap. A konkurencia jön felfele, mint a belvíz olvadáskor, és most már a néző kénytelen szelektálni, ha az kerül szóba, mire költi el a nehezen megkeresett pénzét.
A szürke ember a Különösen veszélyes bűnözők-höz hasonlóan remekül nézett ki papíron. Ryan Goslingot és Chris Evanst is szeretjük, a két legutóbbi Amerika Kapitány és Bosszúállók után pedig már senkinek nem kell megmagyarázni, hogy a Russo testvérek tudnak akciófilmeket rendezni. A film tegnap került föl a kínálatba, és természetesen mi azonnal ráugrottunk, ahogy feltehetőleg mindenki más is így fog tenni a következő napokban, akinek van Netflix-előfizetése.
A számok tehát ezúttal is meglesznek, de az már nem annyira biztos, hogy aki ebben a moziban is csalódni fog, az sokáig gondolkodik majd azon, hogy ne utalja-e inkább a Disney-nek vagy az HBO-nak azt a havi pár ezer forintot. Bármennyire keserú szájízzel tesszük, a legnagyobb dicséret, amit ezzel a mozival kapcsolatban le tudunk írni, ez:
nem rossz, de a jó nem ilyen.
A sztori apropóját a Bourne-filmekből csórták: a CIA-nek van egy divíziója, az úgynevezett Sierra-egység, melynek tagjait akkor vetik be, amikor nincs helye a hagyományos műveleti munkának, értsd, valakit meg kell gyilkolni, de úgy, hogy azt ne lehessen a céghez kötni. Ennek az egységnek a leghírhedtebb tagja Sierra Six, azaz Ryan Gosling, aki rájön, hogy az egyik főnöke a háttérben durván kavarja a szart, ezért ráküldik a nem kicsit szocioapata Lloyd Hansent (Chris Evans), hogy iktassa ki a kényelmetlenné váló ügynököt.
A szürke ember az első képkockától kezdve úgy pörög, mint egy körhinta, és akinek tényleg csak a kilőtt lövedékek és az amortizált járművek száma határozza meg a szórakozás minőségét, biztosan nem fog elégedetlenül felállni a végefőcím után. Ezt a filmet szétveti az energia. Az alkotók előszeretettel használtak drónokat a filmezés során, ami egészen szédítő beállításokat eredményezett, arról nem is beszélve, hogy a verekedéseket is sikerült úgy felextrázni, hogy a nézőnek közben ne legyen túl sok ideje gondolkodni. Az igyekezet tényleg látszik. Láthatunk bunyót tűzijáték és szabadesés közben, és amikor éppen nem történne semmi különös, a főhős kezébe adnak egy füstgránátot, vagy olyan napfelkeltét varázsolnak a háttérbe, hogy az embernek összeszorul a szíve.
Az akciójelenetekre nem lehet panasz. A prágai helyszínen például elképesztő armageddont sikerült csinálni, így aki robbanásokra, látványos törésekre, bunyóra és golyózáporra vált jegyet, abban tutira nem marad hiányérzet. A szürke ember ezeket magabiztosan szállítja, de van néhány dolog, amit biztosan nem fogsz megkapni tőle, és az egyik legszembeötlőbb ilyen nem más, mint hogy
ezen a filmen egyáltalán nem látszik, hogy 200 millió dollárt költöttek rá.
Annak például gyakorlatilag semmi értelme, hogy a sztori körbeutazza a földgolyót, hiszen a helyszíneknek funkcionálisan alig van szerepük. Ezt a történetet simán el lehetett volna mesélni akár egyetlen amerikai nagyvárosban is, ami egy kicsit olcsóbb is lett volna, mint a stábot utaztatni Csehország, Franciaország, Thaiföld, Ausztria, Azerbajdzsán, az USA és Horvátország között. Már ebből is látszik, a Netflix milyen arrogánsan kezelte a saját vagyonát, ami most, hogy esik az előfizetők száma, csúnyán megbosszulja magát.
A producerek a forgatókönyvvel sem foglalkoztak sokkal többet. Gyanús, hogy a szolgáltatónál senkinek nem volt kedve foglalkozni a részletekkel, hiszen megvannak a Russók, megvan Evans, Gosling, Billy Bob Thornton és Ana de Armas, a többi meg úgyis kitelik a keretből. Pedig nem ártott volna, ha valaki egy kicsit a szkriptre is rápillant, miután bevásárolták azt a töménytelen mennyiségű pirotechnikát, amit elsütnek a filmidő alatt. A szürke ember ugyanis nagyjából annyi személyiséget tud kölcsönözni a karaktereinek, amennyi egy G.I. Joe bábunak jutott.
Megpróbálkoznak ugyan egy flashbackkel a filmidő közepe felé, de ez teljesen testidegennek hat. Olyan, mintha utólag forgatták volna le, hogy legalább a címszereplő motivációit megmagyarázzák, miután a tesztvetítés közönsége szólt a papírmasé karakterek miatt. A jelenet alig működik, sőt, inkább csak arra jó, hogy az egyébként látványos és sodró lendületű – ugyanakkor sajnos szinte teljesen izgalommentes – akció ritmusát megtörje.
Nemcsak a jellemrajzok, de maga a sztori sem túl vaskos, ráadásul bejátszik néhány komolyabb következetlenség, ami még a nagy lövöldözés közben sem tudja elkerülni az ember figyelmét. A szokásos amerikai arrogancia szinte már szót sem érdemel. A CIA vademberei a földdel teszik egyenlővé Prága belvárosát, betolva a húsdarálóba egy egész kapitányságnyi helyi rendőrt, a jó európaiak pedig természetesen annyira segghülyék, hogy még azt is be lehet nekik adni, hogy az egész egyetlen ember műve volt. Mi ugye itt élünk az öreg kontinensen, így ez egy kicsit csípheti a szemünket, mint ahogy az is, hogy az egyik szereplő Berlinből Bécsbe úgy rongyol át autóval, mintha az egész kivitelezhető lenne egy délutáni hunyás alatt.
A film lezárásáról üvölt, hogy a Netflix franchise-ban gondolkodik, ám ebben a szellemben ezt nem lesz érdemes folytatni. A látványos, de súlytalan akció még éppen leköti az embert másfél órára, de utána már hiába robban fel Prága belvárosa, a néző elkezd az órájára tekintgetni. Félreértés ne essék, A szürke ember pont jó vasárnap délutáni kikapcsolódásnak, a kemény akciójelenetek rajongóinak pedig sokszor fog fülig érni a szájuk. Sajnos azonban sokkal többen lesznek azok, akik nem fogják érteni, miért ér meg a Netflixnek 200 millió dollárt egy film, melynek emléke nagyjából az utolsó képkocka felvillanása után törlődik a néző fejéből.