Régi regényből trendi látványfilm, amiben lehet csúnyaságokat is mutogatni, meg varázsolni – utóbbi sosem árt, mert nagyon trendi, előbbi meg nyilván érdekelte az elsősorban még mindig horrorfilmesként számon tartott, örök ígéret státuszából kitörni képtelen Roth-tot, aki legutóbb ugye a Bosszúvágy remake-je kapcsán próbált magából néhány ötletet, Bruce Willisből meg érvényes alakítást kiszenvedni.

Nos, a jó hír az, hogy A végzet órája esetében szenvedésről szó sincs: kerek, kínosságoktól mentes hollywoodi produkcióval állunk szemben, s persze egy órával, amelyet bizonyos főgonosz (a fent említett sztárok egyike) igyekszik visszaforgatni, hogy az emberiségnek annyi legyen meg egy Bambi, mások meg (a fent említett sztárokból kettő, plusz az elégségesen tehetséges gyerekszereplő, Owen Vaccaro) igyekeznek megakadályozni. S mindezt leginkább egy különös házban teszik, ami kicsit Harry Potteres, s kicsit szellemházas. S kicsit spilerbergi.

Igen, ezt a filmet Spielberg cége, az Amblin gyártotta, s van is egy olyan érzésem, hogy ha John Bellairs regényét mondjuk, Robert Zemeckis és mondjuk, a nyolcvanas években filmesítette volna meg (megtehette volna, a könyv 1973-ban került a boltokba), akkor kaptunk volna egy merész gyerekfilmet, amit talán még ma is emlegetnénk. De A végzet óráját igazából már a megtekintés után közvetlenül is nehéz emlegetni.

Leginkább azért, mert horrornak túl visszafogott, ifjúsági filmnek túlságosan klisés, s hiába Black csinos körszakálla, vagy Blanchett mindent vivő kisugárzása (MacLachlan meg rendkívül élvezi, hogy nagyvásznon kapott szerepet, s tulajdonképpen meg is hálálja), mindenkit elnyom a nem túl fantáziadúsan ránk ömleszett CGI-infernó, amelyen minden elköltött dollár meglátszik, attól még nem túl érdekes, vagy úgy igazán szórakoztató.

Persze, ha végképp nincs más program, s a srácok feltétlenül szeretnének valami parásabbat látni a szokásosnál, s mondjuk Jack Black másik szezonális haknija, Libabőr 2.: Hullajó Halloween vagy megvolt, esetleg nem érdekli őket, nagy baja nem lesz A végzet órájától senkinek.

Már ha ez a szempont – pontosabban, ha ez a szempont, ugye.