Damon Lindelof az HBO legambiciózusabb sorozatát tette le aranytálcán az HBO-nak. A Watchmen gyakorlatilag mindenféle elvárással szembe megy, de úgy, hogy igazából csak egyetlen dolgot tart a szeme előtt: hűséges akar maradni az eredeti képregény hangulatához. Legalább valamennyire. Közben valami olyat hajt végre, amire tényleg nem lehet mást mondani, hogy egészen egyszerűen szemtelenül pofátlan.

Nem újramesél, nem folytatja a filmet, hanem ugrik egyet az időben, és ugyanabban az univerzumban elmeséli, hogy mi történt a képregény cselekménye után 34 évvel. Folytatás, de nem úgy, ahogy várod, reboot, de mégsem, valami egészen különleges cucc, aminek a megvalósításához nagy bátorság kellett.

A Watchmen-sorozat ugyanis folyamatosan meg akar lepni, és mintha sportot űzne abból, hogy egy pillanatra se hódoljon be a lineáris történetmesélésnek. Egyből a múltban indít, 1921-ben járunk Tulsában a faji zavargások idején, amikor is egy kisfiút kimenekítenek a szülei a horrorból. Máris ugrunk az időben a festői 2019-be, de nem a mi 2019-ünkbe, hanem egy alternatív valóságba, ahol a Hetedik Lovasság nevezetű posztapokaliptikus hobbicsoport folytatja, amit a Klu Klux Klán elkezdett, nem mellesleg valamiféle világvégéről is beszélnek, valószínűleg nem véletlenül. A rendőrség tagjait irtják meglehetősen hatékonyan, akár civilben is megkeresik és lemészárolják őket, így a rendőrök maszkot hordanak, de sebaj, mert a Lovasság tagjai is Rorschach-maszkot hordanak, ők ugyanis az ő követőinek vallják magukat.

Magyarul maszkos rendőrök üldöznek maszkos gonosztevőket, de jódarabig semmiféle természetfeletti nem teszi tiszteletét a sorozatban, és ettől csak még zavarba ejtőbb az egész. Csak érezni, hogy ott van, szinte látni is, de mégsem, aztán majd megérkezik, de akkor sem egy szuperhős-csinnadrattaként, hanem főként drámaként, lassan csöpögtetve. A Watchmen nem siet sehová. Kicsit bajosnak is tűnik az a kilenc rész egyetlen évadra, mert nem mondom, hogy a hatodik epizód után már teljesen kristálytiszta lenne a kép, rengeteg a kérdés, még úgy is, hogy a történet a maga fura módján szépen halad előre.

Azért fura módon, mert össze-vissza ugrál. Különböző korokba, különböző történetszálakhoz, amelyeket csak sok-sok rész után tesz valamennyire követhetővé vagy még inkább felfoghatóvá, és isten igazából nem is tudom, hogy lehet majd ezt heti szinten követni, hogy mennyire fogja felkúrni magát a néző, amikor egy teljes részen keresztül gyakorlatilag a múltat látja, azt is egy egész különleges módon, ami persze a végére elnyeri majd értelmét, de akkor is, nem úgy építi a történetét, ahogy azt egy sorozat szokta.

Az meg különösen érdekes, hogy hogy lehet Watchmen ez, amikor látszólag egyetlen szereplő sincs benne a régiek közül. Azt már a trailerek óta tudjuk, hogy Dr. Manhattan beugrik majd, Rorschach pedig értelemszerűen nem lehet jelen, de egy idő után nem is az lesz a lényeg, hogy melyik régi arc kerül elő. Ez a sztori ugyanabban a világban játszódik, egy értelemszerű következményét mutatja annak, ami a képregény végén történt. Most már új arcok próbálnak meg rendet tenni a káoszban, miközben a régi világ néha visszakacsint, néha ráadásul egy kicsit a kacsintásnál jobban össze is fonódik.

Lindelofék valószínűleg úgy voltak vele, hogy ha már megcsinálhatták az elvileg megfilmesíthetetlen Watchmen kvázi folytatását, akkor úgy csinálják meg, hogy az formailag és történetileg is érdekes legyen. Vagy még inkább olyan legyen, ami egy pillanatra sem szokványos. Szuperhősfilmekkel van tele a padlás, minek még egy, amiben mindenki egymást püföli reggeltől estig?! Persze itt is akad akció, de elég minimális, azok sem öncélúak, viszont rövidek és elég brutálisak.

Főként a főhősnő, Angela Abar kapja meg az akció javát, akit Regina King alakít remekül, de igazából még nála is remekebb Tim Blake Nelson, aki az elsőre csak szimplán bizarr Looking Glass-t játssza, az ő karaktere viszont pár résszel később olyan mélységet kap, és mindezt úgy alakítja a színész, hogy már most odaadnád neki az Emmyt, és mindenki menjen szépen a dolgára.

Az a baj a Watchmen-sorozattal, hogy minden, amit írni lehetne róla, mocskos nagy spoiler, de ha nem írod meg róla, akkor nem értesz belőle semmit. Viszont még hat rész után sem értek belőle mindent. Jeremy Irons főgenyája például tele van rejtélyekkel, a szereplők nagy részének sztoriján pedig folyamatosan tekernek egyet, hogy végképp kiszámíthatatlan legyen a sorozat. Szóval nem, nem tudnám megmondani, hogy nem sül-e majd fel a kilencedik részre a Watchmen, viszont amit most mutat, az nagyon bátor, nagyon szokatlan és érdekes. Ráadásul jól is néz ki. És úgy van köze a Watchmenhez, hogy első látásra nincs. Pofátlan. Tényleg ez a legjobb szó rá.