Ha egy őrült, kalapot viselő, konstans módon fura arcot vágó figurát kell alakítani, bátran lehet hívni Johnny Deppet. Legalábbis ez volt eddig. De félő, hogy Depp karrierjének teljesen vége.

Egyrészt ott a nőbántalmazási ügy, a válás, és az a tény, hogy a Fekete misén kívül nincs még egy olyan film, amelyben valami abszolút újszerűt hozott volna a szebb napokat látott színész. Az sem mellékes, hogy A Karib-tenger-szérián sok filmje anyagi bukás (Tim Burtonnel közösen azért még összekalapozzák, amit kell), de sebaj, mégis foglalkoztatják, mert Deppet nézni akkor is jó, ha félgőzzel dolgozik, csak ripacskodik, pont úgy, mint az Alice folytatásában.

A mostanában oly’ divatos folytatás és előzményfilm-elegy jeles képviselőjével van dolgunk, ami egy az egyben a Depp által megformált Őrült Kalaposra van kihegyezve, plusz picit a Fehér és Vörös Királynőre is, akik szála a legnevetségesebb szál, amelyet a legutóbbi évek filmes termésében látni lehetett, de ne szaladjunk ennyire előre. A Kalapos megzakkan, csak Alice segíthet, aki ezúttal egy tükrön sétál át, hogy Csodaországba kerüljön, a dílerét ezúton is csókoltatjuk. Alice átmegy, a kalapos megkéri, hogy ha ráér, ugyan támassza már fel a halott szüleit, mert szerinte lehetséges, sőt, az is, hogy nem is halottak, bár eddig isten bizony úgy tűnt. Alice rövid úton rájön, hogy végül is lehetséges az ügy, talán még az „a lehetetlen nem létezik”-szlogen is elhangzik valahol elrejtve, elruccan hát az Időhöz, aki maga a halloweenre készülő Borat, hogy elcsenje a kronogömböt, és időutazzon. Az Idő viszont nem jó fej. Hogy levadássza, Alice nyomába ered az időn át. Ami ő maga. Ez így egy rohadt nagy paradoxon.

Szimpla folytatásként nem élt volna meg az Alice Tükörországban, ezért javarészt előzményfilmmé tették, érdekes ugyanis, hogyan lett az Őrült Kalaposból Őrült Kalapos, miért veszett össze a Fehér és a Vörös Királynő, közben pedig annyi CGI-trükköt lehet elpuffogtatni nem túl diszkréten, hogy még a második részt már nem vállaló Tim Burton rendező is magához nyúljon. A helyére James Bobin érkezett, aki nem végzett fércmunkát, pont ugyanolyan hangulatot teremtett, mint Burton az elsőben, kérdés csak, hogy ki szerette egyáltalán az Alice Csodaországbant.

A kritikusok között nem sokan, bár meg kell hagyni, Burton még rosszabb napjain is legalább közepesen élvezhető mozikat hoz össze, a 2010-es Alice in Wonderland viszont akkora kasszasiker volt, hogy nem lehetett kérdéses egy folytatás elkészülése. Egymilliárd dollár felett hozott a kasszára, és biztosan ez a második rész is erősen kinyitja majd a pénztárcákat, egyvalamit azonban már most lehet látni. Nem szabad már Johnny Depp kattant figuráira teljes filmeket bízni.

Az Alice Through the Looking Glass is főként akkor működik, amikor Depp nincs jelen, Mia Wasikowska viszont csodásan viszi a hátán a filmet, még akkor is, ha a CGI minősége egy fikarcnyival sem lett szebb a hat évvel ezelőtti epizódéhoz képest, és ha a királynők teljesen nevetséges civakodása, majd a civakodás valódi okának kiderülése nettó nevetséges. Persze mese ez, nem szabad felróni neki a történet bugyutaságát, ezért nem is tesszük inkább, az viszont már baj, ha egy mese nem varázsol el, nem esel be miatta a nyúl üregébe, csak úgy lepörög látványosan, aztán vége.

De hazamehetsz egy ordas nagy tanulsággal: a nők bármire képesek, lehetetlen nem létezik, a legközelebbi Adidas-bolt a pláza első emeletén található. Nézzük a jó oldalát: az Alice Tükörországban pont olyan, mint az első rész volt. Ez akár lehet jó hír is.

A player szerint

  • Johnny Depp őrült karakterei végképp elkezdtek unalmasak lenni
  • De annak sem volt igazán lelke és szíve
  • Pont olyan, mint Tim Burton első része
Player-méter
5
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában