Jó nap ez A Gyűrűk Ura rajongói számára, hiszen végre konkrétumok érkeztek minden idők legdrágább sorozatának sztorijával kapcsolatban.

Arról a szériáról beszélünk, amire az Amazon félmilliárd dollárt tapsol el, és amiből a cég már be is rendelt öt évadot, annak ellenére, hogy a premier még a fasorban sincs.

Iszonyatos összeget verhet el az Amazon a Gyűrűk Ura-sorozatra

Az eredeti trilógia költségvetése a fasorban sincs.

A találgatások után most már hivatalos forrásból tudunk tájékozódni, az Amazon ugyanis közzétette a sorozat szinopszisát, melyből kiderül, hogy a sztori több ezer évvel Peter Jackson két trilógiájának eseményei előtt fog játszódni.

A két részes pilot már dobozban pihen, de a világjárvány miatt tartani kellett egy hosszabb szünetet, így a többi epizód forgatását csak a következő napokban fogják elkezdeni Új-Zélandon, ahol Jackson filmjei is készültek annak idején.

A szinopszis szerint a széria a Másodkorban játszódik majd Középföldén, háromezer évvel a Harmadkorban játszódó filmek eseményei előtt, és a főgonosza a legnagyobb gonosz lesz, akit J. R. R. Tolkien világa valaha látott. Az Amazon azt is közölte, hogy az alkotásban nemcsak új, de régi, jól ismert karakterek is felbukkannak, akik az eredeti trilógiában, illetve a Hobbit-trilógiában már látott helyszíneket is bejárják majd.

Az Amazon grandiózusnak ígérkező szériája évadonként 8–10 epizódból fog állni, és már alig várjuk, hogy leülhessünk a bevezető részek elé.

Ez is érdekelhet:

Megmérettettek a popkultúra leghíresebb fiktív épületei egy remek szimulációban

A Dragon Ballból ismert Korin-torony mindent és mindenkit lenyomott. De hát ki lepődött meg?

Szerdán Szauron szemének öltözött egy épület San Franciscóban

A város legmagasabb épülete, a Salesforce Tower kapta magára a halloweeni maskarát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Emlékszel a feltört tiszaújvárosi csomagautomaták ügyére? Kiderült, hogy egy igazi bűnözőzseni volt a tettes

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Frankfurtban hódítottak magyar dizájnipari gyártók
Hirdetés