Maslanynak egyfelől igaza van, másfelől viszont egy kicsit már unalmas, hogy amikor egy női karakter kerül reflektorfénybe, azt a Marvelhez hasonló mainstream alkotásokat gyártó stúdiók kizárólag úgy tudják ábrázolni, hogy a hátteret kidekorálják idióta, a nőket szarba se néző hímnemű véglényekkel. Ugyanez volt a helyzet a Wonder Woman folytatásával, a Fekete Özvegy című mozival és most az Amazon: Ügyvéd című széria első részével is, vagyis minden olyan alkotásban, ahol egy női szuperhős domborít a címszerepben.

Eddig is észleltük a jelenséget, de az Amazon: Ügyvéd már annyira túltolja a témát, hogy erősen gondolkodunk rajta, akarjuk-e a látni a folytatást. Az egész trip azzal kezdődik, hogy az ügyészként dolgozó főhősnő, Jennifer Walters tökéletes vádbeszédet mond elképesztő beleéléssel, amiről hamarosan kiderül, hogy csak egy főpróba volt. A hallgatóság két főből áll; a nő le van nyűgözve, a férfi azonban – akinek a szerepére direkt egy tenyérbemászó arcú tudálékos strébert választottak ki – megkérdezi, biztos ne ő mondja-e a záróbeszédet, mert szerinte ez gyenge volt.

A csávót hirtelen minden jó érzésű néző meg akarná ütni, és ezzel az alkotók ki is teszik az irányjelzőt: a férfiak itt tényleg csak tüskés, mérgező biodíszletként vannak jelek. Ők azok, akik ott gáncsolnák el a náluk sokkal kompetensebb főhősnőt, ahol csak tudják, akik beszólnak neki, alátesznek, elvitatják az érdemeit, és izomból tolják a kioktatást és az okoskodást – divatos angol szóval: mansplaininget –, még akkor is, amikor rohadtul nem értik, miről van szó.

Ez aztán csak egyre rosszabb lesz. Amikor Jen először változik át női Hulkká és borzalmas állapotban belopózik egy bár vécéjébe, hogy rendbe szedje magát, köré gyűlik egy csapat nő, akik ott segítenek neki, ahol tudnak, sőt, tanácsokkal is ellátják, hogy soha többé ne találkozzon a párjával, aki így helybenhagyta. (Természetesen csakis párkapcsolati erőszak lehet az oka, ha egy nő felbukkan egy budiban retkesen, szakadt ruhában.) Aztán a főhősnő kimegy a szórakozóhely elé, ahol éppen akkor lép ki az ajtón néhány férfi, akik NYILVÁN azonnal elkezdik zaklatni, hiszen a férfi már csak ilyen.

Úgy alakult, hogy az egész első epizód ehhez hasonló, elképesztően didaktikus és leegyszerűsítő jelenetek füzére. Jenből is Hulk lett, de természetesen mindenben jobb, mint a férfi verzió, akinek a sztori egy pontján még be is olvas, hogy ő csak ne adjon tanácsokat neki, hiszen Hulk egy elrettentő példa. Egyedül él és folyton a démonaival viaskodik, ő pedig biztosan nem lesz ilyen szerencsétlen, inkább visszamegy és folytatja az életét, nem kér a szuperhősködésből. A nagymonológból természetesen az sem marad ki, hogy neki el kell viselnie a férfiak állandó vegzálását, ha pedig ezt nem tudja méltósággal viselni, akkor hisztérikának bélyegzik. Mindezt egy olyan ember nyakába önti, aki a kánon szerint visszahozta az univerzum élőlényeinek a felét, egy ambiciózus nő szemében azonban ezzel csak a szánalmas jelzőre érdemes.

Az Amazon: Ügyvéd világa az első rész alapján talpraesett nőkből és gyenge, önző férfiakból áll. A Marvel tényleg így akarja megerősíteni női hőseit: mindenképpen kell melléjük néhány balfasz, rosszindulatú pali, akiknek a nő az arcába csaphatja a loboncát, amikor megfordul és szembeszáll azzal a kihívással, melynek abszolválására a csúnya elnyomó férfiak nem képesek. Ez az epizód is azt a narratívát követi, mely szerint egy fehér, karrierista nőnek tényleg a mansplaining meg a füttyögő kőművesek a legnagyobb ellenségei napjaink Amerikájában.

Sebaj, majd jön a női John Wick és felrugdossa azokat a faszikat, akik ciccegnek vagy egymásra kacsintgatnak, ha megjelenik egy csinos nő a színen. Addig is itt van nekünk az Amazon, amiből egyébként még lehet jó sorozat, de ehhez nem ártana, ha nem a mocskos hímek miatti durcázásról szólna a filmidő kilencven százaléka.