És ha Christina Applegate nem kap ezért minimum egy Emmyt, akkor nincs igazság ezen a sárgolyón.

Liz Feldman nem egy kezdő író, dolgozott Ellennek, ő írta a 2 Broke Girls jópár részét, az új sorozata viszont nagyon más szint, mint bármi, amit eddig csinált. A Dead to Me ugyanis egyszerre nagyon komoly dráma és feelgood vígjáték, ezt a kettőt összehozni pedig legalább annyira lehetséges, mintha az ember összeöntené a benzint a kakaóval, és megpróbálná jóízűen meginni. Liznek viszont valahogyan mégis jól sikerült ez a bizarr mix, közben még rehabilitálta Christina Applegate-et is, akinek annyira kellett már egy jó szerep, mint Kelly Bundynak egy újabb buta beszólás. Nagyon.

Ha jobban belegondolsz, a Rém rendes családon kívül egyedül a két évadot megélt Samatha Who?-ban tudott igazán jó lenni, ennyire jó viszont még sosem volt. Mondjuk ha van mivel dolgozni, akkor az embernek könnyebb dolga van, a Dead to Me forgatókönyve pedig nagyjából minden színész álma, legalábbis azoké, akik a komédiáktól szeretnének kicsit komolyabb irányba fordulni, de azért nem akarják elfelejteni, hogy honnan jöttek.

A Netflix Dead to Meje egy rettenetes alapeseménytől indul, elütik, majd az út szélén hagyják ugyanis a főhősnő, Jen férjét, Tedet, a nő pedig nem tud mit kezdeni a gyász okozta fájdalommal. Hirtelen feltűnik azonban az életében a nagyon szanaszét csúszott, de jószívű és szintén a fájdalommal küszködő Judy, és eléggé gyorsan összebarátkoznak, majd egymás támaszai lesznek. De azonnal jön a csavar: kiderül, hogy Judy és volt pasija, Steve maguk a gázolók, a nő pedig szeretné jóvá tenni ezt az egész szörnyűséget úgy, hogy nem mondja meg, mi történt.

Ebből persze azt hihetné mindenki, hogy helyzetkomikumok sorozata pörög le ebben a szériában, az egyik majdnem rájön, a másik gyorsan hárít, majd viccesen néz, de nem, ennyire nem kiszámítható ez az egész, a Dead to Me ugyanis egyáltalán nem úgy működik, ahogy az ember várja, amikor azt hinnéd, hogy lazábbra veszi a figurát, keményebben tolja a drámát, majd tényleg lazít egy picit, és még meg is nevettet. Hát ki a fene képes ilyesmire manapság?

Közben viszont néha nyomozós sorozattá vedlik át, kell is, mert mindenki durva titkokat cipel magával a nagyon-nagyon nagy, minden szálat átszövő titok mellett is, amiket egyszer úgyis le kell rakni, és nem nagy spoiler, hogy a titokcipelés itt sem az a sportág, amit maratoni távlatokban tudnának művelni ezek a férfiak és nők.

Valahogyan végig úgy tud feelgood-sorozat maradni, hogy igazából egyáltalán nem vicces és könnyed, amit látsz, de pont ez a lényeg, a Dead to Me ugyanis a gyász feldolgozását olyan aspektusból mutatja meg, ami meglepően emberi, amit még eddig egyetlen film és sorozat sem vállalt be, mert talán nem is tudta, hogy lehet ezt így is csinálni. Az összes szereplő szenved, mint a kutya, de mellette még azért tud ember maradni, tud néha nevetni, ők is pont ugyanazon a hullámvasúton ülnek, amin mindenki más. Mert az élet pontosan ilyen. Kiszámíthatatlan.

Christina Applegate pedig ezen a hullámvasúton akkorát játszik, hogy az valami hihetetlen. Végre előjön belőle a komoly drámai színésznő, végre nem csak a szép szőke csaj karakterét szabták rá, hanem a szenvedő, szanaszét csúszott, fájdalmában az autójában zokogva metált hallgató özvegyét, akivel megfordult a világ, és akiről részről részre derülnek ki olyan dolgok, amiktől nem mindig lesz különösebben szimpatikus, de ettől jó ez, senki sem teljesen pozitív vagy negatív, senki sem szimplán fekete vagy fehér, kivéve talán egy-két mellékszereplőt, akiket viszont eléggé egybitesre írtak meg, de még ez sem zavaró.

Nem csak Christina Applegate játszik irdatlan nagyot, Linda Cardellini is megdolgozik egy-két díjért rendesen, az ő munkája viszont azért nem annyira látványos, mert ő már azért eljátszott sokféle karaktert a karrierje során, de ez a zizis, igen nagy bajba került jótétlélek áll neki a legjobban, aki nem tud szabadulni volt pasija, Steve hülyeségeitől, akit egyébként szintén nagyon jól hoz James Marsden, de ő kisujjból rázza már ki ezt a karaktert.

A Dead to Me-t igazából a két csaj viszi el röhögve a hátán. Simán megy nekik, el sem hiszed, mennyire, pedig nagyon sok színésznőnek beletörhetett volna a bicskája. Simán le lehet darálni a 10 részt, kb. 5 óra alatt megvan, aztán lehet várni a második évadot. Christina Applegate pedig írhatja a köszönőbeszédeit. Meg is érdemelne minden díjat ezért.

8
  • Christina Applegate hatalmasat alakít
  • Képtelenség, de összeér benne a feelgoodság és a kemény dráma
  • A két csaj röhögve elviszi az egészet a hátán, jöhet a második évad

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon