Nincs mese, most már biztos, hogy érkezik a Bambi horrorváltozata, melyben a szende őzgida vérbe borítja az erdőt.

Ez mondjuk a sorozatgyilkos Micimackó után már nem sokakat lep meg, hiszen tavaly egészen szép anyagi sikert hozott a Micimackó: Vér és méz című gagyi, amit hiába tömtek ki Arany Málnákkal, mégis csak sikerült ötmillió dollárt csinálnia a befektetett százezerből. Egészen jó biznisznek tűnik tehát a szerzői jogvédelem lejárta után szabad prédává vált gyermekmesék horrorrá züllesztése, de annyira, hogy az említett művek alkotói egy ideje már egyenesen filmes univerzumban gondolkodnak.

Kapaszkodj meg, mert érkezik egy horror, amiben Micimackó, Pinokkió, Bambi és Csipkerózsika irtják a jónépet

Időről-időre sokféle ökörséggel kell megküzdenie egy átlagos filmkedvelőnek, de ez most túlmegy minden határon.

Ennek a következő darabja lesz az olcsó horrorjairól ismert Dan Allen által rendezett Bambi: The Reckoning című film, melyben a címszereplő őzgida egy baleset miatt az erdőben ragadt két szerencsétlen nyomába ered.

Az első előzetes nagyon sötét és nem is túl hosszú, de a főgonoszt azért megmutatja:

Az angol mozik július 4-től játsszák, a magyar forgalmazásról pedig még nincs hír.

Ez is érdekelhet:

Lehet, hogy ez a teljesen agyament és véres mozi lesz idén a kedvenc akciófilmed

Ezért a filmért gyúrta magát kőkeményre az Az horrorbohóca.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve