Nagy baj lett volna, ha ez a gyöngyszem nem válik elérhetővé nálunk, Zach Cregger filmje ugyanis igazi hullámvasút, amit egy horrorrajongónak vétek lenne kihagyni. Cregger egyébként nem számít különösebben tapasztalt alkotónak – rendezőként ez a harmadik nagyjátékfilmje –, de az biztos, hogy azt már tudja, hogyan kell bánni a szűkös büdzsével, és ez a tapasztalat a Barbár minden egyes képkockáján tetten érhető. Úgy értjük, a szűkös költségvetés az egyetlen, ami nem fog az eszedbe jutni, miközben ezt a filmet nézed.

A látvány ugyanis az ötletes fényképezésnek köszönhetően kifogástalan, ráadásul az alkotóknak valahogyan még olyan színészeket is sikerült rábeszélniük a mókára, akiket nemigen tudtunk volna elképzelni egy négymilliós moziban. Itt van kezdetnek Bill Skarsgård, aki az Az-béli szerepe miatt mára már egyáltalán nem számít beugrónak, és Justin Long sem a zs-ligában játszik, igaz, ő látott már azért szebb napokat.

A film alapszituja nem épp rendkívüli: egy lány Detroit külvárosában megérkezik egy házhoz, amit Airbnb-n vett ki néhány napra, ám a kulcsot nem találja a helyén, és hamarosan az is kiderül, hogy a tulaj a HomeAway nevű szolgáltatáson keresztül már kiadta a kérót valaki másnak. Az ilyen szituációkból általában fogyasztói panaszok szoktak születni, nem horrorfilmek, a Barbár azonban hol egészen gonosz, hol vicces, hol egyenesen frenetikus fordulatokkal sokkolja nézőjét.

Ezzel pedig el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a kritikát muszáj rendhagyóra venni, ennek a mozinak a cselekményéről ugyanis bűn lenne a fentinél akár csak egy infómorzsával is többet írni. Bár az alkotás néhány hete kapott egy egészen remek trailert, ami tagadhatatlanul felcsigázza az érdeklődést, mi még ezt sem fogjuk megmutatni, a film ugyanis annál nagyobb élmény, minél kevesebbet tudsz róla, amikor leülsz a képernyő elé.

Muszáj persze azt is megjegyezni, hogy a kákán is csomót keresőknek sem kell attól tartaniuk, hogy egy tökéletes tripre neveznek be. A mozi itt-ott megbicsaklik, különösen a logika szintjén, de a karakterei legalább az esetek kilencven százalékában úgy viselkednek, ahogy az elvárható lenne egy hasonló helyzetben. Bakikat tehát lehet találni, ha valaki erre izgul, de Cregger filmje van annyira cseles és sodró lendületű, hogy a néző ne akarjon minden hibán felbaszódni. A kevésbé keményvonalas horrorfanok még annak is örülhetnek, hogy a film sem a székből felugrasztó ijesztgetések, sem a brutalitás tekintetében nem esik túlzásokba, helyette kimunkált suspense-szel és hatásos effektekkel éri el ugyanazt a hatást.

A Barbár ritka horrorélmény. Az a fajta, melynek megtekintése közben az egyik pillanatban még gyöngyözik a homlokod, a következőben pedig a térded csapkodod a röhögéstől. Örüljünk, hogy hozzánk is eljutott, mert tényleg ritkán találkozik az ember olyan alkotással, ami ennyire a semmiből jött, és ennyire meg tudja lepni a nézőjét. Minden hibájával együtt is helye lesz az év végi toplistákban.