Végre egy szuperhősfilm, aminek egyénisége van! Nem gondoltuk volna, hogy pont a legtöbbször feldolgozott álruhás igazságosztó sokadik mozijával járunk így.

Matt Reeves előtt a Cloverfield miatt nyíltak ki Hollywood kapui, és a Batman a legjobb bizonyítéka annak, hogy emberünk képes meghálálni a bizalmat. Bár imádtuk Christopher Nolan A sötét lovag című filmjét is, de ki merjük jelenteni, hogy Tim Burton 1989-es feldolgozása óta Reeves dolgozatában van a legtöbb fantázia és egyéni elképzelés. A rendező nem elégedett meg azzal, hogy lehoz egy újabb szuperhősös tucatmozit. Igenis kezdeni akart valamit a karakterrel, és legnagyobb szerencséjére egy rakás tehetséges ember állt be a háta mögé, hogy ez meg is valósulhasson.

Pedig amikor megtudtuk, hogy Robert Pattinson lesz a címszereplő, nem voltunk elragadtatva. Aztán kijött A világítótorony, és mi egészen más szemmel kezdtünk el a színészre nézni, így mire elérkezett a Batman bemutatója, már előítéletek nélkül ültünk le a vászon elé.

Egészen nyilvánvaló, hogy Reeves Tim Burtontől kölcsönözte a színpalettát. Filmje rendkívül sötét, nappal is a szürke dominál, folyton zuhog az eső, az emberek pedig általában feketébe öltözve lépnek a kamera elé. Az egységes képi világot szépen kiszolgálja a sztori, ami talán az eddigi legrafináltabb, amit denevéremberes moziban láthattunk. A főgonosz ezúttal Rébusz, de ne a Mindörökké Batman rózsaszín hajú ripacsára tessék gondolni! Paul Dano gonosza egy kicsit sem hasonlít a Jim Carrey által megformált őrülthöz, inkább a Hetedik sorozatgyilkosára hajaz, sőt, a módszereiről olykor a Fűrész is az ember eszébe juthat, és bár vért szinte nem is látni, a félelmetes hangulat simán indokolja azt a 16-os karikát.

Ha már szóba került a hangulat, Reeves hálaimákat mondhat operatőre munkájáért. Greig Fraser legutóbb a Dűne monumentális és éteri képeit hozta össze – amiért be is zsebelt egy Oscar-jelölést –, és most újfent sikerült maradandót alkotnia. Fraser hihetetlenül kreatívan játszik a mélységélességgel, mesterien használja az árnyékokat és hiába tolja olykor szó szerint a háttérbe vagy száműzi a sötétbe az akciót, képei elképesztően látványosak. Ezt le kell írnunk: ennek az alkotásnak Fraser az igazi sztárja.

Persze Reeves kompetenciáját sem szabad elvitatni és a csavaros forgatókönyv is a helyén van, a színészgárda tekintetében pedig ugyanúgy jár a vastaps a produkciónak. Pattinson kiváló Batman, bár az eddigi feldolgozásokhoz képest rajta alig látszik, hogy egyébként egy milliárdos, a playboy jelző pedig az utolsó lenne, amit rá akarnánk aggatni. Ez a Batman lelkileg súlyosan sérült, nem érdekli a vagyon, a kedvező sajtó, és amúgy igazából tojik a közvetlen környezetében élők fejére. A szokásos denevérkütyük tekintetében nem szállt el az alkotók fantáziája és a sztori egyéb aspektusaiban is igyekszik két lábbal a földön állni, melynek köszönhetően az utóbbi évek legrealisztikusabb szuperhőséhez van szerencsénk.

Macskanőként Zoë Kravitz is jó, ahogy mindenki más is becsülettel helyt áll a szerepében, de ebben a filmben igazán a két antagonistát alakító színész viszi a prímet. Pingvin szerepében Colin Farrell felismerhetetlen, de így is bénítóan erős a jelenléte, Paul Dano pedig egészen egyszerűen zseniális, már amikor nem az egész arcát elrejtő maszkban hozza a figurát.

Szívesen zárnám azzal a kritikát, hogy körbedicsérem az egész alkotógárdát, aztán elzavarom a kedves olvasót a moziba, de ezen a ponton muszáj megjegyeznem, hogy a film hosszát érintő félelmek teljesen jogosak voltak. A közel három óra bizony baromi sok. Ismét csak az alkotás erényeit jelzi, hogy a játékidő nem tűnik TÚL soknak, de ahhoz pont elég terjedelmes, hogy az egyébként is szellősen adagolt akciók közötti időben itt-ott elpárologjon a feszültség, és a néző be-bebólintson a helyenként feleslegesen lefutott körök, elnyújtott dialógusok vagy enyhén túltolt pózolások miatt.

Egy fél órányi anyag tehát simán az ecetes olló áldozatává válhatott volna, de még ezzel együtt is egy igazán egyedi ízű, lélegzetelállítóan fényképezett, csavaros sztorival megáldott, kivételes színészekkel eljátszott alkotásnak örülhetnek a DC legérdekesebb szuperhősének rajongói.

A legújabb Batmant nagyon tehetséges emberek készítették, és ez meg is látszik rajta.

Batman

  • Míves, izgalmas fényképezés
  • Érdekes sztori, sötét hangulat
  • Zseniális színészek a gonoszok, tehetségesek a hősök oldalán
  • A kevéske akciót elnyeli a maratoni filmhossz
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tudod, ki a magyar hangja ezeknek a színészeknek vagy figuráknak? – Magyarszinkron-kvíz

Nem kell nagyon mélyre ásnod, hogy láthasd Lady Gagát teljesen meztelenül

Igazi szünidei horrormatiné lett Stephen King ötvenéves regényéből

További cikkeink a témában
Így dobnak meg negyedmisivel a Suzukinál, ha új autót vennél
Hirdetés