Tim Burton hosszú utat járt be a nyolcvanas években bemutatott klasszikusai óta. A Beetlejuice – Kísértethistória harminchat évvel ezelőtt még igazi Burton-mozi volt, húsz évvel később azonban a rendező neve már nem csengett annyira jól. A stílusa megfáradt, a filmjeiben a számítógépes effektek átvették az uralmat és az a játékosan morbid hangnem sem volt már annyira újszerű és érdekes, mint a kezdetekkor.

A rendező úgy döntött, visszanyúl a múltba, és egy egyenes folytatás erejéig újra előveszi az említett mozi világát. A címszerepben ezúttal is Michael Keaton gonoszkodik, és visszatér az első részben még tini Winona Ryder is, a stáb pedig az egyre népszerűbb Jenna Ortegával egészül ki, hogy a mindig remek Willem Dafoe-ről és az 59 évesen is gyönyörű Monica Belucciról ne is beszéljünk.

A film nagy előzetese alapján ezúttal végre nem a CGI dominál majd. Egy-két látványos praktikus effekt is szembejön, sőt, Burton stop-motion technológiával megmozgatott szörnyeket is hoz, ami valahol érthető, hiszen azt már a Karácsonyi lidércnyomás, a Halott menyasszony és a Frankenweenie – Ebcsont beforr című mozikkal bebizonyította, hogy igazi mestere ennek a technikának. Bízunk benne, hogy ez végre a korai munkáihoz hasonlítható alkotás lesz!

A Beetlejuice Beetlejuice szeptember 5-én kerül a magyar mozikba. Nyugalom, a jegypénztárnál valószínűleg elég lesz egyszer kimondanod.

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés