A #bookface kihívás újra életre kelt a közösségi médiában, így ismét elérkezett annak az ideje, hogy a könyveket néhány mosolymásodperc erejéig szigorúan azok borítói alapján ítéljük meg.

Az internetes kihívások korát éljük, ez pedig nem feltétlenül jó hír. A gond velük elsősorban nem az, hogy nincs sok értelmük, mert nem szükséges mindig értelmet keresni a dolgok mögött, ha azok például ártatlanok, és mondjuk szórakoztatnak.

A nagyobbik baj velük, hogy a megfelelési kényszer vagy a csoportnyomás hatására gyakran veszélyes, eszement dolgok kipróbálására ösztökélik a fiatalokat.

Akik mások arcába köhögnek, felgyújtják magukat, egymás csontjait törik, vagy említsük meg a füllhallgató kihívást, amely már a kisebb gyermekeknél is testi önképzavart és különböző táplálkozási-pszichés rendellenességeket idézhet elő.

Új értelmetlen és káros kihívás terjed a közösségi médiában

Hallottál már a fülhallgatós kihívásról?

A #bookface nem illik bele ebbe a sorba, mert bár ennek is fő célja a szórakoztatás,

felhívja a könyvekben rejlő varázsra és az olvasás szépségére a főként audiovizuális tartalmakon felcseperedő nemzedék figyelmét,

továbbá így jó néhány számunkra érdekfeszítő kötet karnyújtásnyi távolságra kerülhet hozzánk. Mindezt úgy, hogy a kihívás a másik kezével sem vesz el tőlünk semmit cserébe.

A válogatásban Catherine Hardwicke Alkonyat, Matthew McConaughey Zöldlámpa vagy Walter Tevis A vezércsel című munkája is szerepel, ahogyan Richard Dawkins, Frank Tallis és James Patterson egy-egy kötete is, valamint Winston Churchill, Sean Connery és Tyson Fury neve is feltűnik a borítókon.

Ez is érdekelhet:

A TikTok meztelen kihívása nagyon rossz véget ért

Valaki mindig jön, és elrontja a bulit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
26% Nem, tök jó, hogy van.
53% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés