A Bosszúállók jövőre érkező negyedik része előtt még jön július elején az A Hangya és a Darázs, majd 2019. március 8-án a Captain Marvel, de érthető okokból most minden rajongót az izgat a legjobban, hogyan folytatódnak a zseniális Végtelen háború eseményei.

A Bosszúállók 4 első szinopszisa a License Global legújabb számában jelent meg, és az az egy biztos, hogy a Disney nem igazán akart túl sokat az orrunkra kötni. Állítólag a következő döbbenet majd akkor ér utol minket, amikor nyilvánosságra hozzák a film alcímét. Addig meg kell elégednünk ennyivel:

Huszonkét egymáshoz kapcsolódó film után a Bosszúállók negyedik részével a fordulópontjához érkezik ez az epikus utazás. Szeretett hőseink megértik, mennyire törékeny a valóság, melyben élnek, és hogy milyen áldozatokat kell hozniuk, hogy megvédjék azt.

Ha a Végtelen háború után úgy érzed, hogy az abban bemutatott elhalálozások nem lehetnek véglegesek, megnyugtatunk, hogy ezzel az elméleteddel nem vagy egyedül. Mi is úgy gondoljuk, hogy az életben maradottak valamilyen módon megpróbálják majd megváltoztatni a Thanos által teremtett világot, és ennek során néhányuknak egészen biztosan fel kell majd áldozniuk az életüket.

Kevin Feige is megmondta, hogy a negyedik Bosszúállók után már soha többé nem lesz olyan a Marvel filmes univerzuma, mint amilyen előtte volt.

Csak abban reménykedünk, hogy ez nem fog túlságosan fájni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek!

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés