A BrewDognak elege lett a FIFA labdarúgó-világbajnokság körüli képmutatásból, de annyira, hogy egyenesen kikiáltották magukat a katari vb antiszponzorainak. Csak csendben jegyezzük meg, hogy a kocsmáikban ettől még fognak menni a közvetítések, szóval annyira azért nem kell tőlük hasra esni.

A kampány persze üdvözlendő, hiszen épp ideje volt, hogy valaki megkérdezze, mennyire oké egy olyan országba szervezni egy világméretű sporteseményt, ahol a közigazgatás szereplői fontos emberi jogokat tipornak a sárba a mai napig.

A BrewDog úgy döntött, nemcsak a levegőbe fognak beszélni: a legújabb termékükből, a Lost Lagerből befolyó nyereséget teljes egészében jótékony célra ajánlották fel, a világbajnokságot pedig hivatalosan is átkeresztelték World F*Cup-ra, ami egy lefordíthatatlan angol szóvicc, de nagyjából azt jelentheti magyarul, hogy elbaszott világbajnokság.

James Watt, a cég alapítója a LinkedIn-profilján elmondta, hogy szerinte a foci mindenkié, legalábbis így kellene lennie, Katarban azonban a homoszexualitás törvénybe ütközik, a korbácsolás bevett büntetési mód, és az is teljesen rendben van, ha a stadionok építése során hatezer-ötszáz munkás szenved halálos balesetet.

A 2022-es vb körül azóta erősödnek a kritikus hangok, hogy kihirdették, az eseményt idén Katarban rendezik meg. A BrewDog sem maradt csendben, hanem teleszórta a nagyobb angol városok köztereit óriásplakátokkal, melyeken a FIFA-val szemben felmerült korrupciós vádakra és a rendező országgal kapcsolatos kifogásokra is reagálnak.

„Először Oroszország, majd Katar. Alig várjuk Észak-Koreát!”

A rendező országgal kapcsolatban leggyakrabban felhozott vádak az LMBTQ+-mozgalmak állami elnyomása, alapvető emberi jogok következetes megsértése és a vb-re utazó nők biztonságának kérdése. Az Amnesty International egyik jelentése is sokaknál kicsapta a biztosítékot, melyben a jogvédő szervezet megállapította, hogy a rendezés jogának megszerzése óta összesen nagyjából hatezer-ötszáz indiai, pakisztáni, nepáli, bangladeshi és Srí Lanka-i szenvedett halálos munkahelyi balesetet az országban, ami a vendégmunkások embertelen munkakörülményeiről árulkodik.

„Evés, alvás, légzés, foci” áthúzva, helyette: „Evés, alvás, vesztegetés, foci”

A BrewDog szándékosan áll bele ilyen témákba. 2013-ban Watt kijelentette, inkább elégetné a pénzét, minthogy azt hagyományos, semmitmondó reklámkampányokra költse. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy tavaly kirobbant egy kisebb botrány a cég körül, amikor volt dolgozók toxikus légkörről számoltak be. Emiatt a mostani kampány kapcsán többen is kikérték maguknak, hogy épp a BrewDog papol a helyes bánásmódról.

„A gyönyörű játék” helyett „A gyönyörű szégyen”

A cégnek egyébként az Egyesült Királyságban több mint nyolcvan saját kocsmája van, melyekben a kampány ellenére is sugározni fogják a vb meccseit, sőt, úgy hirdetik az egységeiket, mint tökéletes helyeket, ahol a rajongók élvezhetik a világbajnokság mérkőzéseit. A cégnek természetesen emiatt is szembesülnie kellett a képmutatás vádjával, amire a BrewDog szóvivője így reagált:

Minél többen néznek nálunk focit, annál több Lost Lagert adunk el, az ebből befolyt teljes összeget pedig jótékonykodásra fordítjuk.

Nos, nem vagyunk teljesen meggyőzve, de a bátor kampányért akkor is jár a pont.

(Forrás: AdWeek)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában