Ha valaki most találkozna először a Bruce Springsteen névvel, akkor első körben azt tanácsolnánk neki, hogy másszon elő abból az atombunkerból, ahol évtizedek óta él, hiszen a világ számtalan csodát, meglepetést tartogat számára, másrészt javasolnánk, hogy azonnali hatállyal hallgassa meg a Born To Run illetve Born In The U.S.A. lemezeket, mert ezek ismerete nélkül nem élet az élet, továbbá az étvágyát is meghozhatják a többi kiváló albumhoz.

A 62 éves rocksztár pályafutása során 2-3 évnél nem igazán várt többet egy új lemez kiadásával, és ehhez a régi jó szokásához most is tartja magát: a Wrecking Ball a 2009-es Working On A Dreamet követi a sorban - utóbbival sokadszorra bizonyította a szerző, hogy bármikor képes érvényes, önazonos és aktuális számokat írni. Közben A pankrátor filmhez is írt egy kiváló, Oscarra jelölt balladát, továbbá megjelent egy csodálatos kiadvány, amely láttán a rajongók minden bizonnyal azonnal dobtak egy tripla Rittbergert. A pakk ugyanis a remekbeszabott Darkness On The Edge Of Town album teljes történetét dolgozza fel kimaradt számokat, koncertfelvételeket és dokumentumfilmet tartalmazó CD-k, DVD-k segítségével, mindez egy vaskos, naplóra emlékeztető könyvbe csomagolva, melynek lapjain a szövegek evolúcióját követhetjük végig, ritkán látott fotók társaságában.

Az önazonos, aktuális és érvényes jelzők az új LP-ről is elmondhatók, még ha elődjén egy fokkal erősebb szerzemények is kaptak helyet. Most is hallhatunk stadionhimnuszokat, melyek alatt szinte látjuk lelki szemeink előtt a tűzijátékot, Springsteen minden korszakából felbukkan egy-egy jellegzetes vonás, a hangszerelés is tipikusnak mondható, és továbbra is van Telecaster, farmernadrág, ing, soha véget nem érő turné és rekedt hang, amely a hétköznapi amerikai polgárok megbízható szócsöve majd’ 40 éve. Olyan állandóság ez, ami nem untatja, sokkal inkább megnyugtatja az embert. A dalok most is a kellemesen hamiskás all-american hangulatot árasztják, amit megszokhattunk a jenkik erényeit újra és újra megéneklő Főnöktől, de Springsteen most a szigorúbb szavait vette elő, a számokat ugyanis a gazdasági válság által megtépázott kisemberek ihlették.

A zenében is vannak változások: a szokásos blues-country alapok mellett ugyanis az ír folk nóták és kocsmadalok erősen rányomták bélyegüket az olyan trackekre, mint az Easy Money, a Shackled And Drown vagy a Death To My Hometown, szóval hallgatásuk közben nagy kedvünk támad Guinness sörrel teli korsókkal hadonászni. Emellett vannak mexikói, sőt afrikai motívumok is a dalokban, a gospel is erős, többek között a címadó tételben, ami remekül demonstrálja, hogy az Arcade Fire mennyit köszönhet Bruce bá’-nak. Szót érdemel még az első single-ként kihozott We Take Care Of Our Own, egy tipikus E Street Band-es darab, illetve a Rocky Ground, amiben – vigyázat – még rap betét is hallható Michelle Moore-nak köszönhetően.

A Wrecking Ball alapvetően nem egy megrázó lemez, jogos, ha valaki azt mondja, hogy még ha töltelékdal nem is, afféle biztosra játszó rutin-szerzemény szép számmal került rá (más kérdés, hogy egy közepesnek titulált Springsteen anyag is van olyan dögös, mint sok mai rockzenekar kiválónak kikiáltott munkája). Ami viszont nem változott, hogy a Főnök továbbra is az amerikai álom és a valóság közti távolságot méri fel, ami esetünkben egy bazinagy szakadék, arról nem is beszélve, hogy az amerikai valóság és a kelet-európai valóság között is van még egy jókora kráter. Szóval mi két szakadékon keresztül integetünk a mesternek, aki most maga is inkább a mélybe tekint, de nagyon jó érzés tudni, hogy ott van, és hogy mindig számíthatunk rá.

A Bruce Springsteen - Wrecking Ball lemez meghallgatható a Recoderen!