Igen sok minden történik mostanában a rejtélyes magyar szerző körül. Miközben tíz év elteltével sem jelent meg nyilvánosan, nagyköltségvetésű filmet forgattak első regényéből, a Budapest Noirból, novellát, e-novellát publikál, cikkei jelennek meg a BBC History magazinban, és a könyvesboltokba került legújabb regénye is. A Szélhámos Budapest a Gordon Zsigmond ciklus hatodik darabja, de hogy ne legyen ilyen egyszerű, egy előzményregényről van szó. Ennél sokkal izgalmasabb fordulatok találhatóak a harmincas évek elején játszódó regényben, amelyben a talpraesett bűnügyi újságíró a fővárosi szélhámosok, svindlerek, kibicek, hamiskártyások és gyilkosok világába merül alá.

– Miután 2012-ben befejezte az utolsó Gordon-regényt, úgy hallottuk, hogy végleg elengedi a figurát. Miért döntött úgy, hogy mégis feltámasztja az újságíró alakját?

– Több oka volt a döntésnek. Először is le kell szögeznem, hogy Gordon története 1956. november 4-én valóban véget ért, én sem tudom pontosan, mi történt vele, ám ahogy teltek az évek, rá kellett jönnöm, hogy hiányzik nekem. Nagyon megszerettem a Wertheimereket, jóllehet egyik sem volt könnyű alak, Ferenczyt is hamar a szívembe zártam, de Gordontól nem tudtam szabadulni, bár nem is nagyon akartam. Tudja, mi történt 2012-ben? A Budapest novemberben című regény után úgy éreztem, váltanom kell, Gordon világa nagyon sötét volt, komor és kilátástalan, és ahogy rá is nagy súllyal nehezedtek az események, rám is hasonlóképpen hatottak. Ha akkor írtam volna még egy regényt róla, az olyan pocsék lett volna, mint Charles Willeford kéziratban maradt Hoke Moseley-története, a Grimhaven. Aztán a Budapest Noir forgatása során láttam, hogy mennyire érdekli az olvasókat Gordon alakja és világa, és akkoriban ebédeltem mindig remek rántott húst a Hold utcai piacon a szerkesztőmmel a Libritől, és megkérdezte, hogy nem akarok-e Gordonról írni. A Tabán nagyon izgat elég régóta, feleltem, és az kifejezetten érdekelne, ha Gordon a hazaérkezése után ott találná magát egy gatyarohasztó nyár közepén, egy gyilkos után kutatva, miközben szinte egy szót sem ért abból, amit lát. Na látja, felelte a szerkesztőm, ez engem is érdekelne, meg az olvasóit is. Utána már könnyen ment a dolog, alig három hónap múlva elkészültem a kézirat első változatával.

– A Budapest novemberben 1956-ban játszódik, ám a Szélhámos Budapesttel visszarepülünk a harmincas évekbe. Miért döntött úgy, hogy ennyire visszatekeri az idő kerekét?

– A kezdet legalább annyira érdekes, mint a vég. Gordon története 1956-ban véget ért, de azt nem tudtam, hogyan kezdődött el. Mindig is nagyon érdekelt a pali fiatalkora, ezért is írtam egy sztorit vele Philadelphiában, és úgy döntöttem, hogy kezdjük az elején. Az a Gordon, aki a Budapest Noirban elénk áll, készen van, olyan, amilyen, komor, szófukar, esetenként mogorva. Nagyon érdekelt, hogy mitől lett ilyen, mert azt tudtam, hogy nem ilyen volt "gyárilag". Most utána járok, hogyan lett az, aki, és további regényekben mutatom meg, mi tette őt olyanná, amilyen alakként megjelent előttünk 1936-ban. (Eseménydús évei voltak, gondolom, ezt sejti.) Tehát azért 1930, mert ez volt a lehető legkorábbi történet róla a hazaérkezése után. (Nem hiszem, hogy olyan érdekes lenne, mit csinált Amerikában. Túlélt. Élt.) Ráadásul ez még más Magyarország volt, mint az 1936-os. Kifejezetten érdekel, hogyan verték szét az országot pár év alatt, mert mint maga is tudja, a történelem ismétli önmagát, és meg akarom nézni, hogy a mostani eseményeknek milyen előzményei lehettek.

– A regényben egy nagyon érdekes és kevéssé ismert világ elevenedik meg az olvasók előtt. Egyrészt ott van a szélhámos szubkultúra, illetve a Tabán (lásd fentebbi képgaléria), de van egy-két igazán érdekes jelenet, amelyben a háború előtti, Budapesten működő „melegbárok” kelnek életre. Hogyan kutatta ezt a témát, és mit lehet tudni erről a törvények miatt illegalitásban működő, kevéssé ismert világról?

– A Tabánnal nem volt gondom, rengeteg anyagból dolgozhattam, óriási az anyaga és a kultúrája. Egy lelkes csapat készített egy interaktív Tabán térképet is, egészen döbbenetes alapossággal. A melegbárok, meg úgy általában a melegek hétköznapjai... Nos, itt úgy kellett összevadásznom azt a pár forrást. A legnagyobb baj az volt, hogy vagy aberrált bűnözőkként írtak róluk, vagy nyomorult beteg emberekről, és azt tudjuk, hogy ez így egyszerűen nem igaz. (Egy, azaz egy darab orvos volt, aki a mai mércével mérve is értelmesen és kozmopolita módon állt a kérdéshez, és kutatta a melegek életét.) Végül találtam pár értelmes forrást, korabeli krónikákat, pszichiátriai szakkönyveket, néha rövidebb leírásokat, de nem bővelkedtem anyagban. A könyv egyik kulcsjelenet egy Vörös Kakadu nevű melegbárban játszódik, amit saját magam találtam ki, az elrendezést, a működést, nagyjából mindent, aztán a kézirat leadása után pár hónappal akadtam bele véletlenül egy cikkbe 1906-ból, amikor a rendőrség leleplezett egy melegbárt - ami nagyjából úgy működött, ahogy azt kitaláltam. Olyan sok variációja nem lehetett ennek a témának, ennek ellenére örültem, hogy jó nyomon jártam.

– Vessen meg érte, de Piri szerintem sokkal izgalmasabb nő Gordon életében, mint a későbbi élettársa, Krisztina. Volt konkrét előképe ennek a figurának? Nekem olyan, mintha Turay Ida temperamentuma és Lauren Bacall sármja keveredne benne, de biztosan csak élénk a fantáziám.

– Meg nem vetem, de kíváncsi lennék a Krisztinát kedvelő nőolvasók véleményére a kijelentéséről, s hogy a fantáziája mennyire élénk, arról inkább a barátnőjét vagy a feleségét kellene megkérdezni, az mindenesetre bizonyos, hogy Piri élettel teli nőszemély, egy ambiciózus színésznő, akinek a fizikai attribútumai (kénytelen vagyok így fogalmazni, nézze el nekem) markánsabbak: hosszú, barna haj, vékony csípő, telt keblek. Gordonnak Piri az első érdemi kapcsolata Budapesten, imádja és élvezi a színházat, és még képes tolerálni a lány bohóságát. Konkrét előképe volt Pirinek, Harsányi Zsolt egy elfeledett és könyv formátumban soha meg nem jelent regényében olvastam róla, és annyira megtetszett nekem, annyira hiteles volt, annyira őszinte, hogy úgy döntöttem, Gordon mellé rakom, meglátjuk, mi sül ki belőle. Csupa jó dolog, ahogy emlékszem.

– Miközben megjelent a Szélhámos Budapest, az első Gordon-regényből készült film is lassan a mozikba kerül. Tud valamit a bemutató időpontjáról? Látta már esetleg a filmet?

– A filmet még nem láttam, a bemutatóról sincs még információm, annyit tudok, hogy a rendező elkészült a véglegesnek szánt vágással, megvan a zeneszerző is, októberben még lesz pár nap pótforgatás (mert tavasszal túl jó volt az idő), aztán meglátjuk, mikor kerül a mozikba. A mostani regényt a filmre (is) készülve jelentette meg a Libri, de a Budapest Noir is újra megjelenik, javított és némileg átdolgozott változatban, filmes nyelven: felújítva. És a többi is hasonló formában és formátumban jelenik meg a Librinél, és persze az új regények is.

(Fotók: Fortepan.hu)