Egyik este egy kisfiú kukucskált be Carl Tanzler Key West-i otthonának ablakán. Odabent megpillantotta a ház urát, aki mintha táncolt volna a halovány lámpafény pislákoló homályában. A fiú megesküdött volna, hogy Tanzler a karjaiban egy hatalmas rongybabát tartott, amit gyengéden ringatott a halk zene lágy ütemeire. Élő ember biztosan nem lehetett, hiszen a férfi hiába igazgatta táncra az alak törzsét, ennek a valaminek a karjai úgy lógtak, akár félig leszakadt ágak egy halott fa törzsén.

Carl Tanzler 1877-ben született Drezdában, és még egészen kicsi volt, amikor megpillantotta élete szerelmének arcát. Gondolhatnád, hogy így kezdődik egy igazán szép szerelmi történet: Amikor a kisfiút az óvónéni bemutatta a katica-csoport tagjainak, már tudta, hogy Zsuzsika lesz élete párja. Nos, az a helyzet, hogy Tanzler esetében egy kicsit furábban kezdődik a sztori.

A kis Carlnak ugyanis látomása volt.

Emberünket saját elmondása szerint éjszakánként meglátogatta távoli halott őse, Anna Constantia von Cosel grófnő szelleme, aki megmutatta neki jövendőbelijének arcát. Tanzler egy gyönyörű, finom vonásokkal rajzolt arcot, igéző, gesztenyebarna szemeket látott, és ezt a képet soha többé nem tudta kiverni a fejéből. Tudta, hogy a Végzet előbb-utóbb az útjába sodorja a lányt, aki mellett végre boldogságra lelhet.

A gyermekkori ábrándokat aztán felváltotta a kegyetlen valóság, de Tanzler nem akart szürke kisegérként élni Európa közepén. A századforduló után Ausztráliába utazott, ahonnan tovább akart menni a Csendes-óceán valamelyik egzotikus szigetére, de végül technikusi képesítést szerzett, és egészen az első világháború kitöréséig ottragadt a kenguruk földjén. A világháború elején az Ausztráliában élő többi német állampolgárhoz hasonlóan fogolytáborba internálták, és a háború után sem engedték vissza addigi lakóhelyére. Egy ideig Hollandiában élt, majd visszautazott Németországba. Úgy tűnt, hogy szülőhazájában végre megtalálta számításait. 1920 körül megnősült, felesége pedig a következő években két lánygyermekkel ajándékozta meg.

Tanzler ekkor már a negyvenes éveit taposta. Környezete csendes, megbízható, dolgos családapaként ismerte. Nem láthatták, hogy a felszín alatt a férfi egyre növekvő keserűséggel küzd. Érezte, hogy valami nem stimmel.

Ez nem az a lány

Tanzler kizárólag környezete nyomására alapított családot. Feleségét valószínűleg soha nem szerelemmel szerette, de ha kezdetben még így is volt, ez az érzés nagyon gyorsan beleszürkült a hétköznapokba. A húszas évek második felére emberünk nem bírta tovább és eldöntötte, hogy mindenképp változtat a sorsán.

1926-ban Amerikába emigrált és az ekkor már évek óta ott élő nővére segítségével Floridában telepedett le, ahová hamarosan a családja is követte. Egy év sem telt el, és a férfi végleg hátrahagyta feleségét és gyermekeit.

Tanzler a hatvanas éveiben

Az USA legdélebbi pontjára, Key West szigetére költözött. Ügyeskezű, technológiai érdeklődésű ember volt. Amikor Ausztráliában élt, még a háború kitörése előtt egy repülőgép építésébe is belefogott és ha a történelem nem szól közbe, ki tudja, hogyan alakult volna ott a sorsa. Most jó hasznát vette ezen képességének, hiszen néhány nap alatt sikerült új lakóhelyén munkát találnia: röntgentechnikusként helyezkedett el egy kórházban.

1930. április 22-én aztán Tanzler ajtaján kopogtatott a régen várt Végzet.

Ismerős vagy valahonnan

Ezen a keddi napon tolták be a röntgenbe a 21 éves kubai származású lányt, Maria Elena Milagro de Hoyost. Amikor Tanzler meglátta őt, földbe gyökerezett a lába. Azonnal megismerte az arcot, melyet gyermekként látott látomásaiban. Tudta, hogy nem hiába volt élete minden viszontagsága és botlása, hiszen minden egyes mozdulat, utazás, költözés, ballépés és háború ehhez a pillanathoz vezette. A lány gyönyörű volt. Később a bizarr esetről szóló híradások is ismert helyi szépségként hivatkoztak rá. Fekete haj, gesztenyebarna szemek, finom vonások és a betegség ellenére is mosolygós, vidám természet.

A Helennek becézett lány ugyanis súlyos beteg volt. Tuberkolózisban szenvedett, ami akkoriban egyet jelentett a halálos ítélettel. Olyannyira, hogy a lányról végül az orvosai is lemondtak. Nincs már mit tenni – mondták, és azt javasolták a családnak, hogy az utolsó hónapokban legyenek Helen mellett, szeretettel és elfogadással könnyítsék meg a lány végóráinak szenvedéseit. Tanzler azonban nem adhatta fel. Csak most ismerte meg élete szerelmét. Nem lehet olyan kegyetlen a sors, hogy elveszi tőle azt az embert, akiért ő e Földre született.

Elhatározta, hogy elmegy a végsőkig.

Attól a pillanattól kezdve, hogy meglátta a lányt, elkezdett a család bizalmába férkőzni. Orvosnak adta ki magát és elvállalta, hogy otthonában is kezeli a beteget. A lányon különböző praktikákat alkalmazott, közben ékszerekkel és ajándékokkal halmozta el. Mivel hitt a röntgen gyógyító erejében, többször is becsempészte a beteget a kórházba, hogy ismételt vizsgálatokat hajtson rajta végre. Helen családja minden segítségért hálás volt, hiszen az orvosok tehetetlenek voltak, így az utolsó hónapokban már csak Tanzler tartotta bennük a lelket.

A férfi később szerelmet vallott. A lány állítólag nem viszonozta az érzelmeit, de őt ez sem tántoríthatta el, gyakorlatilag minden ébren töltött óráját a betegnek szentelte. Végül mind hiába. 1931. október 25-én Helen elment, Tanzler pedig szó szerint beleőrült a gyászba.

A nyughatatlan szerető

Szerelme halála után Tanzler azzal kereste meg a családot, hogy saját költségén gondoskodna a lány temetéséről. Ismerve a férfi gyengéd érzelmeit, a gyászoló család ebbe beleegyezett, így Tanzler egy felszíni mauzóleumot építtetett Helen számára a Key West-i temetőben. A sírhely kulcsát átadta a családnak, azt azonban eltitkolta előlük, hogy egy másolattal ő is rendelkezik. A temetés után a még mindig szerelmes férfi minden áldott nap meglátogatta Helen végső nyughelyét, esténként pedig a mauzóleumba is bement.

Elena de Hoyos sírhelye

Tanzler naponta többször is megjelent a temetőben, amit egy idő után már nehezményeztek a munkahelyén. A férfi gyakorlatilag összeroppant a veszteség súlya alatt. A kórházi teendőit teljesen elhanyagolta és kerülte a kollegáit, ezért 1933-ban elbocsájtották. A kirúgása után hirtelen elmaradtak a temetői látogatások, amit kezdetben igen furcsállt a család, végül azonban elfogadták, hogy a férfinak talán sikerült továbblépnie.

Ez nem is állhatott volna távolabb a valóságtól.

Együtt lenni minden áron

Tanzlernek soha nem csillapodtak az érzelmei. Két évvel Helen halála után már annyira rögeszméjévé vált a lány, hogy amikor kirúgták a kórházból, szinte megkönnyebbült. Úgy érezte, végre minden idejét szerelmének szentelheti. Egy áprilisi éjjelen kiment a temetőbe, felnyitotta a mauzóleumot, kivette Helen maradványait a koporsóból, lepelbe tekerte és egy játékkocsin elszállította a holttestet otthonába, ahol egy házi laboratórium várta, hogy elkezdődhessen a nagy átalakítás.

A test ekkor már erős oszlásban volt, annak ellenére, hogy Tanzler feltehetőleg már korábban is különböző tartósítószerekkel kezelte, amikor éjszakánként ellátogatott a kriptába. Otthon azonban már nem volt akadálya annak, hogy sokkal alaposabb munkát végezzen. Először a test széthullását kellett megakadályoznia, ezért összedrótozta Helen csontjait, majd a hiányzó belső szervek helyét rongyokkal tömte ki. Bár nem pótolhatták az imádott nő gyönyörű tekintetét, a koponya üregeibe üvegszemeket helyezett, a levált bőr helyére viaszba áztatott selyemszövetet simított, a nagyobb hibákat pedig glettel orvosolta. A nő leváló skalpja helyére saját készítésű parókát ragasztott, amit Helen valódi hajából állított össze. Ezt még a lány édesanyja gyűjtötte össze és ajándékozta oda a szenvedő férfinak a temetés után.

Az aprólékos munka eredményeként Tanzlernek sikerült létrehoznia egykori szerelmének bizarr rongybaba-mását, amire egy egészséges ember képtelen viszolygás nélkül ránézni.

Maria Elena Milagro de Hoyos egészségesen, majd a maradványaiból létrehozott teremtmény

A csontokon átfúrt drótoknak köszönhetően Tanzler könnyedén képes volt különböző pózokba rendezni teremtményét, így

otthonát kettejük soha nem létezett házasságának színházává alakította.

Öltöztette, fésülte, ápolta a testet, beszélt hozzá, az ebédlőasztalnál maga mellé ültette és még az ágyát is megosztotta vele, szemérmesen egy fátyollal elválasztva az ő és kedvese oldalát. Később a földi maradványok vizsgálata során az egyik orvos állítólag egy papírhengert talált a test vaginájának helyére illesztve. Ezt maga az orvos mondta el a hetvenes években, bizonyíték azonban erre vonatkozóan nem maradt fenn, így senki nem tudja, hogy Tanzler a házasélet pikánsabb oldalát is megélte-e teremtményével.

Hogy leplezze a lassú oszlás szagát, rengeteg parfümöt és női ruhát vásárolt, ami egy idő után a környékbelieknek is feltűnt, csakúgy mint a férfi más rejtélyes projektjei. Tanzler ugyanis a hátsó kertjében nekilátott egy űrhajó építésének, mellyel az volt a terve, hogy felszáll kedvesével a légkör magasabb rétegeibe, ahol a kozmikus sugárzás segítségével képes lesz őt visszahozni az életbe. Ekkor már teljesen rabja volt kényszerképzeteinek. Az összetákolt szerkezet nem volt több egy nagyra nőtt bádogmodellnél.

Az „űrhajó”

Hét év házasság

A furcsaságok nem kerülték el a környékbeliek figyelmét, és miután valaki egy nyitott ablakon bekukucskálva meglátta Tanzlert, amint egy furcsa emberalakkal táncol, a szomszédok elkezdték rebesgetni, hogy a férfi egykori szerelme hullájával él együtt.

A morbid idill 1940-ig tartott, amikor Helen nővére megelégelte a pletykákat és végre elment Tanzlerhez, ahol legnagyobb megdöbbenésére szembe találta magát kilenc éve elhunyt húga eltorzított holttestével.

Nyomozók gyűrűjében

Azonnal értesítette a hatóságokat. Tanzlert letartóztatták, Helen azonban még ekkor sem nyugodhatott békében, elcsúfított testét közszemlére tették egy helyi ravatalozóban, ahol feljegyzések szerint néhány nap alatt összesen 6800 ember nézte meg őt. Végül a földi maradványokat a Key West-i temető egyik jelöletlen sírjában helyezték örök nyugalomra, hogy elejét vegyék a további háborgatásnak.

Tanzler ellen holttest engedély nélküli eltávolítása és sírhely megrongálása miatt indult nyomozás. Az ügybe bevont pszichológus szakértő megállapította, hogy a gyanúsított rögeszméi ellenére is épelméjű, így bíróság elé állítható, azonban a büntetőeljárást már az első tárgyaláson megszüntették. Helen testének 1933-ban elkövetett elrablása óta ugyanis már eltelt hét év, mely alatt a cselekmény büntethetősége elévült, így Tanzlerrel szemben ejtették a vádat.

Az akkor már 63 éves férfi a helyszíni kihallgatásán

Míg a halál el nem választ

Tanzlert nem is érdekelhette volna kevésbé a személye körül kialakult felhajtás. Miután elválasztották kedvesétől, depresszióba zuhant. Végül 1944-ben visszament Floridába, ahol egykoron elhagyott felesége és lányai közelében telepedett le. Itt megírta önéletrajzát, ami egy ponyvaregényeket közlő magazinban meg is jelent 1947-ben.

Helent élete utolsó éveiben sem volt képes elengedni. A lány halotti maszkjának segítségével készített egy életnagyságú bábut, amivel 75 éves korában bekövetkezett haláláig ugyanúgy élte mindennapjait, ahogy azt Key West-i otthonában tette annak idején. Egyes sajtóhírek úgy tálalták a halálát, hogy Tanzler holttestét a Helenről mintázott baba karjaiban fedezték fel, de a hivatalos jelentés szerint a férfit a padlóra esve találták meg.

Néhány újság egyenesen azt állította, hogy Tanzler valahogyan visszaszerezte szerelme holttestét és azzal élte le utolsó éveit, de ezt a kacsát egyértelműen a szenzációhajhász sajtó számlájára kell írni. A megszállott férfi sztorija a következő években egyre meredekebb részletekkel gazdagodott. Olyan hírek is megjelentek itt-ott, hogy ő maga mérgezte meg kedvesét, hogy halála után együtt lehessenek, de ezekkel nem foglalkoztak a hatóságok.

Tanzler története végül utat talált a városi legendák és tábortűz mellett elmesélt rémtörténetek világába. Egyesek romantikus történetként tekintenek a sztorira, mely szerintük egy szerelmes férfiról szól, aki képtelen feldolgozni kedvese halálát, ezért megpróbálja őt valahogyan megmenteni magának.

Valójában könnyű belátni, hogy

Tanzler önmaga kényszerképzeteinek és beteges ragaszkodásának rabja volt, amihez nem sok köze lehetett a romantikának.

És ezt olvastad már?
A híres Nők az ablakokban fényképnek szomorkás története van
.