Nem sűrűn fordul elő, hogy egy hollywoodi remake jobb legyen az európai verziójánál. Egyszerűen eltűnik az új verzióból minden finomság, minden érzés, csak a nagy szavak maradnak, meg a rágógumi-érzet, mert az állítólag minden nézőnek jó. Néha viszont csoda történik. Ezt a csodát most CODA-nak hívják.

Ha láttad a 2014-es A Bélier családot, akkor egyrészt valószínűleg nagyon megszeretted, másrészt megremegett a gyomrod, amikor kiderült, hogy Hollywood rátenné kis mocskos mancsait a sztorira, és elkészítené az ő verzióját is a családról, ahol csak egyetlen ember nem siket, a lány, aki viszont szeretne kilépni családja árnyékából. Erre most itt a CODA az Apple TV+-on, és sokkal jobb, mint az egyébként is nagyon jó eredetije.

Ehhez kellett egy egyébként magyar származású rendezőnő, Sian Heder, aki pontosan tudja, hogy milyen egyedüli „furcsalánynak” lenni egy családban. Az apja ugyanis magyar származású volt, aki az összes gyerekét megtanította a magyar nyelvre, miután Amerikába költöztek, kivéve Siant, amivel még önmagában nem is lett volna nagy baj, a probléma csak az, hogy az apuka rendszerint magyarul beszélgetett mindenkivel a családi ebédek közben, az pedig, hogy a kicsi Sian nem tudott magyarul, nem igazán érdekelt senkit.

Mindezt a rendezőnő a CineFesten mesélte el Miskolcon, és egyből megértetted, hogy miért ennyire jó ez a film.

Ahhoz, hogy valaki értő kezekkel tudjon hozzányúlni, pontosan tudnia kell, hogy milyen lehet Ruby bőrében lenni. A CODA egyszerűnek tűnik, hiszen egy kissé diszfunkcionális családi sztoriba oltott felnövéstörténetnek tűnik sok cukiskodással, de sokkal komplexebb, mint amilyennek első pillantásra látszik.

Ez a film ugyanis arról beszél, hogyan tudja összeroppantani egy furcsa család az egyetlen olyan tagjának az életét, aki sokkal többre hivatott, illetve azt, hogy a kishitűség hogyan tudja megölni a lelket és mérgez meg mindenkit, aki a közelében van. Igen, Ruby (Emilia Jones), a történet főhőse egy olyan tini, akinek családja miatt elég gondja van, de hogy mekkorák ezek a gondok, az csak akkor derül ki, amikor megkavarják az állóvizet, amíg a lánynak meg nem tetszik egy srác, és nem derül ki róla, hogy egyébként rohadtul tehetséges énekes.

Ez több okból is gond, egyrészt a siket család nem hallhatja az egyedüli nem siket Rubyt énekelni, és mivel egy elég szabadelvű, folyton ezer fokon égő família az övék, nem rejtik véka alá, hogy nem hisznek benne. Ez pedig nettó hülyeség. A másik, legalább ugyanekkora probléma, hogy egy családban, ahol a lány az egyedüli nem siket, nyilvánvalóvá válik, hogy ő lesz az, aki folyamatosan a többiekkel tart, és tolmácsol. Mivel a Rossi család halászatból él, Ruby „tehetsége” több fronton is hasznos: egyrészt a halászat során is ő az egyedüli fül, másrészt a haldokló halpiacon is ő tud beszélgetni a vevőkkel, de még az orvosnál is neki kell tolmácsolnia, ami a nemibeteg-gondozóban már elég problémás és kellemetlen ügy.

A család függ Rubytól, Ruby pedig már nem akar a családjától függeni, és amikor belép a kórusba, rájön, hogy mennyire nem.

A kórusvezető, Bernardo Villalobos (Eugenio Derbez) viszont fegyelmet követel, a családi biznisz állandó jelenlétet, Ruby élete pedig teljesen összeomlik, és egyre kisebb cafatokra szakítják a megmaradt önbecsülését, amiből eleve nem volt túl sok.

Ha azt hiszed, hogy mindez egy durva dráma képében áll össze, akkor nyugalom, ez mégiscsak A Bélier család remake-je, és ha lehet, még jobban hozza a feelgood-faktort, mint elődje. Míg az előző film egy kedves kis történet volt, ez egy igazán mély, megható sztori, aminek súlya van, de nem akkora, hogy bárkit agyonnyomna. A szereplői egytől egyig hús-vér emberek, még akkor is szerethetőek, amikor egyébként tahóvá válnak, Emilia Jones pedig egyszerűen csodálatosan hozza az ezer darabra szakadó tinit, akinek a torkában ott van a csoda.

Azért az év egyik legjobb filmje a CODA, mert egyrészt minden egyes színésze a maximumot hozza, minden pillanata imádni való, és amellett, hogy végül is egy feelgood-filmről van szó, elég sokszor összeszorul a gyomrod, hiszen nem tudod, van-e megoldása ennek a történetnek.

Nézd meg, a végén morzsolj el pár kövér könnycseppet, aztán nézd meg újra. Nagyon ritkán akad olyan film, aminek a megnézése után máris nyomtam volna újra a lejátszásra.

A miskolci CineFesten sikerült megnéznem ezt a csodát nagyvásznon, hazaérve pedig örömmel nyomtam rá újra az Apple TV+-on. Tedd meg te is, magyar felirat is van hozzá. Ha utána megnéznéd a Sing Streetet is, az sem lesz a véletlen műve, Ruby társa ugyanis az a Ferida-Walsh Peelo, aki John Carney remekművének főszereplője volt. Ha egymás után megnézed ezt a két filmet, az élet biztos, hogy sokkal szebb lesz utána.