Ezúttal nem Pattinson a vérszívó, hanem maga a film. A Cosmopolis ugyanis embert próbáló darab, nehéz követni, nehéz dekódolni és pláne nehéz szeretni, de aki ismeri ezt a könyörtelen kanadai rendezőt, az talán nem lesz meglepve. Ha az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek a Cronenberg light, akkor ez most hardcore.

A Krízispont után megint egy olyan filmet fogadhatunk, amit részben a gazdasági válság inspirált, ugyanakkor az egzisztenciális megborulás is fontos szerepet kap benne, így szépen kirajzolódik előttünk egy külső és egy belső szétesés folyamata. Azt is tegyük hozzá, hogy kiégett, érzelemmentes, dúsgazdag yuppie-kat bemutatni nem egy eredeti ötlet, pláne ha nem helyezik a sztorit valami izgalmasabb kontextusba, mint legutóbb a Shame – A szégyentelen esetében, és David Cronenberg új munkájáról sajnos nem mondható el az utóbbi. A játékidő alatt a felső tízezer egyik kiüresedett versenyzőjét látjuk, aki reggel beül a luxus limuzin hátsó ülésére és szeretne keresztülhajtani a városon, hogy eljusson kedvenc fodrászához. Közben épp kitör a káosz New Yorkban, a nép fellázad és döglött patkányokat dobál, miközben emberünk lassan halad célja felé és teljesen bizonytalanná válik számára minden.

Cronenberg a kortárs film egyik legmarkánsabb kézjegyekkel bíró szerzője, ha csak két filmet láttunk tőle, akkor is fel tudunk sorolni egy rakás jellegzetességet. A kanadai direktor például imádja az átalakulásokat, legyen az bizarr testi- (A légy), vagy lelki metamorfózis (Erőszakos múlt). Emellett a technika, a virtuális és valós világ összemosódása is foglalkoztatja emberünket, aki szeret bizarr, sokszor perverz jelenetek mutogatni a nagyérdeműnek - elég csak a Karambolt felidézni. A Cosmopolisban is van ilyen pillanat: amikor a főhőst alakító Robert Pattinson a limóban vizsgáltatja meg urológusával a prosztatáját, amitől a vele dumálgató kollegina szépen felizgul, az például elég beteg jelenet, továbbá itt is egy lelki átalakulás tanúi lehetünk. Ennek ellenére nem hasonlítható össze a film a legutóbbi Cronenberg alkotásokkal, a már említett Eastern Promises – Gyilkos ígéretek és Erőszakos múlt ugyanis sokkal fordulatosabb, átlagos néző számára is élvezhető, ha úgy tetszik, ”hollywoodiánusabb” darab, a legutóbbi Veszélyes vágyat pedig hagyjuk is, mert igazából egy tévéfilmes kiállítású kamaradrámáról van szó, ami csak a minimalizmusában hasonlít a Cosmopolisra. Ha mégis szeretnénk elhelyezni a Dan DeLillo korát megelőző regényét feldolgozó mozit az alkotó térképén, akkor mélyebbre kell ásnunk az életműben, de a merészség még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a film jó is.

Az adaptáció ugyanis szinte követhetetlen, a főhős olyan, mint Patrick Bateman, csak kevésbé elmebeteg, a vele kapcsolatba kerülő emberek a könyv sűrű sorait mondják fel és nincs időnk megrágni a gondolatokat, ezért egy idő után elkezdjük visszaköpni azokat, végül már nem kérünk egy falatot sem. A filmet épp ezért nehéz ajánlani másoknak, leginkább talán az író és a rendező beavatott rajongói vannak előnyben. Bár vitathatatlan, hogy fontos egymásra találásról van szó, már ami az alkotó és az író szellemiségét illeti és azért is kalapot emelünk Cronenberg előtt, hogy a radikálisabb útra lépett, ezzel sokat kockáztatva, sőt Pattinsonra sem lehet panaszunk (egyszer majd eljön az az idő is, amikor már senki nem köpi őt szemen az Alkonyat miatt), a nagyközönség számára mégis élvezhetetlen ez a nyomasztó kocsikázás. Azért jó utat annak, aki beszáll Cronenberg limuzinjába, de a felelősséget mindenki saját maga vállalja a tripért.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon