A Deathloop simán ott lesz az év játékai között, az Arkane új agymenése ugyanis annyira ütős koncepcióval húz be hosszú hetekre-hónapokra, hogy még a hibáit is el tudja feledtetni.
A Deathloop minden előzetesével azt bizonyította, hogy az Arkane lövöldéje eléggé jó móka lesz, de a fene se gondolta volna, hogy ekkora. Adott egy időhurok, amelybe mi, egy Colt nevezetű fazon belekerültünk valamiért. Fogalmunk sincs, mi történik, de egy vízparton ébredünk, aztán összeszedünk fegyvereket, hogy kiiktassuk az utcán lófráló, maszkos ellenfeleket, és apránként rájövünk, hogy minek a részei is vagyunk, és hogyan tudjuk mindezt lezárni. Annyi a bökkenő (már ha ez önmagában nem lenne elég), hogy egyetlen emlékünk van, mielőtt felkelünk, az, hogy egy Julianna nevű nő rajtunk térdel, és elintéz minket, de ami még ennél is rosszabb, Julianna nem érte be ennyivel, elő szokott kerülni, és lemészárol minket, ha nem vagyunk elég ügyesek. Mindez egy erős ’60-as évek hangulattal, rajzfilmszerűen. Hát hol romolhatna mindez el?
Mivel az Arkane-ről van szól, akik a Dishonoredokkal és a Preyjel már megmutatták, hogy veszettül ügyesek tudnak lenni, várható volt, hogy sehol. És valóban nem. A Deathloop fogja az eddigi sikerjátékaikat, az elemeiből gyúr valami újat, és annyira jó vele játszani, hogy még az sem zavar, hogy egyébként vannak pontjai, amin bőven lehetett volna még reszelgetni egy kicsit.
A Deathloop ugyanis iszonyú jó móka, és bár elsőre kicsit kevésnek tűnik, jónéhány óra után rájössz, hogy bőven elég, ami beleszorult. Colt alapvetően 8 embert (Visionaries néven futnak) kell, hogy levadásszon 4 pályán. Ez nem sok. Valóban. Csak van itt két apróság. Az egyik az, hogy változnak a napszakok, és bizonyos küldetések csak az adott napszaknak megfelelően érhetőek el. A pályák pedig reggel, délben, délután és este is teljesen megváltoznak, ami például nappal még kihaltnak tűnt, az lehet, hogy este egy járőrökkel teli veszélyzóna, és bár tudod, hogy merre kell menned, simán előfordulhat, hogy inkább útirányt váltasz, hogy túléld a találkozást.
Ez pedig azért is fontos, mármint a túlélés, mert mindössze egyetlen napunk van véghezvinni a feladatot, ha meghalunk, akkor kezdődik elölről a kör, megint megszólal az I Got You Babe, és mehetünk a mormotanapra.
Na jó, nem, de akár még az is megtörténhetne. Pályából sincs sok, pont, ahogy napszakból, úgy pályából is négy van, amik nem is feltétlenül nagyok, de teljesen kiismerni őket azért nem két pillanat. Ezek a pályák tényleg teljesen képesek megváltozni a napszakoknak megfelelően, úgyhogy bár a számuk kevésnek hangzik, egyáltalán nem fogod érezni a hiányát újabb és újabb helyszíneknek.
A Deathloop első 1-2 órája teljes káosz. Záporoznak az infók, minden olyan furcsa, tényleg olyan érzése van az embernek, hogy fejbeverték, és egy teljesen idegen világban próbál meg helytállni, ahol minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Nem érted, miért jelennek meg képregényszerű feliratok mindenhol tippekkel, de egy idő után már nem zavarnak, sőt, nem érted, hogy mi ez a világ, hogy hogyan működnek a harcok, de ez nem a véletlen műve. A Deathloop ugyanis nem rágja a szádba, hogy mit kellene tenned, azért is, mert ahogy a Dishonoredban, úgy itt is rajtad áll, hogyan teljesíted a küldetést.
Lopakodsz? Zárlatos Rambo módjára lelősz mindenkit? Tényleg mindegy. Bár utóbbival nem lesz túl könnyű dolgod. Egyrészt azért, mert a túlerő itt tényleg túlerőt jelent, és egyáltalán nem vagy golyóálló, szóval nem nehéz átküldeni téged újra a nap elejére. Másrészt azért, mert a fegyverek bevallottan ütött-kopottak, így beragadnak. És ha beragadnak egy nagy lövöldözés közben, akkor egy gombot nyomogatva tudod csak rendbehozni őket. Miközben menekülsz. Lehetőleg hatékonyan.
Ez már önmagában akkora ötlet, hogy véget nem érő tapssal jutalmaznánk a fejlesztőket, hiszen végre valami új is került a jól ismert panelek közé, de itt nagyon nincs még vége a sornak.
A játékban ugyancsak baromi jó húzás ugyanis, hogy tényleg mindenért meg kell küzdenünk, így azért is, hogy egyes fegyvereket átmenthessünk egy-egy következő napba, így nem indulunk már a nulláról, ha muszáj. A fegyvereket a pályákon begyűjtött Residuum nevezetű anyag felhasználásával lehet egy eljárásnak köszönhetően átmenteni, így örökre velünk maradnak. Ezzel a gyűjtögetés, és az összegyűjtött Residuum szélsebes felhasználása is feladatod lesz, hiszen senki sem akar fél órán keresztül bazmegelni, ha egy tekintélyes mennyiségű Residuum elköltetlenül marad, cserébe viszont még a fegyvereidet is elveszíted. Dráma.
Aztán itt van Julianna, aki Colttal civódik folyamatosan, és néha meg is jelenik, hogy elintézze a sikertelenségünket. A bérgyilkosnő megjelenése nem jelent túl sok jót, úgyhogy extrán vigyáznunk kell, ha ő bekerül a képbe, az pedig megint csak egy hatalmas húzás, hogy Julianna lehet akár egy másik játékos is. A Deathloop a tutorial befejezte után lehetőséget ad arra, hogy megengedjük más játékosoknak, hogy belebújhassanak Julianna bőrébe, és beugorjanak a játékunkba. Ez lehet egy vadidegen, vagy akár a haverunk is. De lehetünk akár mi is. A multi ugyanis pont ez, multizhatunk úgy, hogy berongyolunk valaki játékába és tönkretesszük azt. Ezért pedig megint jár a taps.
A Deathloopnak így nem csak a világa, a szép, rajzfilmszerű grafikája és a pályaszerkesztése nagyszerű, hanem az ötletei is, amivel megpróbálták teljesen elszakítani az átlag FPS-ektől. Bár apróság azonban akad, ami kicsit lerontja az összképet, és ezek főleg az ellenfelekben keresendők. Egyrészt nem annyira frankó, hogy igazából mindenki teljesen egyformán néz ki. Mindenki fura ruhákban, ugyanabban a maszkban járkál vagy lövöldöz, az viszont még ennél is nagyobb probléma, hogy egyikük sem túl okos. Agyatlanul rohannak és lőnek, néha pedig azt sem veszik észre, hogy a mellettük álló kollégájuk mögé lopóztunk, és megtámogattuk egy machetével.
És ha már szóba került a machete, akkor itt a legeslegnagyobb furcsaság. Ez a fegyver ugyanis a leghatékonyabb mind közül.
Persze csak akkor, amikor nem szabadult el a pokol, és akar téged 20 Eternalist (így hívják a maszkos ellent) pürésíteni, mert akkor nem marad más, csak a fegyver. A machete gyors, halk, hatékony, igazából tökéletes. Egy idő után azt vettem észre, hogy tényleg csak akkor használok lőfegyvert, amikor baj van. Ez pedig nem annyira jó, hiszen maga a lőfegyverrel garázdálkodás nem annyira erős. Nem pocsék, tévedés ne essék, csak kevésbé élvezetes, mint a lopakodás.
De mindezekkel együtt is fenomenális a Deathloop. Nagyon nehéz abbahagyni, és annyira bele lehet szeretni a világába és a kis őrült koncepcióiba, az apró részleteibe és poénjaiba, hogy brutális mennyiségű időt is bele lehet ölni. Mi PS5-ön teszteltük, és azóta is a rabjai vagyunk a loopnak.